Gyurkity Péter

Elkészült a Blackphone 2

Elkészült a biztonság növelésére fókuszáló okostelefon frissítése, az ár azonban még nem ismert.

Az utóbbi években mi is nyomon követtük lapunk hasábjain a Blackphone okostelefon kapcsán megjelenő híreket, legutóbb pedig arról írtunk, hogy az eredeti elkövető háza táján is történtek fontos változások. A spanyol illetőségű Geeksphone ugyanis jelezte, hogy a jövőben a szoftveres oldalra fókuszálna, a hardvert pedig a Silent Circle veszi kezébe.

Ez utóbbi cég most saját hivatalos oldalán jelentette be, hogy már előrendelhető a sorrendben második ilyen készülék, amely a Blackphone 2 nevet kapta. Egészen pontosan annyit árultak el a megoldás iránt érdeklődő felhasználóknak, hogy az új okostelefon a következő hónapban válik elérhetővé, az egy-egy példányt beszerezni szándékozók pedig email-címük megadásával kérhetik, hogy a fontos időpont elérkeztével értesítsék őket a pontos részletekről.

Ami a hardvert illeti, azt már jó ideje tudjuk, hogy a második változat elsősorban a processzor, a kijelző, valamint a memória terén nyújtana többet az eredeti példányhoz képest. A telefon ezúttal ugyanis egy kifejezetten csúcskategóriás listát vonultat fel, amelyen 5,5 hüvelykes, Gorilla Glass felület által védett, 1080p felbontást támogató érintőképernyő, egy 1,7 GHz-es órajelen futó nyolcmagos chip, valamint 3 GB RAM szerepel, amelyet microSD, egy alapesetben 32 GB-os belső tároló, egy 13 megapixeles hátoldali kamera, valamint a Quick Charge gyorstöltési technológiát támogató akkumulátor egészít ki. A szoftveres oldalon ehhez az Androidra épülő PrivatOS, a biztonsággal kapcsolatos alkalmazások, valamint titkosított üzenetküldés és hívások csatlakoznak.

Ahogy említettük, a pontos megjelenési dátum és az ár egyelőre ismeretlen. Az előd annak idején 629 dolláros áron jelent meg, ez nyilván ezúttal sem lesz sokkal alacsonyabb.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!