Berta Sándor

Már az Egyesült Államokban is vizsgálják a Facebook adózási trükkjeit

Az amerikai adóhivatalnak az Írországba utalt és ott minimális kulccsal leadózott több milliárd dollárral van gondja.

Az Amerikai Egyesült Államok Adóhivatala (IRS) górcső alá vette a Facebook adózási gyakorlatát és az alkalmazott trükkjeit. Az IRS ugyanis azt az álláspontot képviseli, hogy a közösségi platform több milliárd dollárral alacsonyabb árat szabott meg akkor, amikor bizonyos szellemi tulajdonjogokat adott el az írországi leányvállalatának. A döntésre azért került sor, hogy az óriáscég így csökkentse a kifizetendő adóterheit.

Az amerikai adóhivatal San Franciscóban már be is nyújtott egy keresetet a Facebook ellen és azt akarja kicsikarni, hogy érvényt szerezhessen a kérvényeinek és hozzáférhessen a vizsgálat szempontjából fontos dokumentumokhoz. A Facebook egyértelműen azért hozta létre pont Írországban a nemzetközi központját, mert amíg az európai uniós tagállamban 12,5 százalékos a társasági adó, addig az Amerikai Egyesült Államokban 35 százalékos. Ezt a legális kiskaput a Google és az Apple is kihasználja, ezáltal pedig elkerülik, hogy dollármilliárdok után kelljen adózniuk. (A gyakorlatban egyébként még ezt a 12,5 százalékos helyi adót is el tudják kerülni, oknyomozó újságírók szerint az IT-óriások valós adóterhelése mindössze néhány százalék.)

A vizsgált értékesítésnél az árakat a Facebook adótanácsadójaként dolgozó Ernst & Young állapította meg. Az USA adóhivatalának munkatársai azonban úgy találták, hogy az ár a valódinál több milliárd dollárral kevesebb volt. A Facebook egyelőre csak annyit reagált, hogy minden törvényt és előírást betart azokban az országokban, amelyekben jelen van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kgpro #6
    Itt egy jó bemutató video róla
    https://www.youtube.com/watch?v=nHC_BEqN0qY
  • kgpro #5
    És ezt az amerikai adóhivatal csak most vette észre???
    Ugyan mááá!
    Ez a "Dupla Ír Holland Szendvics" https://www.google.hu/search?q=irish+duch+sendwich&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&ei=4IaEV4XUHbGo8wfz96GYBw#q=irish+dutch+sandwich
    Pont arról van szó, hogy már rég kiderült, de okos politikusok hagytak még 5 évet szegény multiknak, hogy találjanak ki valami más adócsalást, de addig is, csaljanak így tovább 2020-ig.
    ...te meg egyszerű vállalkozó fulladj meg...
  • NEXUS6 #4
    Nincs itt semmi adózási trükk, hiszen nem is adóznak Amcsiban!
    XD
  • Sequoyah #3
    Olyan torveny kellene, hogy amikor ilyen "szellemi tulajdonjogokat" adnak el cegen belul, akkor ezt kotelezo legyen nyiltta tenni, es akkor haszandekosan lenyomjak az arat, akkor valaki elhappolja cegen kivulrol:)
  • Sequoyah #2
    Bezzeg ha egy amerikai allampolgar kulfoldre koltozik, akkor alapvetoen adokoteles marad az amerikai allam fele a kulfoldi jovedelmebol is. (Bar allamkozi egyezmenyek alapjan legtobbszor ezt nem kell realizalni)
  • gombabácsi #1
    egészséges kapitalista verseny! XD

    de különben is ezek a giga tech cégek az emberissség jövője!!! csak ők képesek meghódiccsani az üröt!