Gyurkity Péter

Lebutított formában jön a Google moduláris telefonja

Több fontos komponens nem lesz cserélhető, a megjelenés 2017-re csúszik.

A Google által még 2014-ben elindított Project Ara hosszú ideje ígéri a szinte minden igényt kielégítő, valamint jóval nagyobb időtállóságot biztosító moduláris okostelefon megjelenését. Erre még mindig várnunk kell, hiszen bár a fejlesztőknek szánt példányok még az év vége előtt befutnak, a debütálást jövőre tolják el.

A Google I/O során láthattunk újabb részleteket a projekt alakulásáról, valamint az időközben végbement változásokról. Kiderült, hogy a moduláris okostelefon hat főbb alkotóelem gyors és kényelmes cseréjét biztosítja majd, bár itt az illetékesek a jelek szerint alaposan visszavettek az eredeti ígéretekből. A bemutató alatt a nagy felbontású felvételeket készítő kamerát helyezték előtérbe, kiderült azonban az is, hogy az olyan fő, különösen gyorsan avuló komponensek, mint a kijelző, a processzor, a grafikus vezérlő, a memória, valamint a belső tárhely, mégsem lesznek cserélhetők, ezek ugyanis fixen beépítve, egyazon tokban kapnak helyet.


Az akkumulátor esetében kérdések merülnek fel, ez a bemutató alapján valóban cserélhető lesz, de a cég jól látható módon az egyéb jellemzőkre fókuszál, úgy mint a kamera, valamint a különböző egészségügyi és további funkciókat kínáló alkatrészek. Nagy kérdés, hogy az egyes modulok milyen áron jelennek majd meg, ez nyilván sokak véleményét befolyásolhatja, de az is jól látszik, hogy a lehető legnagyobb kínálatot igyekeznek biztosítani, hiszen számos külső partnerrel szerződtek, amelyek között olyan gyártók is szerepelnek, akik korábban nem voltak jelen ezen a területen.

Ahogy említettük, a külső fejlesztőknek szánt példányok az év vége előtt, az utolsó negyedévben futnak majd be, a hivatalos megjelenés azonban csak valamikor 2017-ben valósul meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #12
    Apámnak pár hónapja vettem 27ezer forintért Dogee X5 PRO-t, azóta is elégedetten használja. Mi ez, ha nem legalsó kategória? Azóta már megjelent a jóval szebb utód.
    http://eustock.eu/shop/okostelefon/doogee-x6-pro-okostelefon-fekete-reszletek

  • tomboy013 #11
    "Ma már az alsókategóriában is 2GB RAM az általános"
    Hülyeségeket azért ne terjessz.
  • Cat #10
    Ennek 5 éve kellett volna megjelennie, nem ma. Ma már az alsókategóriában is 2GB RAM az általános, azaz elérte azt a szintet, hogy ha nem megy tönkre, nem kell majd lecserélni 2 év múlva.

    A fejlődés le fog lassulni ugyanúgy, ahogy a PC-knél. A mostani lendület kitart még 1-2 évig, de utána már egyszerűen nem lesz olyan alkalmazás, ami miatt cserélni kellene. A felhasználói élményt ma sem befolyásolja, hogy 4 vagy 6 GB ram van a csúcstelókban, lásd Apple is elkezdett méretet csökkenteni. Az akkumulátorra meg elég egy párezer forintos külső akksit venni, és meg is van oldva annak, akinek ez a nyűgje.
  • Glutamin #9
    Nem lehet RAM-ot bővíteni? Halva született.
  • ostoros #8
    Pont ez a lényeg. Ha egy dolog elromlik, nem kell az egész telefont kivágni a kukába, hanem az elromlott komponenst elég kicserélni.
    Hogy üzletileg mennyire éri meg, abban elég borúlátó vagyok. Ugyanis pont azért gyártanak ma már mindent javíthatatlanra, hogy eldobd.
  • kvp #7
    Ha jol ertem a kijelzo a keret, ebbe lehet berakni az aksit, a kamerat, a hatlapi hangszorokat es a kozponti egyseget. Meg talan a memoriakartya alapu bovitest is. Ez nagyjabol realis, mert a kozponti egysegek egy chipbe tokozva keszulnek, tehat nem lehet oket szetvalasztani. A kijelzo meg a keret maga, tehat egyertelmu, hogy ma mar a kijelzo moge kerul minden. Mukodokepes, de nem tudom mennyire eletkepes uzleti szempontbol.
  • tom_pika #6
    melyik a kijelző? az a pici a sarokban?
  • Szefmester #5
    Szerintem lesz rá hátlap ha ez lenne a legnagyobb problémád. :D

  • RelakS][ #4
    Őőő.... kipattint, bepattint?
    Nekem jobban bejött az eredeti ötlet, ahol csavarokkal rögzítettek egy keretet, és az tartott fixen mindent a helyén.
    Így ha leesik a telefon, lehet majd összeszedni a darabokat? :D
  • dzsagon #3
    ez meg mi a szar?