Berta Sándor

Új IoT-szövetség alakult

A szervezet a dolgok internetének területén szeretné elősegíteni a különböző protokollok szabványosítását.

Az Open Connectivity Foundation (OCF) alapítói között van az ARRIS, a CableLabs, a Cisco, az Electrolux, a GE Digital, az Intel, a Microsoft, a Qualcomm és a Samsung. Ez az új konzorcium válthatja fel a 2014 júliusában létrehozott Open Interconnect Consortiumot (OIC), amelynek célja az volt, hogy a különböző dolgok internete (IoT) megoldások képesek legyenek zökkenőmentesen együttműködni egymással, függetlenül attól, hogy az adott eszközt ki gyártja vagy forgalmazza, illetve attól is, hogy milyen operációs rendszert és vezeték nélküli szabványokat támogatnak.

Az IoT-piac komoly növekedés előtt áll, de még hiányoznak a megfelelő szabványok, amelyek biztosítják a különböző gyártók termékeinek és szolgáltatásainak együttműködését. Az új szervezet meggyorsítaná az innovációt, a szükséges szabványok specifikációinak és a különböző protokolloknak a kidolgozását, akár nyílt forráskódú projekteken keresztül is. Így lehetővé válhat, hogy a különböző szenzorok kommunikálhassanak egymással.

Az OCF víziója az, hogy több millió egymással összekötött készülék (telefonok, számítógépek, ipari berendezések stb.) kommunikálhat majd egymással, függetlenül a gyártóktól, a használt operációs rendszertől vagy a beépített chipsettől. Így az új szabványok alapján az óriáscégek éppúgy egyszerűen készíthetnek majd IoT-alkalmazásokat, mint az egyszerű fejlesztők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!