Berta Sándor

Kevesebbet költene kutatásra a Yahoo!

A társaság mérsékli a kutatásokkal kapcsolatos tevékenységeit, muszáj a termékekre összpontosítaniuk.

A Yahoo! megszüntette a Yahoo! Labs nevű önállóan működő kutatórészlegét, amelynek munkáját a jövőben az újonnan létrehozott Yahoo! Research veszi át - mindezt Yoelle Maarek, a Yahoo! kutatási ügyekért felelős alelnöke jelentette be a blogbejegyzésében.

Az átszervezés által a Yahoo! Labs számos korábbi dolgozója a konszern más termékrészlegeire kerül át, míg a legfontosabb szakemberek a Yahoo! Research munkatársai lesznek és a jövőben szorosabban együttműködnek az egyes termékeket fejlesztő csoportokkal. Kiderült az is, hogy az átszervezés nyomán távozik posztjáról Ron Brachman, a Yahoo! eddigi vezető kutatója és Ricardo Baeza-Yates, az óriáscég alelnöke. A Yahoo! Research új vezetője Yoelle Maarek lesz.

A Yahoo! Labs részleget 2006-ban alapították, de Scott Thompson vezérigazgató hivatali ideje alatt már elveszítette számos munkatársát. Marissa Mayer, a Yahoo! jelenlegi első embere ugyanakkor 2013-tól egyre több pénzt fektetett be a kutatásba, de 2014 végétől rákényszerült arra, hogy a laboratórium profilját megváltoztassa, így a részlegnek egyre inkább a termékfejlesztésre kellett összpontosítania. 2014 közepe óta megszűnt a kutatói állások közel 30 százaléka és legalább öt USA-n kívüli kirendeltséget bezártak.

Február elején kiszivárgott, hogy a Verizon megvenné a Yahoo!-t. Lowell McAdam, a Verizon első embere megerősítette, hogy érdeklődnek a társaság iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    :DDD szoftverkutatás, be kell szarni