Berta Sándor

Merre tovább Wikipédia?

15 éves a népszerű online lexikon, amelynek komoly problémákkal kell megküzdenie.

A Wikipédia népszerű világszerte, de az üzemeltetők egyre kevesebb tartalomhozzáférést regisztrálnak és csökken az új szerzők száma is. Ennek ellenére a platform továbbra is a világ tíz leglátogatottabb oldala között van. A leglátványosabb visszaesés a látogatói számokban következett be, ez a jelenség minden nyelvi változatot érint. A comScore piackutató vállalat is azt regisztrálta, hogy 2014 májusa és 2015 májusa között nyolc százalékkal csökkent az egyedi, visszatérő látogatók száma.

A szerzők terén is nagyon nagy a fluktuáció. Németországban például 2015 novemberében csak 586 új szerző tűnt fel, ezzel szemben 2014 januárjában még 1006, 2007 januárjában pedig 2168. Martin Rulsch, aki 10 éve tagja a német Wikipédia-közösségnek, azt mondta, hogy a "kemény mag" 2007 óta ezer szerzőből állt és sokáig stabil volt, de két éve egyre kisebb. Rulsch egyike annak a 35 felhasználónak, akik jelenleg a Wikipédia hálózatában globális adminisztrátori jogokkal rendelkeznek. Tavaly volt olyan időszak, amikor naponta csak körülbelül 850 szerző javította a bejegyzéseket, s harcolt a PR- és lobbibefolyás ellen. Emellett jelenleg 17 000-en foglalkoznak havonta 1-5 alkalommal a bejegyzések bővítésével, a képek beszúrásával és szerkesztésével.

A magyar Wikipédia-közösség esetében tavaly szeptemberben 42, míg novemberben 92 új szerzőt regisztráltak. Az új szerzők száma legutóbb tavaly májusban haladta meg a százat, akkor 117 volt. A Wikipédia magyar nyelvű változata 2003. július 8-án indult el és ma mintegy 380 000 magyar nyelvű szócikket tartalmaz. Ezzel a számmal 23. a nyelvi változatok között. A héten az online enciklopédia szerkesztői és olvasói világszerte különböző rendezvényekkel, konferenciákkal, eseményekkel ünneplik az évfordulót, Budapesten január 16-án rendeznek találkozót.

Az internetezők által szerkesztett webes enciklopédia 2001 januárjában indult útjára angol nyelven, az első év végére pedig már 18 nyelven volt elérhető. Ez a szám 2016-ra 290-re bővült, így mára a világ egyik leglátogatottabb weboldalává és az egyik legnagyobb, leggyakrabban használt információforrásává vált. Több mint 35 millió szócikkét 290 nyelven több százmillió ember használja a világ minden táján, nap mint nap. Az enciklopédia számos elismerést is nyert az évek során: 2015 őszén megkapta a holland király által adományozott Erasmus-díjat, amelyet kiemelkedő kulturális tevékenységet folytató személyeknek vagy intézményeknek ítélnek oda, valamint kiérdemelte a spanyol királyi család kitüntetését, az Asztúria Hercegnője-díjat is, nemzetközi együttműködés kategóriában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!