Berta Sándor

Elsősorban a Facebooké az internet?

A The Pirate Bay alapítója úgy véli, hogy a globális IT-cégek ellen sokkal keményebben kellene fellépni.

"Elsősorban a Facebooké az internet, amennyiben pedig országokról beszélünk, akkor az Amerikai Egyesült Államoké. Onnan származnak ugyanis azok a vállalatok, amelyek meghatározóak a világhálón. Az USA akár a hazafiasságra hivatkozó, akár más törvény segítségével eldöntheti, hogy mi történjen és az amerikai kereskedelmi minisztériumnak komoly befolyása van az internetdoménekkel foglalkozó ICANN nevű szervezetre. Mindez azt jelenti a felhasználók számára, hogy az Amerikai Egyesült Államok szabályainak kell engedelmeskedniük, s e szabályok mögött olyan morális és etikai dolgok vannak, amelyeket nem osztanak mindenütt." - jelentette ki Peter Sunde, a The Pirate Bay és a Flattr létrehozója.

"Ebben az egész kérdésben azonban nem önmagában az USA jelenti a problémát, hanem az, hogy egyetlen ország tölt be meghatározó szerepet. Az internet technikája decentralizált, de az, ahogyan használjuk, már nagyon is központosított. Ennek oka abban rejlik, hogy kényelmesek vagyunk és bízunk a cégekben. Ezért olyan ez, mint amikor ásunk egy egyre mélyebb gödröt, ugyanakkor nem viszünk magunkkal létrát, amely segíthetne később kimászni a gödörből." A 37 éves IT-szakértő kifejtette, hogy az országoknak kellene rendelkezniük az IT-infrastruktúrákkal, napjaink viszonyaira viszont az jellemző, hogy a sok vállalkozás szempontjából a Facebook fontosabb az utaknál is.

"Az Európai Unió Bíróságának döntése a társadalom szempontjából mindenképpen jó, de ez csak az ezer csatából egyetlen megnyert ütközet. Attól félek, hogy az emberek csak ezt a győzelmet fogják látni, de közben elfelejtik majd a vereségeket. Megnyertük az ACTA és a SOPA egyezmények elleni harcot, de ezek más néven (TPP, TTIP stb.) folyamatosan visszaköszönnek. Egészen addig zajlanak a próbálkozások, amíg az egyik erőfeszítést siker nem koronázza. A szerzői és más jogok, például a szabadalmak esetében még sokkal rosszabb a helyzet, ott ugyanis naponta elveszítjük az adataink feletti hatalmat, s mindannyian segítünk az Apple, a Facebook és a Google infrastruktúrájának a felépítésében. Azt hiszem, ez ellen nem lehet tenni, mert az emberek akarják e konszernek termékeit."

"Az egyetlen megoldás az lehet, hogy a kormányok felszabdalják ezeket a társaságokat, s eldöntik, hogy azok mit tehetnek és mit nem. Azt kellene mondani, hogy ha az adott vállalat nem tartja be az egyes országok törvényeit és morális előírásait, akkor mehet, amerre lát. Ennek lehetne egy olyan következménye, hogy az adott állam polgárai nem használhatnák az érintett cég szolgáltatását, de ha az Európai Unió a félmilliárd lakosával gyakorolna így nyomást, akkor a konszerneknek változtatniuk kellene." - véli Peter Sunde.

A lényeg azonban nem is ez lenne, hanem az, hogy az emberek végre gondolkodni kezdjenek a morálról és arról, hogy miért úgy működnek a dolgok, ahogy. A mai cégek elbújhatnak a jog mögött, mert az nem fejlődik kellő gyorsan a technológiák alkalmazása tekintetében, ezért fontos, hogy ne a jogról, hanem a morálról beszéljünk. Peter Sunde februárban arról beszélt, hogy rég elveszítettük a digitális szabadságért folytatott harcot és a mai világháló csupán egy központilag irányított látszatdemokrácia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tarathiel5 #51
    Sorry, rossz helyre ment.
  • ostoros #50
    Hozzád meg ki szólt?
  • Tarathiel5 #49
    Nem mondtam soha hogy demokrata vagyok, szóval a szalmabábjaidat feldughatod magadnak. A demokrácia addig nemigen működik míg az emberek többsége érzelmi alapon, mesék és hit alapján dönt. A fontos döntéseket olyan emberekre kellene bízni akik valóban értenek is hozzá, nem az a mérvadó hogy kinek tetszik a pofája vagy hogy ki csúsztatott vastagabb borítékot a zsebbe.
  • Tarathiel5 #48
    http://a.te.ervelesi.hibad.hu/bizonyitasi-kenyszer-atharitasa

    A fővárosos képzelgéseidet neked kell bizonyítani, az alapeset ugyanis az hogy pl. London az angolok fővárosa tehát többségében angolok lakják. A GMO-s képzelgéseidre kereken 0 linket hoztál, csak homályos utalást független kutatókra. Itt is neked kell bizonyítanod hogy károsak, mivel az ellenőrzötten piacra dobott termékek esetében az alaphelyzet az hogy nem károsak. Teccikérteni? De hogy lásd kivel van dolgod, itt egy metaanalízis 147 tanulmány alapján, az eredmény hogy a GMO biztonságos és pozitív hatású: http://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371%2Fjournal.pone.0111629

    Azt elmondhatjuk hogy a hülyeséggel szemben nem vagyok liberális, de inkább ez mint hogy seggből előrántott faszságokkal "érvelő" neonáci legyek.
  • ostoros #47
    "én demokrata vagyok, de a nép csak ne okoskodjon"
    Mindig kibukik, ki a valódi demokrata, és kinek csak egy póz...
  • Paddy #46
    A fővárosokról összehordott nettó faszságok? Ember, piszkosul nem írtad le, hogy mondjuk Londont és Párizst miért lakják még mindig - állításod szerint - túlnyomó többségben honos angolok és franciák? A GMO-val kapcsolatban az FM-től és független kutatóktól vettem forrásokat, amit te egy mozdulattal faszságnak titulálsz, de kereken 0 forrást (!) jelölsz meg benne ellenérvként. Ezek után te tartod magad korrekt vitapartnernek és engem küldenél az NWO topikba?:D Ezután csak akkor válaszolj erre a posztomra, ha megfelelő forrásmegjelöléssel alátámasztod, hogy miért nincs igazam. A személyeskedő, offenzív dumáddal pedig sérted a szociális érzékenységemet, így vegyél vissza az agresszív, liberálfasiszta stílusodból.
    Utoljára szerkesztette: Paddy, 2015.10.15. 18:45:36
  • Tarathiel5 #45
    Leírtam miért nincs igazad. Vitázni csak érvekkel lehet, objektíven nettó faszságokkal mint pl. amit a fővárosokról és a GMO-król összehordtál, nem. A baromságaid ismételgetéséből meg nem kérek, köszönöm. Nem akarsz inkább elvonulni az NWO topikba a többi félkegyelmű közé? Hidd el nagyon jó helyed lenne ott, mindenki tátott szájjal inná a szavaidat, a néha betévedő értelmes embereket meg úgyis kitilttatjátok.
  • Paddy #44
    Nagyon szépen megcáfoltál, de ebben a válaszban sem tudtad leírni, hogy miért nincs igazam, mindössze olcsó beszólásokkal dobálózol. Míg a baloldal "ilyen" értelmiségi rétegből tevődik össze, addig vagyok igazán nyugodt. Hidd el, nagyon megértem, hogy itthon a balos, libsi vagy "demokrata" politikusok miért nem mernek kiállni a "nácikkal" egy normális vitára.:)
  • Tarathiel5 #43
    1. "1400 gyereket bántalmaztak szexuálisan Rotherhamban"

    Az említett másik városban helyi hatóságok súlyos mulasztásokat követtek el. Mi köze ennek az eredeti állításhoz, miszerint az angolok és a franciák elvesztették a fővárosukat, ami egyértelmű hazugság?

    2. Helyesen: Vannak olyan GMO-k, amik ezt okozzák. És vannak amik nem. És amik ezt okozzák, azokról ki lehet mutatni, aztán szépen visszavonják őket. Pont ahogy minden mással is működik a világban kivétel nélkül. Tudtad, hogy van olyan autó aminek a motorja robbanásveszélyes? És ezért be akarod tiltani az ÖSSZES autót, ugye?

    Ez nem egy tudományos kérdés Európában hanem politikai. És ennek megfelelően a politikai elit végletesen beszél róla, a buta ember végletesen értelmez mindent. Olyanokat mondanak itt, hogy ilyen meg olyan kísérlet, de mondjuk azt senki nem tudja, hogy 1987 óta termesztenek nagyipari méretekben egyes GMO-kat. Amit azon kísérletezni kell, azt már nagyon-nagyon régen kikísérletezték. Semmilyen gyógyszert, semmit nem tesztelnek 30+ évig. Rengeteg GMO van, amiről már egyértelműen kimondhatjuk, hogy hosszútávon sem okoz semmilyen kárt az embernek. Nem felelősek a rákért sem. De GMO=démon, úgyhogy senki nem fogja ezt meghallani és senkit sem fog érdekelni.

    3. Pedig megtehetnék, a legtöbb országban a vonatkozó törvény az emberiség elleni bűnök, népirtások, stb. tagadását bünteti. Lehet hogy vannak elvétve akik tagadnak mást is, de a legtöbb eset a holokauszt tagadására vonatkozik. Vajon akkor is így lenne ha nem a zsidók ellen történt volna?
  • Tarathiel5 #42
    "Ezek szerint ezekben a városokban még mindig francia és angol többség van?:)"

    Na most kaptad a tiltólistát, egy a valóságtól ennyire elrugaszkodott idiótával beszélgetni még annyira sem szórakoztató mint az a bizonyos sajtreszelő.