Berta Sándor

Európában is elérhető lesz a 3D szkenneres tablet

A Google hangsúlyozta, hogy a Tango felhasználható akár belső navigációs rendszerekhez is.

A Google a Tango projekt keretében fejlesztette ki a 3D szkenneres táblagépet, amely 7 hüvelykes képernyőt, két hátoldali kamerát és infraszenzort kapott, továbbá olyan szoftverekkel szerelték fel, amelyekkel 3D képek készíthetők a tárgyakról. A Google és az LG mérnökei elkészítették a különleges készülék kereskedelmi forgalomban is kapható változatát, majd az is kiderült, hogy bárki megveheti az eszközt, igaz, az eleinte csak az Amerikai Egyesült Államokban volt megrendelhető.

A Google a saját adatai alapján eddig több, mint 3000 terméket adott el egyesült államokbeli fejlesztőknek és emellett 13 frissítéssel látta el a tábla PC-ket. Ezeknek köszönhetően jelentős mértékben nőtt többek között az eszköz teljesítménye és hőgazdálkodása. A fejlesztőközösség azonban igazán csak akkor kezdett el érdeklődni a táblagép iránt, amikor annak árát a Google 1024 dollárról 512 dollárra mérsékelte.

Most a konszern képviseletében Larry Yang, a projekt termékmenedzsere blogbejegyzésében bejelentette, hogy az USA-n, Dél-Koreán és Kanadán kívül Dániában, Finnországban, Franciaországban, Németországban, Írországban, Olaszországban, Norvégiában, Svédországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban is elérhető lesz a Tango. A készülék európai ára ugyanakkor egyelőre nem ismert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • flashpointer2 #1
    Hát egy ilyen pont jól jönne, hamar behozná az árát. Kérdés hogy milyen formátumban tud menteni. Meg hogy milyen a felbontása.
    Utoljára szerkesztette: flashpointer2, 2015.08.11. 18:31:33