Gyurkity Péter

A prémium okostelefonokra fókuszálna a Microsoft

Erre számítanak az elemzők, akik egyelőre nem biztosak a Windows 10 kedvező hatásában.

A napokban írtunk arról, hogy a Microsoft ismét átszervezi mobilrészlegét, illetve újabb elbocsátásokat hajtanak végre, hogy optimalizálják a divízió eredményességét és hatékonyságát. Most elemzői véleményekben olvashatunk arról, hogy miként változhat a területtel kapcsolatban követett stratégia.

Az elmúlt években hozzászokhattunk ahhoz, hogy a drágább csúcskategóriás példányok helyett a Lumia család a belépő szinten bővül újabb példányokkal, ez viszont a jelek szerint nem volt jótékony hatással a Windows Phone platform piaci részesedésére, hiszen itt nem tudtak komoly előretörést felmutatni, az Android és az iOS párosa szinte a teljes piacot uralta. A Windows 10 a hónap végén befut, ez javíthat a vállalat pozícióin, ám ezzel kapcsolatban az elemzők még egyáltalán nem biztosak, jóval valószínűbb ugyanis, hogy 2-3 százalékos növekedést tudnak majd csak elkönyvelni.

Az új útiterv ezért jó eséllyel mindhárom kategóriában (csúcs-, középkategória, illetve belépő szint) további példányok piacra dobását tartalmazza, vagyis 1-2 új prémium okostelefont is megismerhetünk majd. Ezekkel kapcsolatban már szintén megjelentek bizonyos információk, ám hivatalos úton még szinte semmi nem árultak el. A javításban természetesen a nagyobb partnerek, így például a Samsung, az LG, a HTC, a ZTE, vagy akár a Huawei is segíthet, ám eddig ezek mindegyike az Androidra koncentrált, vagyis komoly szemléletváltásra lenne szükség ahhoz, hogy új lendületet kapjon a platform. Amennyiben a Microsoft valóban a csúcskategóriás megoldásokra fókuszálna, a partnerek feladata minden bizonnyal az olcsó belépő szintű példányok piacra dobása lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #2
    Ha ugyanaz a win10 van ugyebár mindenhol, akkor a belépőszintű telefonokbhan is x86 procinak kell lennie? ebben nem túl jó még az intel atom, az amdnek meg talán nincs is mobil x86 procija, más x86 procigyártóról nem tudok.
  • Major #1
    Felkészül Cairojack.