Gyurkity Péter

A szélen is kijelzőt alkalmazna a Microsoft

Érdekes megoldás követheti hajlítható telefonjukat, amely a köztes területen is panelt kapna.

A Microsoft kapcsán a napokban már írtunk arról, hogy a cég kifejezetten megerősödve kerülhet ki a jelenlegi helyzetből, többek között azért, mert már készülnek a friss termékek gyártásának felfuttatására, hogy megvalósuljon az eredetileg tervezett idei megjelenés. Ezen termékek egyike a Surface Duo, amely Android szoftverrel és hajlítható kijelzővel rajtolna el, a jelek szerint azonban már dolgoznak a további megoldásokon is.

A hónap elején bukkant fel a világhálón egy márciusból származó szabadalmi kérelem, amelyben a vállalat szakemberei egy meglehetősen érdekes jövőbeni fejlesztést írnak le. Ez egy további módosítással tökéletesítené a hajlítható kivitelt, ennek keretében pedig a két panel közötti részen, a meghajlított, viszonylag vékony felületen, egy további kijelzőt helyeznének el, amely kihajtott állapotban összekötné a két nagyobb érintőképernyőt, becsukott helyzetben pedig (többek között) az értesítők megjelenítésére szolgálna, így ehhez nem kellene igénybe vennünk a méretesebb paneleket – kissé hasonlóan ahhoz, ahogy azt a Samsung Galaxy Edge-vonal képviselői esetében megszokhattuk, bár ott pusztán részben hajlított szélekről beszélhettünk.

Az új kivitel persze némileg tovább bonyolítja a kialakítást, hiszen itt több forgópántra lesz szükség, az pedig egyáltalán nem garantált, hogy az egyelőre papíron létező forma a kereskedelmi forgalomban megjelenő termék alakjában is elérhető lesz majd a jövőben. Az mindenesetre jól látszik, hogy a különböző gyártók látnak fantáziát a hajlítható kivitelben, bár azt egyelőre még lehetetlen megjósolni, hogy a kiterjesztett valóság (AR) mennyiben írja majd felül, illetve teszi feleslegessé a bonyolult formákat, hiszen itt van esély arra, hogy a szoftveres technológiával kiváltható lesz a költséges gyártási folyamat és a felhasználók végül nagyjából ugyanazon élményben részesülnek majd. A Microsoft a maga részéről az év végén, az ünnepi szezon alatt mutatná be a Surface Duo típust, amitől sokat várnak, ezt követné tehát a sorban a fent ismertetett, némileg bonyolultabb fejlesztés.

Ennek megjelenése jó eséllyel 2021-re marad, addig maradnak velünk az első körben piacra dobott hajlítható megoldások, amelyek közül a Galaxy Z Flip a jelek szerint meglehetősen jól fogy.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!