Berta Sándor

11K-panellel készül a 2018-as téli olimpiára a Samsung

A dél-koreai társaság különleges mobilkijelzővel jelentkezne a hazai eseményen.

A The Electronic Times hírportál értesülései alapján a Samsung 2018-tól akarja gyártani annak a képernyőnek a prototípusát, amelybe egy 11K-panelt építenének be. Az új kijelzőt a tervek szerint a következő téli olimpián mutatnák be, amelyet 2018. február 9. és 25. között rendeznek meg Phjongcshangban. Az esemény kapcsán már április elején eldőlt, hogy a szponzor a Samsung lesz.

Chu Hye Yong, a Samsung Display fejlesztőrészlegének ügyvezető igazgatója közölte, hogy az új panel pixelsűrűsége 2250 ppi lesz. A fejlesztésben, amely már június elsején elkezdődött, összesen 13 dél-koreai és külföldi cég vesz részt, a munkát a Samsung Display vezeti. A helyi kormány öt éven át átszámítva összesen 26,5 millió dollárral támogatja a projektet, amelynek hivatalos neve EnDK lett.

A felhasznált paneltechnika részletei, a felbontás és a tervezett képernyő átmérője ugyanakkor eddig nem derültek ki, miként az sem, hogy az új panelt milyen készülékbe építenék be. A dél-koreai sajtóorgánum ugyanakkor rámutatott, hogy a jelenlegi 500 ppi pixelsűrűségű 2K-képernyők felbontása 2560 x 1440 képpont, ez pedig az egyik legjobb specifikáció a mobil kijelzők mezőnyében. Chu Hye Yong végül hangsúlyozta, hogy azt remélik, hogy nem csupán ezt a technológiát mutathatják majd be a hazai rendezésű téli olimpián, hanem számos más újdonságot is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ragnaar #6
    Nagy valószínűséggel VR - re lehet majd ezt a kb. 5"-on 11k-t használni, másra nemigen lenne életszerű, szabadszemmel, optika nélkül a QHD-t sem hinném, hogy nagyon meg lehet megkülönböztetni a 4K-tól, sima telefonos kijelzőnek fölösleges lenne, de majd kitalálják mire lesz jó ..
  • NEXUS6 #5
    Én a 3 collos megaretina felbontású változatot várom.

    Akkor veszek majd ájpadot, vagy sörpadot, vagy mit.
  • asgh #4
    Ha már 11K felbontás, akkor miért nem csinálják meg 128 bites színmélységgel, 10 Mhz frissítéssel?
    Pont annyira felesleges lenne, mint ezek nélkül, de kettővel több paraméter, amit mutogatni lehet.
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Én okosgyűrűre gondoltam :D
    11k, ez is mi? 8k ultrawide változata?
  • NEXUS6 #2
    Kell mint egy falat kenyér!
  • duke #1
    Nem tudom hol akarjak hasznalni ezt a panelt, talan az uj okosorajukhoz megfelelo lesz.