Gyurkity Péter

Teljesen eltűnnek a hagyományos mobilok

A 80 százalékos arányt már az év végére elérjük, míg 2017-re India jön fel a második helyre.

Csaknem egyszerre látott napvilágot két érdekes előrejelzés a globális okostelefon-piac várható alakulásáról, amelyekből további következtetéseket vonhatunk le. Nem kérdés, hogy a vásárlók már szinte minden régióban az okostelefonokat részesítik előnyben, mint ahogy az is várható, hogy az USA a harmadik helyre szorul vissza.

Az IC Insights anyagában arról olvashatunk, hogy az okostelefonok először 2013 első negyedévében haladták meg az 50 százalékos arányt a teljes piac tekintetében, ezt pedig akkor éves szinten is sikerült teljesíteni. A folyamat azonban mintha tovább erősödött volna, aminek köszönhetően az idei év utolsó három hónapjában már 80 százalék felett lesz ezen "okos" készülékek aránya, éves szinten pedig 2018-ra már elérhetjük a 93 százalékot, vagyis a hagyományos mobiltelefonok szinte teljesen eltűnnek majd.


A Strategy Analytics eközben arról számolt be saját előrejelzésében, hogy India alig néhány éven belül feljön a második helyre, vagyis az amerikai piac csak a harmadik legnagyobb lesz az okostelefonok szegmensében, a két, korábbi szerepét és helyzetét lassan visszanyerő ázsiai óriás mögött. Jól mutatja a folyamatot, hogy míg az amerikai eladások az idei 164 millióról csak 169 millióra nőnek 2017-ben, addig a lassan szintén telítődő Kínában 458 helyett 505 millió, az új erőt jelentő Indiában pedig 118 helyett már 174 millió okostelefont adnak majd el.


Az éves növekedési szint egyedül itt lesz majd jelentős, az indiai 17 százalékot 2017-re már csak 5 és 1 százalék közötti növekedés kíséri majd a többi országban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #16
    Vehet olcsó okostelefont is és használhatja úgy, mint a butafonet. Teszem azt az ilyen Vodafone Smart 4 Mini nincs 10k. Arra meg elég mint egy butafone, sőt még plusz lehetőségek is adottak, ha netalántán mégis kell extrafunkció valami okból kifolyólag.
  • zola2000 #15
    Aki azt írta hogy nem kell neki okostelefon arra céloztam hogyha olyant vesz mert butatelefonból csak 3ezer forintos xarok vannak, akkor az csak telefonál-smsezik rajta, annak a telefonja nem lassul be évek múlva sem, mert még csak netet sem lát, mert akinek nem kell okostelefon, annak a telója miért látna netet?
  • wraithLord #14
    Sőt, a hardver azért nem támogatja, mert a telefon gyártója előre tervezett, hogy majd ne tudja támogatni. És a hardver direkt gyenge hozzá... :D Ezt mindenre el lehet sütni... De nem zárom ki, hogy van is benne igazság.

    A szoftvergyártók általában törekszenek arra, hogy minél több verziószámú platformon fussanak a programjaik. Kivéve, ha lefizetik őket... :D

    Amúgy arra gondoltam, hogy a telefongyártó nem támogatja egy idő után az adott telefont szoftverileg. Pl. először nem jön ki rá új verziós OS, később frissítések sem. De ez sem ennyire egyszerű, mert vannak telefonkategóriák, ezeknek pedig eltérő a támogatottságuk... Nyilván nem véletlenül, az olcsóságnak ára van. [Ide is be lehetne illeszteni egy pár konteó-gyanús észrevételt, de most inkább kihagyom.]

    Szóval mi a másik végét néztük a "fogyasztói társadalom" témának...
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2015.07.10. 00:57:36
  • Tetsuo #13
    Aki nem ért hozzá (sokszor az is, aki igen) azt veszi észre, hogy fél év, és a telefon durván belassul, akad minden sz@rnál. Emiatt előbb-utóbb vesz egy újat és ha már újat vesz, akkor legyen több megapixel, memória stb. meg az aktuális agyonreklámozott tulajdonság.
  • Tetsuo #12
    De azért nem támogatja a szoftvergyártó, mert fogyasztói társadalomban élünk. ;-)
  • barret #11
    3 db K750-I telóm van,mindhárom működik. Egy darabig még nem kell újat vennem...
  • zola2000 #10
    Aki nem használja ki az okos funkcióit, azt egy android 1es telefon sem zavarja hogyha elavul mert nem veszi észre, illetve sok alap progi támogtja még az android 2.3mat ma is, még a legelső okostelefonomat is lehetett arra frissíteni annak idején.
  • wraithLord #9
    Nem azért avulnak el, mert fogyasztói társadalomban élünk, hanem ugyanúgy, ahogy az asztali gépek, laptopok stb., az okostelefonok is egy idő után gyengék lesznek az újabb szoftvergenerációkhoz - vagy a hardverük nem támogatja, vagy a gyártó nem támogatja... Persze nem olyan sebességgel, ahogy cserélgetik őket. Trend volt már a régi mobiltelefonok idején is, hogy ha kell, ha nem, megveszik divatból a legújabbat.
    Sőt, akkor még nagyobb státuszszimbólumnak számított, ha volt egy Matrix-os Nokia 8110-esed, mint most, ha csúcskategóriás okostelefonod van.

    Nyilván egy dedikált eszköz, mint egy sima mobiltelefon, nem fog elavulni, max divatját múlni... A '97-es 3110-esemet még ma is ugyanúgy tudnám használni, ahogy annak idején.
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2015.07.09. 15:20:24
  • Pityu83 #8
    Én nem nagyon csipázom az okos telefonokat,és nincs is nekem egy 5310 es nokiám van újkora óta,tökéletes állapotban most cseréltem benne aksit meg vibra motort és tökéletesen működik,pedig már van 6 éves is,nekem ez tökéletes is.Nos a mai telefonokkal a legnagyobb baj,hogy fogyasztói társadalomban élünk és pár hónap alatt elavultak ezért mindig veszegetni kell másikat,ha lépést akarnak tartani az emberek a telefonbiznisszel,nos nekem ehhez nincs kedvem se felesleges keretem,de szerintem sokan vannak még így vele.És a telefonom ép annyit tus,mint amennyire nekem szükségem van.
  • wraithLord #7
    Ha már ennyire általános az okostelefonhasználat, akkor nem ártana kisebb (</=4") készüléket is kiadni legalább a felsőközép kategóriában. Ne a méret legyen a kategória ismérve. Inkább írják rá, hogy 4000 MB RAM. (Mint a digitális fényképezőgépeknél, hogy 100 MPixel. A különbség, hogy valszeg béna okostelefonba nem raknak sok RAMot, az erősebbekbe pedig nem fölösleges rakni.)

    Én szeretem az okostelefonokat, mert gyakorlatilag egy zseb-PC, amivel a távközlési hálózatot is lehet használni. Előtte ugyanilyen volt a mini laptopom. Csak azon nem Android volt, hanem Windows és Linux (illetve még van, csak nem használom), és hülyén néztem volna ki, ha laptoppal telefonálok. Kivéve, ha veszek hozzá headsetet... :D