MTI

A francia államfőket is megfigyelte az NSA

Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy korábbi, valamint Francois Hollande jelenlegi francia elnök után is kémkedett az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) - írta honlapján a WikiLeaks kiszivárogtató portál birtokába került dokumentumokra hivatkozva a Libération francia lap.

A Libération a WikiLeaks által megszerzett bizalmas hírszerzési jelentésekre hivatkozva kedden azt írta, hogy az amerikai ügynökség 2006 és 2012. május 22. között hallgatta le a francia államfőket. Hollande 2012. május 15-én - tehát egy héttel a WikiLeaks birtokába került legfrissebb dokumentum megszületése után - vette át az elnöki posztot Sarkozytől. Az NSA a szigorúan titkos (Top Secret) jelzéssel ellátott öt titkosszolgálati jelentése az amerikai hírszerzési közösség és az NSA vezetői számára készült - írta a Libération.

A nyilvánosságra hozott dokumentumok nem tartalmaznak revelációkat, hanem elsősorban Hollande és két elődje döntési mechanizmusaira világítanak rá. A francia államfő ennek ellenére szerda reggel 9 órára összehívta a Biztonsági Tanácsot, hogy "megvizsgálják a sajtóba kiszivárgott információk jellegét, és levonják a szükséges következtetéseket" - közölte az elnöki hivatal. A legfrissebb, 2012. május 22-i dokumentum egy titkos, Hollande jóváhagyásával tartott megbeszélésekről szól, amelyek témája Görögországnak az eurózónából való esetleges távozása volt. Ugyanezen feljegyzés szerint Hollande azért tartotta titkokban a megbeszéléseket, mert a válság súlyosbodásától tartott, általában nagyon aggasztotta Görögország jövője, s úgy ítélte meg, hogy Angela Merkel német kancellár magára hagyta Görögországot.

A Nicolas Sarkozyt érintő lehallgatásokból az derül ki, hogy a volt elnök 2008-ban azt gondolta, hogy "ő az egyetlen ember, aki képes megoldani a pénzügyi válságot". Két évvel később Sarkozy sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok meghátrált a két ország közötti titkosszolgálati együttműködésben. "Ahogy (Pierre) Vimont (Franciaország akkori washingtoni nagykövete) és (Jean-Davis) Levitte (tanácsadó) értette, a legfőbb akadály az, hogy az Egyesült Államok szeretné folytatni a Franciaország utáni kémkedést" - olvasható a feljegyzésben. Egy harmadik dokumentum pedig Sarkozy és külügyminisztere, Alain Juppé megbeszélésről szól a közel-keleti békefolyamat újraindításáról, amelybe be akarták vonni Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnököt.


Wikileaks-grafika: "Legalább azt gondolják, hogy olyan fontosak vagyunk, mint a németek"

Az ötödik kiszivárogtatott jelentés arról szól, hogy hogyan próbált Jacques Chirac volt külügyminiszterének, Philippe Douste-Blazynak megszerezni egy posztot az ENSZ-ben. A WikiLeaks szerint az államfőkön kívül miniszterek, kormánytisztviselők, illetve Franciaország amerikai nagykövetének kommunikációját is lehallgatta az NSA. A WikiLeaks birtokába jutott egyik titkos dokumentum az Elysée-palota több tisztviselőjének telefonszámát, köztük az államfő közvetlen mobilszámát is tartalmazza.

"Régóta tudtuk, hogy az Egyesült Államoknak megvannak a technikai eszközei, hogy lehallgassák a beszélgetéseinket. Nem vagyunk naivak, a védelmi miniszter és a köztársasági elnök közötti beszélgetések soha nem telefonon zajlottak" - mondta az I-télé hírtelevízióban Michele Alliot-Marie, aki védelmi, majd külügyminiszter volt Chirac és Sarkozy elnöksége idején. "Mindez bizalmi problémákat vet fel a szövetségesek között. Természetesen lesznek következményei az országok között, az emberekkel való kapcsolatokban, és ebből a szempontból ki kell derülnie, hogy ki tudott az egészről" - tette hozzá. A WikiLeaks szóvivője azt mondta, biztosak az iratok hitelességében.

Korábban az Edward Snowden informatikus által kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva a német média arról számolt be, hogy az amerikai ügynökség Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját is lehallgatta, ami komoly feszültséget okozott a két szövetséges ország kapcsolatában. Ugyanakkor Merkelnek és kabinetjének kellemetlen perceket - és számottevő népszerűségvesztést - okozott, hogy később kiderült: az NSA a német titkosszolgálat közreműködésével kémkedett európai célpontok után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #17
    Ámen
  • gybfefe #16
    Köszönjük, csak ez kevés a változáshoz.... Mindenesetre ha cinikus volt a hozzászólás, nem is tudja milyen nagy dolgot köszönhetne....
  • Hawaii #15
    Azért azt leszögezhetjük, hogy a vitapartner gondolatébresztő és védhető érvelésével szembeni cinikus személyeskedés méltatlan az értelmes keretek közé szorított diskurzushoz.
  • Tarathiel2 #14
    Még szerencse hogy ti tisztánlátók megmondjátok a tutit, nem is tudom mi lenne a világgal nélkületek...
    Utoljára szerkesztette: Tarathiel2, 2015.06.25. 15:12:05
  • gybfefe #13
    Végre egy értelmes ember, aki kilát a körénk kerített ködből, szeretném figyelmedbe ajánlani az alábbi párhuzamos SGhu hírt: https://sg.hu/forum/tema/1434812227
  • Skylake #12


    Ebből adódóan azért látjuk, hogy az USA geopolitikai értelemben önmagát lőtte volna tökön, ha nem figyeli meg az egész világ forgalmát, mikor ennek a forgalomnak ő áll a középpontjában?! A legtökéletesebb signal intelligence az, ami a világot behálózza akadálytalanul, és ezen történik a hálózati forgalom, ugyancsak akadálytalanul. Íme, meglett!

    Az NSA e szempontból racionálisan cselekedett, és én mondom, te sem tennél mást az USA helyében, ha ránézel erre a térképre, és összetolod azokkal a hatalmi igényekkel, amelyet az USA-ként a világban érvényesíteni akarsz - és amit ezért érvényesítened kell! Más kérdés az, hogy ennek a korlátlan megfigyelősdinek épp ideje volt véget vetni, nagyon is ideje volt - pontosan ugyanezért.

    Tetszik, nem tetszik, az internet jelenleg döntő mértékben USA hatalmi és befolyási terület, kezdve a Google-tól, a Facebook-on át, a Microsoft-ig. Az amerikaiak rájöttek, hogyan kell a nehézipari háborúk utáni korban területeket hódítani! Nos, ők ezt megtették, és jól is csinálták: mind gazdaságilag, mind pedig a nemzetbiztonság kapcsán - tőlük függünk. A gépedben valószínűleg Intel vagy AMD processzor van - mindkettő az USA terméke. Online szolgáltatásokból ezeket használod kapcsolattartásra, szórakozásra, információkeresésre - ezek is USA eredetűek. És mindezek használatával te hallgatólagosan egyetértettél azzal, hogy online térben lévő működésedet és identitásodat USA hatalmi szférája alá helyezed! Ennyi az egész - de lehet váltani a jövőben!
  • Skylake #11
    Így van! De sajnos ez a tetü USA talán szerintem még mindig jobb, mint a sárgák, meg a ruszkik, csak hogy két olyan hatalmat mondjak, amely a pozíciójára aspirálhat, utóbbi már csak geopolitkai értelemben is.

    Európa jelenleg világhatalmi értelemben nevetséges papírtigris. Az USA pedig nem fog örülni annak, ha ez a pozíció megváltozik - oda fognak hatni, hogy számukra a jelenlegi bebetonozott hatalmi prominencia megmaradjon, ami a ii.vh befejezésével kiépült. Azonban én azt mondom, hogy Európának elsősorban önmagára kell támaszkodnia - előbb-utóbb, de szerintem a közeljövőben az USA hatalmi pozíciója meg fog rendülni. Erre fel kell készülni.
  • Skylake #10
    Hint: Tocqueville: Az amerikai demokrácia. Innen lehet indulni. 1835-ből, marha régről, de pont ez benne a lényeg. Aztán miután elolvastad, utána elkezdheted összevetni az ott leírt - még nagyon kezdetleges - működési módokat azzal a konglomerátummal, amivé az amerikai "demokrácia" mára lett. Tocqueville ugyanis ezt a könyvet közel 200 éve azért írta, mert példának tekintette Európa számára az újvilág társadalmi működését. Valamint annak alapjai ma is megvannak - kérdés, hogy hová fejlődtek.

    Ja, és egy dolog. Érdemes megismerkedni a következő fogalommal: értelmezési hatalom. Ez pontosan az, hogy a történelemfelfogás mindig az adott kor, és azon belül az adott rezsim legitimációs és hatalmi igényei szerint van hangolva. A "demokrácia" fogalom ezért épp olyan relatív mint mondjuk a "hazaárulás" fogalom. Most x rezsim esetében ez és ez a tett hőstett. De jön utána Y rezsim, amely úgymond rendszert vált, és akkor az a tett hazaárulássá lesz. Pont így van a "demokrácia" fogalommal. Az a demokrácia, amit én, az adott rezsim formális vagy informális vezetőjeként annak gondolok. Aztán hatalmi transzmissziós mechanizmusokon keresztül ezt érvényesítem. Azaz én határozom meg, hogy mit kell hogy értsen a társadalom a "demokrácia" alatt, aztán ha jól gyúrom őket, akkor azt is fogják érteni! Lásd: kínai népi demokratikus köztársaság, ami a mi nézőpontunkból, se nem népi, egyáltalán nem demokratikus és nem igazán köztársaság.

    A demokrácia fogalom nem axióma. Az, hogy mit tekintünk annak, az kizárólag a regnáló hatalom rövid és hosszú távú céljaitól függ.
  • heist #9
    Lassan ideje lenne ráébrednie Európának, hogy az USA-nak egy barátja van: az USA. Ezen kívül mindenkit potenciális ellenfélnek, ellenségnek tekint.
  • Tetsuo #8
    Te egy idióta vagy, ezt megint bizonyítottad.
    Nem a titkosszolgálat létezése a probléma, hanem az, hogy törvényt szegtek és úgy működhetnek, hogy az egész világot korlátlanul megfigyelik... ami már nem az állampolgárok érdeke.
    Persze, a te szemszögedből Washington jobban tudja mi az érdekük, mint ők maguk, amiben igazad is van, de ezt Washington negatív oldalról használja ki, egy szűk (politikai - gazdasági) elit részére.
    Hogy jön ide Svédország vagy Svájc? LOL Te kis szellemi nyomorék, úgy emlegeted őket, mintha valami etalonok lennének... Ott ugyanígy nincsen demokrácia.
    Persze a te szemszögedből - szemet húnyva más területek nélkülözésére - néhány kantonban már-már igazi demokrácia működik, a cirkuszi közvetlen szavazásokkal stb. csakúgy, mint a ókori görög városállamok libsi-piedesztálra emelt csekély hányadánál... ahol minden szavazóra jutott tíz rabszolga.

    Mégegyszer: a megfigyelési botrány arra bizonyíték, hogy a titkosszolgálatok NEM a nép érdekét követik, hanem más érdekeket.