Gyurkity Péter

Nincs keret az Oppo új okostelefonján

Az Oppo egy olyan új megoldással áll elő a közeljövőben, amelyen már nincs kijelzőkeret.

Egy nevét nem vállaló forrás küldött el egy érdekes videót több kínai portálnak, amelyek gyorsan le is közölték azt, a nagyvilágnak is megmutatva az Oppo soron következő fejlesztését. Ez egy olyan új okostelefont takar, amely kijelzőkeret nélkül érkezne, legalábbis az érintőképernyő két oldalán.

A videón jól látható, hogy egy meglehetősen méretes, valószínűleg 5 hüvelyk feletti készülékről van szó, amely jó eséllyel a csúcskategóriában szerepelne majd. Erről egyelőre annyit tudni, hogy a cég saját, ColorOS néven futó kezelőfelületével jelenne meg, természetesen az Android kurrens verziójára építkezve, a másik fontos jellemző pedig a kijelzőkeret hiánya, hiszen a cég az előlapon a kapacitív gomboknak helyet adó sáv mellett kizárólag az érintőképernyő feletti, a fülhöz szorított részt hagyta meg.


A terület iránt érdeklődő felhasználók emlékezhetnek arra, hogy korábban is láthattunk már hasonló megoldásokat, mi több, azok még tovább mentek a keret eltüntetésében. A Sharp által még 2014 során bemutatott AQUOS Crystal sorozat tagjai például a kijelző felett elhelyezkedő részt is elhagyták, vagyis pusztán a kapacitív gombok területe maradt meg az előlapon, a készülékeket pedig Japán mellett az USA-ban is piacra dobták. Azt még nem tudni, hogy az Oppo mikor és mely régiókban kerítene sort a megjelenésre, mint ahogy sajnos a kereskedelmi árat sem ismerjük.

A videó közzététele azonban arra utal, hogy a hardveres specifikáció és a telefon hivatalos neve rövid időben belül ismertté válhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #6
    Az hogy kedvesek az rendben van. A gond akkor kezdődik, ha vissza kell küldeni Kínába etc..
  • RAZOR27 #5
    hát ezaz, hogy nekem sincs keretem rá :D
  • PeeTeR #4
    biztos nem voltal szimpatikus... velunk olyan elozekenyek voltak, hogy meg en ereztem szarul magam. negativum? kicsit kusza az angol valasz ha eppen olyan reagal. de uff.. itt ugyan azt csinaljak sokan masok csak a sajat anyanyelvukkel.
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Keret nélküli telefont hogy raksz tokba? :D Szerintem kell legalább annyi keret, mint amennyi a Nexus5-ön van..
  • Macropus Rufus #2
    1x ejtse le a user... A keret nem csak esztétika, hanem védelem is.
    Amúgy tényleg van ott egy pici keret.
  • sakhalin #1
    Van keret csak optikai trükközés ,Egyébként nekhogy vegyetek oppot kritikán aluli a support !