SG.hu·

Kórházat neveznek el Zuckerbergről és a nejéről

Kórházat neveznek el Zuckerbergrõl és a nejérõl
A Facebook alapítója 75 millió dollárral támogatott egy San Fransiscóban lévő intézményt.

Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla úgy döntött, hogy komoly összeggel támogatják a helyi központi kórházat, amely ráadásul a jövőben az ő nevüket fogja így viselni. A teljes neve így Priscilla and Mark Zuckerberg San Francisco General Hospital lesz.

Zuckerberg bejegyzésében azt írta, hogy a 75 millió dollár lehetővé teszi egy régóta tervezett új traumatológiai központ és sürgősségi betegfelvételi osztály felépítését is. Az új részleg kétszer akkora területű lesz, mint a korábbi és négyszer több ágy lesz benne. Az eddigiek mellett lesz két további traumatológiai szoba, három plusz műtő, az intenzív osztályon pedig 28 további ágy, 4 gyermekvizsgáló szoba és egy külön gyermekgyógyászati váróterem. Emellett az összeg egy részéből felújítanák a felszerelést.

A névváltoztatás tényét az intézmény alapítványa is megerősítette. Alighanem ez a legnagyobb adomány, amit magánszemélyek adtak az Amerikai Egyesült Államok egyik közkórházának. Az adomány körülbelül az éves költségvetés egytizedét teszi ki. Priscilla az elmúlt években gyermekorvosként dolgozott az intézményben. Mark Zuckerberg azzal indokolta a lépésüket, hogy szerettek volna valamit visszaadni a Facebook sikeréből.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2015. 02. 11.. 06:03||#5
Magyarországon 20 milliárd forintból 2-3 komplett kórházat fel lehet húzni.
© kvp2015. 02. 11.. 01:44||#4
A wikipedia oldaluk szerint 2008 ota bovitik az epuleteket es 2015-re lesz kesz az uj surgossegi epulet, kb. 888 milliobol. Reszben elfogyhatott a penz, reszben meg jo pr-nak tarthatjak, mert a 75 millio teljes epitkezes koltsegehez kepest nincs 10% sem.
© flashpointer22015. 02. 10.. 22:21||#3
Emeletes ágy 😄
Vagy lehet odaépítették azt a nagy csarnokot és eddig nem volt elég pénz ágyakra!
+1
© Ender Wiggin2015. 02. 10.. 21:05||#2
Ehhez mit szól bAlekosz?
© Archenemy2015. 02. 10.. 20:51||#1
"Az új részleg kétszer akkora területű lesz, mint a korábbi és négyszer több ágy lesz benne"

Cukklemberg a felére csökkentette az egy ágyra jutó hely nagyságát!!!44!!! Abcúk!!!