Berta Sándor

Ilyen lesz a jövő számítás­technikája az Intel szerint

A cég olyan apró számítógépeket készít, amit az élet bármely területén alkalmazni lehet. Divatcégekkel karöltve alakítanák át a szegmenst.

"A személyre szabott számítástechnikai eszközök elterjedésével, az intelligens és összekapcsolt eszközökkel, illetve a viselhető eszközök egyre erőteljesebb terjedésével a fogyasztók és a technológia kapcsolata mindinkább változáson megy keresztül" – mondta Brian Krzanich, az Intel elnök-vezérigazgatója előadásában. "A nők és a kisebbségek is mind nagyobb szerepet fognak betölteni fogyasztóként, befolyásoló tényezőként, alkotóként és vezérként.” Bejelentette az Intel Curie modult; ez egy apró hardver, mely az Intel első, kifejezetten erre a technológiára kifejlesztett system-on-chip-jén (SoC) fut. A modult 2015 második felében kezdik el szállítani, és tartalmazza az Intel Quark SE SoC-ot, egy alacsony-fogyasztású Bluetooth rádiót, valamint szenzorokat is.

Elmondta, hogy együttműködést kötöttek divat és fitnesz márkákkal, illetve hogy az Oakley-vel közösen azon dolgoznak, hogy a sportszemüvegeket okos technológiával egészítsék ki. Az előadás alatt Krzanich-hoz csatlakozott Colin Baden, az Oakley vezérigazgatója is, aki elmondta, hogy a két vállalat egy sportolók teljesítményét fokozni képes intelligens eszköz fejlesztésén dolgozik, mely az év folyamán lesz elérhető. Előadásában Krzanich beszélt a Nixie*-ről, a 2014-es „Make it Wearable” verseny győzteséről is, az első olyan viselhető kameráról, mely képes repülni.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Egészen mostanáig a számítástechnika az ember és egy monitor, billentyűzet és egér közötti interakcióját jelentette. Krzanich előadásában több új technológiára és valós alkalmazásra is kitért, melyek a számítástechnikát a háromdimenziós világba emelik, és melyeknek köszönhetően nem lesz szükség vezetékekre vagy jelszavakra. 2015 végén jelenik meg a True Key nevű platformokon átívelő alkalmazás, amely felhasználóra jellemző részleteket (például arc, ujjlenyomat) használ a gyorsabb és biztonságosabb bejelentkezéshez.

A cég továbbá bejelentette a a Compute Stick nevű eszközt, amely márciustól lesz elérhető 89, illetve 149 dolláros bevezető áron. A készülék alapját az Intel Atom Z3735F típusú négymagos processzor jelenti, amely támogatja a WLAN 802.11n és a Bluetooth 4.0 szabványt. Az operációs rendszere egyaránt lehet Linux, Android, de előre a Windows 8.1 with Bing van feltelepítve rá.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A miniatűr x86-os számítógépet gyakorlatilag ugyanúgy kell kezelni, mint a Google Chromecast vagy az Amazon Fire TV termékeket: a HDMI 1.4a-csatlakozón keresztül kell a televízióhoz csatlakoztatni. A Compute Stick ezután gyakorlatilag multimédiás központtá változik át, többek között lejátszik helyben tárolt és streamelt filmeket vagy zenéket, megmutatja a digitális képeket és monitorhoz csatlakoztatva gyakorlatilag irodai PC-ként használható. A két USB-port közül az egyikre külső meghajtó, például merevlemez köthető.

A Compute Stick két változatban lesz elérhető. A 89 dollároshoz 1 gigabájt memória és 8 gigabájt eMMC-tároló tartozik, az utóbbin előre telepített Linux van. A 149 dolláros modellhez 2 gigabájt memória, 32 gigabájt eMMC-tároló és Windows 8.1 with Bing jár. Mind a két eszköznek van MicroSD-bővítőhelye, amelyek legfeljebb 128 gigabájtos memóriakártyákat kezelnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MsUser #2
    Csatlakozom az előttem szólóhoz "elkéstek" és mellesleg 2-3x os áron :(
  • lamer the true #1
    Kicsit elkéstek vele. Androiddal már évek óta így megy.