Gyurkity Péter

Egymás után jönnek a kínai iPhone 6-másolatok

A ZTE is az Apple megoldására hasonlító okostelefont dob piacra, szerényebb hardverrel. A Xiaomi visszavesz a tempóból és lassítja terjeszkedését.

Nagyjából egy hónappal ezelőtt bukkant fel az interneten a Lenovo S90 Sisley, amely egyértelmű módon az új iPhone 6 külsejét másolta le, attól némileg eltérő hardveres és szoftveres összetétellel. Most a ZTE követte a hazai rivális példáját, bár az ő megoldásuk inkább az Apple idei évben megjelent párosának nagyobbik tagjára hajaz.


Lenovo Sisley

A nemes egyszerűséggel csak Q7 névre keresztelt okostelefon már az első képek alapján is összetéveszthető az iPhone 6 Plus típussal, ebben fizikai mérete sem okoz csalódást számunkra. A kínai szabályozó hatóság, a TENAA hivatalos oldalán felbukkant felvételek arra utalnak, hogy a ZTE szintén a külsőre építve szeretné felfuttatni fejlesztésének forgalmát, dacára annak, hogy az Apple készülékeit szintén egyre többen engedhetik meg maguknak a hatalmas országban. A hardveres és a szoftveres ajánlat természetesen itt is eltér az eredetitől, de nagyon nincs miért szégyenkeznie a cégnek ezen a téren.


ZTE Q7

A pontos méret ezúttal 157 x 78 x 7,9 mm, ami alig-alig tér el az iPhone 6 Plus fizimiskájától, bár a vastagság terén némileg egyértelműbb a különbség. Ami a hardvert illeti, itt egy 5,5 hüvelykes érintőképernyő van kitüntetett szerepben, amely azonban csak a 720 x 1280 pixel felbontást támogatja, ellentétben a jóval drágább telefon 1080p felbontásával, míg a teljes listán emellett egy, valószínűleg a tajvani MediaTek által szállított nyolcmagos, mindössze 1,5 GHz-es órajelen futó processzor, 2 GB RAM, egy 16 GB-os, ám bővíthető belső tároló, egy 8 megapixeles hátoldali dual LED flash kamera, annak 3 megapixeles előlapi társa, valamint LTE-elérés és az Android 4.4.4 KitKat szerepel még. A készülék Kínában hamarosan megjelenhet, a többi régióban csak ezt követően számíthatunk annak felbukkanására.

Az Apple legnagyobb másolójának számító Xiaomi viszont visszavesz a tempóból, hogy új piacai mindegyikét optimálisan el tudja látni a termékeivel. Mindez azt jelenti, hogy a korábban tervezett tíz ország helyett csupán ötbe szállítja a készülékeit. A Bloomberg cikke szerint a cég terjeszkedése folytatódik Indiában, Indonéziában, Malajziában, Vietnamban és a Fülöp-szigeteken, de a brazil, a mexikói, az orosz, a thaiföldi és a török felhasználóknak egyelőre várniuk kell.


A Xiaominak nagyon bejött az Apple-dizájn

Hugo Barra, a Xiaomi nemzetközi ügyekért felelős alelnöke elismerte, hogy már most is vannak szállítási nehézségeik, például Indiában. Volt, hogy rendkivüli járatokat kellett szervezniük a megfelelő mennyiségű okostelefon leszállítására. Az átlagos heti szállítmány 50 000 eszközből állt, de India esetében gyakoriak a 200 000 darab okostelefont tartalmazó heti szállítmányok. "Abszurd mennyiséget szállítunk Indiába" - mondta a menedzser. A kínai óriáscég egyszerűen nem tudja teljesíteni a terjeszkedési tervét.

Barra hozzátette, hogy tárgyalnak az olyan vállalatokkal, mint a Foxconn, hogy később Kínából Indiába, majd Brazíliába terjeszthessék ki a gyártást. Csak így tudják biztosítani ugyanis a kínálatot és csökkenthetik ezzel párhuzamosan az importvámokat. Indiában egy vagy két éven belül, míg Brazíliában már sokkal korábban elindulhat a gyártás. A Xiaomi alelnöke hangsúlyozta, hogy a lassú terjeszkedésből az ügyfelek profitálhatnak. "Egyre jobb termékeket kell építenünk és ezeket az adott piacok igényeihez kell igazítanunk, valamint a legjobb árakon kell eladnunk" - jelentette ki a menedzser.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza1 #17
    Kevesszer szoktunk egyet erteni, de most osztom nezeteid errol a temarol.
  • Papichulo #16
    Normális átlag ember telibefossa hogy a Xiaomi kit másol meg kit nem

    Annyiban nem, hogy a gatlastalan masolas az megoli az innovaciot, ugyanis senki sem fog penzt beleolni a fejlesztesbe, ha azt masok rovid idon belul lemasoljak es a befektetett munka/penz nem fog megterulni...
  • bakkerman #15
    és? Ez csak az elvakult ájfón fanokat izgatja,ők köpködik az összes többi telefongyártót,mert csípi a csőrüket hogy más cégek telefonjai majdnem úgynéznek ki mint az övék,csak féláron,jobb HW-vel. Normális átlag ember telibefossa hogy a Xiaomi kit másol meg kit nem,ha egyszer jók a telefonjaik,és még az áruk is.
  • Gabbbbbbbbbbbb #14
    Azért Miui-t nem hasonlítanám össze a stock androiddal. (főleg nem az L után) Mondjuk úgy, hogy a TouchWiz-nél jobb és ez elég, mivel a legtöbb felhasználó nem használt még stock androidot, Kitkat-ot sem, nemhogy L-t.
  • cateran #13
    Nem esett le a szarkazmus? Nekem kilengett a beepitett merom mutatoja...
  • sedward #12
    Senki se venne azért telefont mert az Apple telefonjára hasonlít. A cíkk úgy adja elő hogy azért fogynak a Xiaomi telefonok mert Apple klónok. Nem nem, abszolút semmi köze hozzá. A Xiaomi csinált egy Miui nevű felhasználói felületet Android alapon, ami sokkal szebb és könnyebben kezelhető mint a stock Android, tele jobbnál-jobb funkciókkal. Nem csoda hogy akkora a kereslet a telefonokra hogy a gyártó ki sem tudja elégíteni, erről is szól a cikk, hogy akkora a kereslet váratlanul hogy nem tudnak annyit gyártani, szállítani...
  • sedward #11
    "Megdöbbentem... színpadon, fekete felsőben a vetített háttér előtt volt az Apple által egyedüli módon kifejlesztett előadást is lekoppintják."
    Szóval az előadást is szabadalmaztatta az Apple? Ma minden előadás színpadon, vetített háttér előtt zajlik, sőt az előadók felének sötét a felsője is, ami ezek szerint kimeríti a szellemi tulajdon lopásának fogalmát :)
    http://www.ted.com/talks
  • MsUser #10
    Megdöbbentem... színpadon, fekete felsőben a vetített háttér előtt volt az Apple által egyedüli módon kifejlesztett előadást is lekoppintják.
    Tűrhetetlen az is hogy mernek más gyártók iPhone -ra hasonlító "bár merőben eltérő" telefonokat gyártani töredék áron, az emberek biztos utálják is ezeket a termékeket mert erkölcstelen módon helyettesítik nagyszerűen az almákat.
    Nevetséges nézni, hallani a vergődésüket a világ leggazdagabb cégeinek!
  • coolbboy83 #9
    Azért az nevetséges, hogy több tucatni kegyetlen jó design ötlet és terv van fent az interneten, amiket ha gyártanának - akkor az iPhone tervezőjét lehet kivágnák....(Ive)
    Hogy ennyire ne legyen kurázsi tervezni, hogy csak másolás megy.... ez már vicc....
  • szabii98 #8
    Handras, te vagy az?