MTI

Ismét több tízezren tüntettek az internetadó ellen

A kormány által bevezetni tervezett internetadó ellen tartottak újabb tüntetést Budapesten és több vidéki városban. A felszólalók a törvényjavaslat visszavonását követelték.

Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója azt mondta: vasárnapi tüntetésükön már nagyon sokan megmutatták, hogy a "magyar nép nem kér" Orbán Viktor miniszterelnök internetadójából. Szólt arról, hogy a tüntetésen adományokat gyűjtöttek vasárnap és a keddi megmozduláson is a rendezvény költségeinek fedezésére. A pénzzel elszámolnak, és ezt az eddigiekhez hasonlóan közzé is teszik a Facebook-oldalukon.

Várady Zsolt, az iwiw közösségi portál alapítója a teret teljesen megtöltő tömeg előtt azt mondta, azért a nulla kilométerkőhöz mennek, mert ezzel akarják megüzenni a kormánynak, hogy mennyi adót fizetnének az internethasználatért. "Az internetadó egy jelképe a kormány önkényuralmának" - hangoztatta, majd hozzátette: "sokan vagyunk, és a céljaink tiszták, éppen ezért az internetadó bevezetését meg tudjuk akadályozni". Szólt arról is, hogy az adó korlátozná az internet és az információ szabadságát is. "Az ideális adó mértéke nem 5000 vagy 700 forint, hanem nulla" - hangsúlyozta. Várady Zsolt kijelentette: nem csak az internetadót kell "legyűrnünk", el kell hinni, hogy képesek vagyunk befolyásolni az államot.


Füzessy Károly diákaktivista felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak Budapesten, hanem más magyarországi nagyvárosokban, sőt Varsóban is tiltakoznak az internetadó ellen. Az aktivista nyílt vitára szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt az internetadóról. Ha nem sikerül meggyőzni, vagy nem jön létre a "nemzeti konzultáció", akkor folytatják tiltakozást - tette hozzá. Szavai szerint nem fogják hagyni, hogy megszavazzák az adót rögzítő törvénytervezetet. Részleteket ezzel kapcsolatban ugyan nem közölt, de azt mondta, legkésőbb a szavazás napján újra találkoznak, és megakadályozzák, hogy "kivessék az igazságtalan és szükségtelen adót".


A beszédeket követően a tömeg egy platós teherautó mögött a József nádor térről, a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elől az Erzsébet tér, Astoria, Erzsébet híd, Lánchíd utca útvonalon a Clark Ádám térre vonult. Amikor a "Nem a netadóra" feliratú transzparenst a menet legelején vivő aktivisták az Erzsébet hídhoz értek, a tömeg vége a Dohány utcánál volt. Az alagút Clark Ádám téri alagút tetejére egy nagy méretű európai uniós zászlót és egy molinót feszítettek ki, amelyre az volt írva: "Netezz bátran".

A szervezők a Clark Ádám téren bejelentették a tüntetés végét, de a tömeg egy része átvonult a Kossuth térre, és ott folytatta a tiltakozást. Azt követelték, hogy az európai uniós zászlót tűzzék ki az Országházra. Egy idő elteltével Kunhalmi Ágnes, Bangóné Borbély Ildikó és Heringes Anita, az MSZP országgyűlési képviselői két uniós zászlót lógattak ki a Parlament egyik ablakán. Az összegyűltek tapssal fogadták a zászlók megjelenését.


Tömeg volt a a pécsi Széchenyi téren...

Az internetadó bevezetése ellen Budapest mellett több nagyvárosban is tüntettek kedd este. Debrecenben, a Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál rendezett tüntetés szónokai a "közösségek elleni támadásnak" nevezték az internetadót, valamint "élhető országot és élhető közösségeket" sürgettek. Nyíregyházán és Szegeden a demonstrálók használt számítástechnikai eszközöket szórtak a helyi Fidesz-iroda elé. Tüntetés volt Miskolcon, Győrben és Pécsen is.

... a debreceni Kossuth téren ...

A demonstrációk valamennyi vidéki helyszínen békésen, rendbontás nélkül fejeződtek be.

és a szegedi Klauzál téren is

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #91
    Nem tudom eldönteni,hogy ennyire hülyének néznek,vagy tényleg ennyire hülyék vagyunk ?
    Csintadratta...csökkentjük ai internet ÁFÁ-ját.
    Megmegmeg ...megadóztatjuk...
    Na ezt kapd ki Kovács Pisti !
    /Most csak bámulsz mi? De majd azért rohansz...újraválasztani./
    És közben Tomika veri a nyálát az olcsó internettel
    ...ha nem tudod meggyőzni...zavard össze Őket !/Murphy/

    Utoljára szerkesztette: esztyopa, 2017.07.31. 14:49:19
  • ManoNegra #90
    Én úgy látom, hogy csak jegelve van, nem pedig visszavonva...
  • M2 #89
    De milyen elegánsan tette! Mint egy kígyó.
  • Frank99 #88
    ORBÁN visszavonta???!!!
  • Fantaarc #87
    - Részben igazad van, az OTP-t tekintve pont nincs.

    ]http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/800_milliardos_veszteseg_negy_magyar_banknal_itt_a_friss_rangsor.189270.html]
    2013. szeptember 17.

    - Egy frissebb kimutatás, hogy magamat is korrigáljam:

    http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/nagy_dramak_a_magyar_bankoknal_ime_a_friss_rangsor.197706.html
    2014. április 11.

    Tehát a helyzet vegyes képet mutat, aminek számtalan összetevője van. A banki különadótól kezdve a kiszámítható gazdaságpolitikáig.

    - "..akkora bajban van, hogy a költségvetési tervezetben az OTP adókedvezmény hegyeket kell kapjon, különben beomlik ..."

    http://www.vg.hu/penzugy/penzugyi-szolgaltatok/remekelt-az-otp-az-europai-stresszteszten-437811
    2014. 10. 26.

    A bánya esetleg beomlik, de nem az OTP.

    - "Igen, egyszerű, nagyon egyszerű emberek használnak olyan komcsi műszavakat mint extra bevétel, meg extra profit."
    Érdemben semmire nem tudtál reagálni, így maradt az egyszerű emberekre jellemző személyeskedés.


    Utoljára szerkesztette: Fantaarc, 2014.10.31. 00:24:20
  • Inquisitor #86
    Igen, egyszerű, nagyon egyszerű emberek használnak olyan komcsi műszavakat mint extra bevétel, meg extra profit.
    Állambácsi meg két kézzel szórja hülyeségekre az ÉN pénzemet, miközben az amiért állambácsi fizetve van, hogy fenntartsa az szétrohad vagy használhatatlan.
  • ximix #85
    Egyszerű embernek minden egyszerű.
    A részben a te pénzedből fejlesztették a szolgáltatók a hálózatot amiből extra bevételük származik. Az állam bácsi így próbálja vissza "kérni" a befektetett pénzedet.
    Egyszerű.
  • Frank99 #84
    annyi ilyen volt már..
    Lex Járai, Lex takszövbankos stb.

    most egy következő....
  • Inquisitor #83
    Semmi baj ezzel amit írsz, csak annyi, hogy masszívan hazudtak. Az "adócsökkentés" kormánya megduplázta az adók számát és a bőrt is lenyúzza a választókról. De egyszer MINT HA ezzel a hazudozás témával már tele volt az emberek hócipője, ha emlékszel.
    Az egy dolog, hogy sokak szerint az internet adóztatása a szólásszabadság ellen szól és az is, hogy a 700 forint (+ ÁFA!) újabb teher a végsőkig kifeszített lakosságnak, de a valóság sokkal rosszabb. Az internet adó ugyan is a szép nagy adócsomag része, amiben a chipse adó kiterjesztése mellett, vagy a bor extra adóján át a tisztáldószerek, papírtermékek vagy a cafetéria is kap extra adókat, hogy az élelmiszer láncokat sújtó EÜ készenléti adó többszörözéséről ne szóljunk. Így a háztartásoknak NEM a 899 forint internet adóval kell nyilván többet fizetni, hanem teszem azt kajára +10%, tisztálkodószererekre, vagy a gyerek füzetére is mennek sorban az extra adók. És ezért IS fontos az internet adó ellen mindent megtenni, de az egész elszabott "nem megszorítás" ellen is. Aki ezt védi fizessen, helyettünk is.
  • Inquisitor #82
    Nyilván csak az ellenzék a hülye, meg az összes tiltakozó, meg a világ 97%-a, csak ti vagytok helikopter.
    Az összes ellemzés alapján a Telecom monopol helyzetbe hozása az egyetlen cél, mint "stratégiai cégnek", egyből érthetőbb az Origo balhé is.