Gyurkity Péter

Microsoft: WP 8.1 GDR1 és Lumia 730

A cég frissítése új felbontásokat és az okostokokat is támogatná, miközben a Lumia család is kibővül.

A Microsoft saját oldalán tette elérhetővé (egyelőre az OEM-fejlesztők számára) a Windows Phone 8.1 soron következő, az egyszerűség kedvéért csak GDR1 néven jelzett verziójának főbb újításait, amelyek között a további felbontásokat, valamint az interaktív telefontokok megfelelő támogatását tartják kiemelendőnek. Ezzel néhány megmaradt lyukat foltoznak be a rendszeren, ám egy további okostelefont is piacra dobhatnak.

A dokumentumból kiderül, hogy többek között a phablet megoldások rajongói járnak majd jól a frissítéssel, hiszen a 7 hüvelykes kijelzők esetében is elérhetővé válik a 768 x 1280 pixel felbontás, míg a 800 x 1280 pixel azon készülékek esetében jelenik meg, amelyek szoftveres (a kijelzőn elhelyezkedő) gombokkal érkeznek. Az okostokok (úgy mint a HTC Dot View, vagy mondjuk az LG QuickCircle) támogatása is megjelenik itt, ezzel ezen kiegészítők népszerűsége is megugorhat, de a gyártóknak lehetőségük lesz az egyedire szabott zárképernyők, a jobb minőségű Bluetooth-zene, a Voice over LTE, a dual-SIM C + G rádió, valamint számos egyéb funkció alkalmazására.

Más források eközben arról számoltak be, hogy hamarosan befuthat a Lumia 720 okostelefon frissített változata, amely nagy valószínűséggel Lumia 730 néven jelenik majd meg. Ez utóbbi készülék egy 5 hüvelykes, 720p felbontást támogató érintőképernyőt kap, amelyet egy négymagos Snapdragon 400 processzor, az Adreno 305 grafikus vezérlő, egy 8 megapixeles hátoldali Zeiss kamera, valamint egy szintén nagyobb méretű fényképek készítésére alkalmas előlapi kamera egészítene ki. A telefon már a megjelenés pillanatában a WP 8.1 GDR1 verziót futtatná.

A megjelenésre augusztus első hetében kerülhet sor, ez egyben a szoftveres frissítést is ezen időszakra vetíti előre, ám biztosat ezzel kapcsolatban még nem tudni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!