Gyurkity Péter

Távozik a Windows Phone és a Nokia márkanév

A Microsoft a jövőben a Lumia és a Windows nevekre koncentrál, ezekre építené sikerét.

A Nokia telefonos részlegének felvásárlásakor sejteni lehetett, hogy a márkanév nem sokáig húzza majd a Microsoft birtokában, hiszen a redmondi cég nyilván szeretné saját szerepét kihangsúlyozni az újonnan megjelenő készülékekkel kapcsolatban. Egy kiszivárgott belső dokumentum szerint a fontos váltást még az év vége előtt végrehajtják.

Erre a Nokia Lumia 730 és a Lumia 830 okostelefonok esetében, pontosabban az őket követő további fejlesztéseknél kerül majd sor, a Microsoft tehát igyekszik megszabadulni leányának nevétől, annak szerepeltetésétől – ez természetesen nem érinti a Nokia megmaradt részeit, azonban az ő termékeik nem sok eséllyel bukkannak majd fel ismét az okostelefonok piacán, bár az elmúlt hetekben erre szintén voltak utalások. Az itt megjelenő okostelefonok és egyéb készülékek nagy valószínűséggel Microsoft Lumia néven kerülnek majd a boltok polcaira, vagyis az illetékesek még szorosabban magukhoz láncolnák azokat.

Az ügyben érintett másik márkanév az évek óta a megkapaszkodással, illetve a két nagyhoz történő felzárkózással küszködő Windows Phone lenne. Ennek neve ma meglehetősen jól ismert, hiszen mind a platform mellett kitartók, mind pedig az attól távol maradók számára ismerősen cseng, a cég azonban a Windows 9 közelgő megjelenésével az eddigieknél jóval közelebb hozná egymáshoz a korábban többnyire elkülönülő termékcsaládokat, így mind az asztali és mobil számítógépek, mind pedig a hordozható eszközök egyazon szoftver, a nemes egyszerűséggel csak Windows néven megjelenő újabb verziók szolgáltatásaira támaszkodnak majd.

A váltás az ünnepi időszakban, az ilyenkor szokásos vásárlói rohamra történő felkészülés részeként megy majd végbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Narxis #15
    De most komolyan. Meddig akarod még itt égetni magad? :) Már nekem is kellemetlen bár jól szórakozom. Jah nem olvasod el... ezt a dedós szöveget. Vidd haza a pöttyös labdád is, takonypóc. :D
  • tomboy013 #14
    Rajtad nevetnek nem veled ;) Tőled biztos jobb fejek az 100 :D Csak nem akarnak a pici szivedbe taposni :P Bár a kockákat mint te általában rühellik is az tény :P Na további szép és csalódsokkal teli életet kisfiú ;) Léptem úgyhogy írogathatsz a kutya nem olvassa el :D Szióka
    Ui: Ne idegeskedj, szokj hozzá, az életed a szopásról fog szólni ;) :D
    Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2014.09.17. 16:16:10
  • Narxis #13
    Ennyit tudsz, jót röhögünk itt rajtad a kollégákkal. :D
  • tomboy013 #12
    Jajj beletapostam a pici szivedbe, ne szomizz a kutya talán játszik majd veled kis csicska :D
    Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2014.09.16. 22:47:02
  • Narxis #11
    Jaja nem látom át. Tipikus M$ fanboy duma. Kussolj és tanulj hátha többre viszed mint az sg-s trollkodás te barom.
  • tomboy013 #10
    Na mivan pubi ideges vagy? :D Fáj az igazság ugye te ostoba :D Alepvető dolgokat nem látsz át, bár 21 éves fejjel nem csoda, gyerek vagy még. Bár a gyökérséget ez nem magyarázza :D Vagy netán Szegeden ritkább a levegő és nem jut oxigén az agyadba? ;)
    Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2014.09.16. 15:33:58
  • Narxis #9
    Jaja én nem látok át te szerencsétlen fanboy. Eltakarodhatnál már erről a fórumról de rohadt gyorsan. Az ilyen emberek mint te minek születnek meg? Szívod az értékes levegőt mások elől.
  • tomboy013 #8
    Ostoba hagyjad :D Meg annyira gyerek még, hogy alapvető összefüggéseket nem lát át.
  • Narxis #7
    Minek is használná? Szépen tönkretette.
  • tamolnar #6
    Rohadt Microsoft, hogy áll ahhoz, hogy lehagyja a telefonjairól azt a márkanevet, amit nem áll jogában használni, mert nem vette meg. Ugye? Ugye?
    Utoljára szerkesztette: tamolnar, 2014.09.15. 12:12:50