Gyurkity Péter

Augusztusban jön az Acer Liquid Jade Plus

Az Acer korábban bemutatott okostelefonja Németországban augusztusban jelenik meg.

A tajvani gyártó még a Computex 2014 alatt mutatta be új megoldásait, mégpedig egyszerre 5 példányt. Ezek között az okostelefonok mellett a cég első viselhető eszköze is megtalálható volt, a megjelenésről azonban csak annyit árultak el, hogy az a harmadik negyedévben várható. Most a pontosabb dátumot is megtudtuk, mégpedig egy változással.

Egy német lap számolt be arról, hogy az országban várhatóan augusztus folyamán bukkan majd fel az érdekes páros, itt azonban egy apró változást tapasztalhatunk. A május végi kiállításon eredetileg bemutatott Liquid Jade okostelefonról ugyanis még mindig nem tudni, hogy mikor bukkan majd fel, ehelyett a beszámolóban ennek némileg frissített változata, a Liquid Jade Plus szerepel új jövevényként. Ez alig néhány részletében különbözik az első példánytól, ám ez a felhasználók egy része számára fontos különbségtétel lehet.

A Plus jelölést viselő készülék ugyanúgy egy 5 hüvelykes, 720 x 1280 pixel felbontást támogató kijelzőt kap, ehhez pedig dual-SIM opció, egy 1,3 GHz-es órajelen futó négymagos MediaTek chip, egy 13 megapixeles hátoldali és egy 2 megapixeles elülső kamera, microSD-bővítés lehetősége, valamint egy 2100 mAh-s akkumulátor társul, a szoftveres oldalon az Android 4.4 KitKat kíséretében. A memória mérete azonban 1 GB helyett immár 2 GB, a belső tároló pedig 8 GB-ról 16 GB-ra ugrik, vagyis a cég itt vélte megtalálni az előrelépés lehetőségét.

A Liquid Jade Plus 279 eurós áron lát majd napvilágot, míg az okosóraként érkező Liquid Leap ára 99 euró lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!