Gyurkity Péter

Érkezőben a Nokia X2, a nadrág tölti majd a Lumiákat

A Microsoft nem hagyja magára az Androidra támaszkodó családot, hamarosan jön a második generáció, és az is kiderült, hogy nadrágon keresztül lesznek tölthetők a Lumia okostelefonok. A vállalat egy divattervező segítségét kérte ehhez, a végeredménynek egy nagy hátránya van.

Az új visszaszámlálás bukkant fel a Nokia telefonos részlegének hivatalos weboldalán, amiből arra következtethetünk, hogy nemsokára lerántják a leplet a Nokia X2 okostelefonról, valamint annak esetleges testvéreiről. A zöld színt alapul véve ez szinte biztosnak látszik, bár az még kérdéses, hogy pontosan mivel készülnek az immár a Microsoft tulajdonában lévő cég illetékesei.

Nem is olyan rég még lehetetlennek tűnt, hogy a Symbian, majd pedig a Windows Phone mellett hűségesen kitartó gyártó a nagy riválist futtató okostelefonokat dobjon piacra. Ez azonban a részleg kiválása előtt nem sokkal végül mégis bekövetkezett, bár akkor többen leszögezték, hogy a Microsoft már biztosan nem teszi meg a második lépést, amely további példányok megjelenését eredményezné. Most úgy tűnik, hogy tévedtek, akik a redmondi cég jól ismert makacsságára építettek, a Nokia X2 felbukkanása ugyanis éppen ezt jelenti majd.

Az okostelefonról, pontosabban a második generáció elsőként bemutatkozó képviselőjéről eddig csak külső források osztottak meg részleteket. Ezek alapján arra számíthatunk, hogy az X2 némi előrelépést jelent majd a hardveres jellemzők terén, miközben igyekszik megtartani a vonzónak ítélt árat, hogy ne legyen nagyobb gond a fogadtatással. A nemhivatalos listán ugyanis egy 4,3 hüvelykes, WVGA-felbontást támogató kijelző szerepel, amelyet 1 GB RAM, egy 1,2 GHz-es órajelen futó ikermagos Snapdragon 200 chip, egy alapesetben 4 GB-os belső tároló, valamint egy 5 megapixeles hátoldali és egy elülső VGA-kamera egészít majd ki, ezúttal egy fizikai gomb kíséretében. A cég nemsokára eloszlatja a kétségeket, a hivatalos bejelentéskor az egyéb változatokat is megismerhetjük majd.

Emellett a Nokia telefonos részlegének hivatalos oldalán megtekinthetők azok a speciális nadrágok, amelyek a cég saját technológiájával kiegészülve válnak alkalmassá egyes Lumia okostelefonok vezeték nélküli feltöltésére. Az érdekes ruhadarabok az Amazon portálján keresztül lesznek beszerezhetők, de csak korlátos ideig.

Londonban mutatták be az első körben elkészült példányokat, amelyeket a szintén brit Adrien Sauvage divattervező közreműködésével alakítottak ki. A nadrágok viselésekor az arra alkalmas okostelefonokat zsebben kell hordanunk, így akár menet közben is feltölthetők azok akkumulátorai, ami bizonyos szempontból kényelmes és egyszerű alternatívát kínál a hagyományos módszerhez képest. A cég saját, DC-50 elnevezésű hordozható megoldását választotta ki a speciális hibrid kialakításához, a nadrágok pedig a tervező szerint tökéletesen passzolnak a Lumia 930 külső dizájnjához, így megfelelő párost alkotnak.

A nadrágok kereskedelmi áráról egyelőre nem esett szó, ám Sauvage annyit megemlített, hogy az nagy valószínűséggel 340 dollár felett lesz majd. Ez igencsak soknak tűnik, annál inkább, mert a fejlesztés egy nagy hátránnyal jelenik meg, a nadrágokat ugyanis nem lehet majd kimosni. Ez az alkalmazott technológiát illetően érthető, ám egy ruhadarabnál nagyon is kényelmetlen kényszerűség, hiszen ezzel a gyakori felhasználás lehetősége kérdőjeleződik meg. Maga a feltöltés egyébként a nadrág saját, 2400 mAh-s akkumulátora segítségével valósul meg, vagyis az opció igénybe vételéhez először azt kell feltöltenünk, hogy menet közben is rendelkezésünkre álljon a technológia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #15
    Nem a te hozzászólásodhoz válaszoltam, hanem a cikkhez. Érthető a szakrkazmus. Én csak folytattam..
  • wraithLord #14
    Sőt, minden cuccom telefontöltős, ha abba rakom a hordozható töltőt. Látom, nem sikerült elkapnod a szarkazmust.
  • god25 #13
    Fúúú, neked is telefontöltős gatyád van? Dejóóó.
    Ez egy vicc, pfff
  • wraithLord #12
    Ezek szerint nekem már régóta olyan gatyáim vannak, amivel telefont lehet tölteni. Csak azt ki is lehet mosni (persze, miután kiszedted belőle a hordozható töltőt), annyiba kerül, amennyiért a nadrágot veszed (ami úgy néz ki, amilyet te szeretnél), és bármilyen telefon tölthető.

    Egyszerűen elképesztő ez a baromság...
  • Tinman #11
    Feltaláltam az akkus kenyeret.

    A kenyeret meg kell sütni, majd beletenni az akksit, mely aztán képes a konyhában tölteni az arra alkalmas telefonokat, pusztán csak bele kell tennünk a kenyérbe a telefont.

    Ugyan ennek a 2.0-ás verziója a Dögkút Charger.

    Ez azt tudja, hogy ha ledobod a telefonod az oszló állattetem közé, akkor az pár óra alatt felöltődik ott miközben te a wellness jegyében orálisan megszabadulsz egy csomó plusz kalóriától (gy.k. rókázol). A készülék kiemelésére is van lehetőség (lejuttatni ugye könnyű), ez egy +45 dolcsi kiegészítő, melyet Rézdrótnakhívokbazdmeg és kérésre burkolattal látunk el.

    Remélem pont olyan sikeres leszek itt a csendes Lipótmezőn, mint a fentebbi cikkben olvasható kollégáim.
  • Cat #10
    A Levi's 2011-ben hozta ki kőmosott farmerját, aminek használati utasításában is felszólítják a vásárlókat, hogy csak ritkán mossák, helyette tegyék inkább a fridzsiderbe. Az amerikai divatguru Tommy Hilfiger elárulta, hogy csak néhanapján mossa a farmernadrágját.

    http://hvg.hu/plazs/20131015_Hanyszor_kell_mosni_a_farmernadragot
  • Lollerka #9
    en azt hittem valami elektrostatikus modon toltik majd:D
    de ezexerint nem:D
  • Sir Quno Jedi #8
    Atyaúristen?! Ezt tényleg komolyan gondolják, hogy belevarrnak a szaros gatyádba egy aksit és le is van rendezve a nadrágtöltés??!? Ezek készen vannak. Nem tudom mit szívnak, de ÉN is kérek belőle! Ezek nem mérnökök, hanem majmok. Azaz nem is ők a majmok (nyilván parancsra kell szegényeknek ugrálni), hanem a mánágerek és a makecingesek, meg aki megveszi (az agyhalott).

    Ebben mégis hol a ráció? Miért nem lehet vinni egy backup aksit (van egy rakat külső aksi a paicon ilyen célra, még napelemes, kézzel tölthető stb. is)!??!?!!?
  • KopaszIsten #7
    Ja, és eleve baromság az egész. Ennyi erővel inkább adnának egy tartalék aksit a telóhoz (ha szükséges, akkor a megfelelő töltő kittel), és ha lemerül, akkor kicseréled...
  • KopaszIsten #6
    +1