SG.hu·

Tényleg kénytelen jegelni hibrid tábláját az Asus

Tényleg kénytelen jegelni hibrid tábláját az Asus
Egyre biztosabbá válik, hogy a vásárlók hiába várnak az Asus Transformer Book Duet TD300 megjelenésére.

A tajvani gyártó az év elején mutatta be a két operációs rendszer futtatására is alkalmas készülékét, de nemrég le kellett állítania a programot. Az új modell fő jellemzője, hogy egyszerre van rajta a Windows és az Android, melyek között gombnyomásra lehet váltani. Kiderült, hogy 13,3 hüvelykes kijelzővel felszerelt hibrid eszköz piacról való eltűnése mögött a Google áll, amely ragaszkodott a projekt leállításához. Azóta azonban újabb információk is felbukkantak, amiket a The Wall Street Journal hozott nyilvánosságra. A tengerentúli gazdasági napilapnak nyilatkozó források megerősítették, hogy a felhasználók valóban lemondhatnak a termékről, azonban ennek hátterében nem csupán a Google kérése áll.


Az Asus a Transformer Book Duet TD300 forgalmazását egyelőre meghatározatlan ideig szünetelteti. A nyilatkozó források kiemelték, hogy a Google tisztán androidos készülékeket akar a piacon látni, ez volt a lépés egyik indoka. Ugyanakkor a Microsoft is kizárólag a Windows operációs rendszert futtató eszközöket tartja elfogadhatónak, ezért a redmondiaknak szintén nem tetszett az Asus megoldása. A döntés nem csak a Transformer Book Duet TD300 típusú modellt érinti, hanem a korábban piacra dobott Transformer AiO P1801 és P1802 típusú PC-ket is. A tajvani gyártó kénytelen volt mindkét termék értékesítését azonnali hatállyal leállítani.

A lépés azért is meglepő, mert korábban mind az Intel, mind az AMD jelezte, hogy támogatják a Windows és az Android párhuzamos használatát, azonban úgy tűnik, hogy a hardvergyártóknak először meg kell győzniük a szoftverpartnereiket vagy teljesen lemondhatnak ezekről a készülékekről.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© felemelõ2014. 05. 26.. 18:58||#2
Pedig a transformeres "semminek nem jó igazán" megoldások helyett el tudok képzelni egy olyan hagyományos windows laptopot, amirõl a kijelzõt lehúzva az egy tablet, önálló procival és memóriával, de amíg wifi/bluetooth távolságban van, a laptop erõforrásai is látszanak (de ha messzebb kerül, akkor is teljes értékû, ha esetleg nem is processzor és memória bajnok Android) illetve a laptopon dolgozva egyszerûen egy 'android-drive'-ra is tehetõk ill. onnan olvashatóak a két gép között megosztani szánt doksik-adatok.

Természetesen innen adódik az egyszerûen egymás mellett, egyidõben futó két oprendszer és a közöttük átkapcsolhatóság.

Még tán a MS is jobban járt volna, ha inkább az asztali gépet ill. laptopot meghagyja "hagyományos windowsnak" és az úgyis mellette(!) létezõ kütyüket (tábla, telefon) vonja be és szimbiózisba(!) lép velük, meghosszabbított eszközöknek (perifériáknak) tekinti ezeket, amelyek "offline" (a windowstól eltávolodva) is mûködõképesek.

Én a Win8 kezdetétõl ilyesmit javaslok sok fórumon - ehelyett az "exlex" állapot helyett.
© Sliderx2014. 03. 19.. 16:46||#1
"Tényleg kénytelen jegelni hibrid tábláját az Asus "
Ez meg milyen cím???
Mindenki maga szerencséjének a pogácsa.