Berta Sándor

Pedofilvád a brit pornószűrő kidolgozója ellen

Komoly ügy vet árnyékot a brit kormány pornószűrőkkel kapcsolatos terveire. A rendszer egyik kidolgozóját, aki egyben David Cameron miniszterelnök tanácsadója, ugyanis letartóztatták gyermekpornográf anyagok birtoklásának vádjával.

Patrick Rock élete mindössze néhány óra leforgása alatt gyökeres fordulatot vett. A férfi David Cameron brit miniszterelnök egyik legközelebbi bizalmasának számított, 2011 óta dolgozott a kormányfő mellett, s komoly szerepe volt a Nagy-Britanniában alkalmazott és sokat bírált pornószűrő megalkotásában. Néhány héttel ezelőtt már az is szóba került, hogy főnemesi rangot kaphat. Nos, mindennek búcsút inthet.

A konzervatív politikust - akit egykor Margaret Thatcher is támogatott - azzal gyanúsítják, hogy gyermekpornográf anyagokat birtokolt. Hivatalosan ő volt Cameron stábjában a politikai részleg helyettes vezetője, ezért az ügyben nyomozó National Crime Agency házkutatást tartott a miniszterelnöki rezidencián, a Downing Street 10-ben is. Az akció során többek között a Rock által használt IT-eszközöket és irodákat kutattak át, illetve foglaltak le.

A brit kormányfőt "rendkívül sokkolta" az eset. A konzervatív politikust azután tartóztatták le, hogy a rendőrök tájékoztatták a miniszterelnöki rezidenciát a Rock elleni gyanúról. A férfit már korábban is megvádolták azzal, hogy szexuálisan molesztálta a politikai iroda egyik munkatársát, de az ügyben sosem indítottak hivatalos eljárást, ez pedig néhány dolgozót meglehetősen frusztrált.

A brit pornószűrővel kapcsolatban már 2009-ben felmerült kritika, amikor kiderült, hogy a Wikipédia egyes oldalai mellett internetes archívumokat is blokkolt. Tavaly decemberben ismertté vált, hogy a rendszer továbbra sem tökéletes, hiszen a nem megfelelő beállítások miatt többek között a szexuális felvilágosítással foglalkozó és segítséget nyújtó honlapokat is veszélyesnek minősítette és blokkolta. Tiltólistára kerültek például azok a portálok, amelyek pedagógiai, pszichológiai és egészségügyi szempontokból foglalkoznak a szexualitással vagy a nemi erőszak áldozatainak nyújtanak segítséget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #10
    "Részt vett a brit pornószűrő kidolgozásában", - nem lehet hogy a hivatalos foglalkozásán, (azaz a szűrő további finomításán gondolkozott, dolgozott) és újabb képek gyűjtése nélkül ez elég nehezen megoldható volna...?

  • kastil #9
    erdekes, hogy mindig a vezető beosztásúak nézik a pedocuccot.

    ez csak egy kurva jól bevált módszer eltakarítani valakit... biztos a jani helyére parkolt
  • zola2000 #8
    Na igen, ilyen a tipikus boszorkányüldözés, internetezésért (néhány hülye oldal felkereséséért) börtön.
  • AgentKis #7
    duke!
    1 dolog a gondolat (azért nem tartóztatnak le, legyen bármilyen perverz, vagy morbid is) és egy másik dolog a pedofil tartalmak birtoklása, ami BŰNCSELEKMÉNY mert hatályos TÖRVÉNY mondja ezt.
  • duke #6
    "ugyanis letartóztatták gyermekpornográf anyagok birtoklásának vádjával."

    Boszorkanyuldozes. Nevetseges, hogy valakit kepnezegetes miatt terrorizalnak, vagyis a gondolatai miatt.
  • SanMaster #5
    Mindenkinek ajánlom ezt a filmet a témában:
    http://www.imdb.com/title/tt2106476/?ref_=fn_al_tt_1

    Elég egy sértődött kislány, és teljesen tönkrevágják valaki életét....
  • Willenbrock #4
    Hát igen,manapság elég egy ilyen pedofilvád,aztán mehet is a férfiember a levesbe,függetlenül attól mi az igazság.Ez a tag valakiknek már terhes lehetett,ezért félreállíthatták.Másrészt meg eldönthetnék,hogy akkor most ő egy felnőtt nőket molesztáló aberrált,vagy pedofil,mert a kettő nem hiszem,hogy egy karakterre ráhúzható.
  • kvp #3
    Ezek utan mit gondoljon az ember:
    http://sg.hu/cikkek/103633/szinte-barmilyen-eszkozt-bevetnek-a-titkosszolgalatok
  • lamer the true #2
    Hiába a régieknek is volt erre mondása:

    Akasztják a hóhért
  • Cat #1
    Bírom ezeket az eseteket, amikor lehull a lepel ezekről az álszent emberekről. Az osztrák neonáci vezér, Haider buzibárokba járt, az amerikai papot wcben érik tetten egy másik férfival, az olasz apáca teherbe esik, a Jobbikos pornózik egy másik meg rúdtáncol...

    Ahelyett, hogy hagynának más embereket élni, ők késztetést éreznek arra, hogy beleszóljanak mindenkinek a magánéletébe. Imádom, amikor beleverik ebbe az orrukat.