MTI

Nagy gond a minőségi innováció hiánya Kínában

Bár a szabadalmak számát illetően világelső Kína, a minőségi innováció továbbra is elenyésző az országban - vélik a szakemberek.

A szellemi tulajdonjogok hivatalának csütörtökön kiadott statisztikái szerint Kínában tavaly egész év során 825 ezer új szabadalmi regisztrációs kérvényt nyújtottak be, több mint 26 százalékkal többet, mint 2012-ben. Ez a szám globális összehasonlításban is a legmagasabb, vagyis a kelet-ázsiai ország - a statisztikák alapján - immár harmadik éve vezeti az innovációs világranglistát. A számok ugyanakkor önmagukban nem irányadóak, a szabadalmak számának növekedése nagy részben a szellemi tulajdonjogok védelmére való fokozódó odafigyelést mutatja - mondta a China Daily napilapnak a hivatal helyettes vezetője, Kan Sao-ning.

Tao Hszin-liang, a Sanghaji Egyetem szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó ágának vezetője szerint Kína számos kulcsfontosságú területen továbbra is nagymértékben függ a külföldi technológiáktól, nem történik saját kutatás-fejlesztés. Az innováció fokozása a jelenlegi, 2011-2015 között érvényes, 12. ötéves tervben is szerepel - a dokumentum szerint az évtized közepére minden százezer főre 3,3 szabadalomnak kell jutnia. A kínai kormány hosszú távú célként azt tűzte ki, hogy az ország 2050-re tudomány és technológia terén a világ vezető hatalmai közé tartozzon.

A minőségi innováció hiányának okát többen az ösztönzők elégtelenségében, a cenzúrában, a merev és tesztírásra épülő iskolarendszerben látják. Főképp az utóbbi kettő megreformálása segíthetne a valós előrelépés felé való elmozdulásban - fogalmaznak a kritikusok. A másik oldalon érvelők ugyanakkor arra hivatkoznak: a fejlődéshez idő és pénz kell. Kína mind többet költ kutatás-fejlesztésre, ennek értéke tavaly a 280 milliárd dollárt is meghaladta, az Egyesült Államokat 2022-re túl is szárnyalja majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • attes #2
    A mi iskolarendszerünk sem éppen az innovációra van kihegyezve.
  • emberz #1
    Erőlködik az óriás törpe, de ezzel a berendezkedéssel kudarcra van ítélve, akárcsak a holdjárója.