MTI

Több mint egymillió kínai vár villanyra

Egymillió 230 ezer kínai lakásában még mindig nincs villany, miközben tavaly másfél millió ember jutott áramhoz - jelentette a kínai országos energiahivatal szerdán.

A "sötét" területek a kevéssé fejlett térségekben vannak, az északnyugati Hszincsiangban, Csinghaj és Kanszu tartományban, Tibetben, továbbá az északi Belső-Mongóliában és a délnyugati Szecsuan egyes részein. Ezeken a vidékeken a terepviszonyok nehezek, a lakott területek között nagy a távolság - mutatott rá a hivatal, amelynek tervei szerint az ország teljes villamosítása 2015-re fejeződik be.

A Hszinhua hírügynökség összeállításában kitér arra, hogy az ország figyelemre méltó gazdasági teljesítménye ellenére a fejlődő Kínában még sokan élnek nehéz körülmények között. Hivatalos statisztikai adatok szerint a vidéki szegények száma 2012 végén megközelítette a 99 milliót. Az egy évvel korábbi számokhoz viszonyítva több mint 23 millióval voltak kevesebben. A 2011-ben elfogadott új szabvány szerint az évi nettó 2300 jüan (85 800 forint) alatti jövedelemmel rendelkezők tartoznak a "szegények" kategóriájába. A kínai szegénységi küszöböt 1 dollár alatti napi keresetnél húzták meg, alacsonyabban, mint a Világbank által meghatározott 1,25 dollár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!