Berta Sándor

Az öregedést akarja megállítani a Google

A Google már most is egyike a világ legnagyobb hatalommal és befolyással rendelkező vállalatainak, és alapvetően meghatározza az internet fejlődését. Azonban mindez csak a kezdet lehet és erről a társaság fejlesztési laboratóriuma, a Google X gondoskodik, amelynek vezetője Astro Teller, Teller Ede unokája.

Astro Teller a pozíciója mellett vállalkozó is, aki számos céget vezet és előadásokat tart. A Google laboratóriumának pontos helye nem ismert, a kiszivárgott információk alapján fél mérföldre található a vállalat központjától. Az ott dolgozó munkatársak száma szintén titkos; becslések szerint az alkalmazottak több százan vagy akár ezren is lehetnek. Azt már említeni se kell ezek után, hogy a laboratóriumban folyó fejlesztések is titkosak, csak annyi szivárgott ki, hogy több mint 100 projektről lehet szó.

"Alapítóink, Larry Page és Sergey Brin mindig is radikális módon akarták megváltoztatni a világot, ráadásul mindezt olyan gyorsan és átfogóan, amennyire csak lehetséges" - jelentette ki a 43 éves Astro Teller, akinek a kártyáján ez olvasható: Captain of Moonshots. Az elnevezés nem véletlen, hiszen a Google X által támogatott projektek jelentőségét a Holdra szálláséhoz hasonlítják. Teller unokája ezzel kapcsolatban csak annyit mondott: "Az emberiség minden jelentős problémájával foglalkozunk, ha megtaláljuk az útját és meg tudjuk oldani."

Néhány projekt részletei már régebben ismertté váltak. Az egyik a lapunkon is többször említett 23andMe genetikai adatbázis, míg egy másik program keretében a Google 16 000 tanulásra képes számítógépet akar összekötni, hogy így modellezze az emberi agyat. A Kalifornia és Nevada útjain járó robotautókat is itt fejlesztették ki, éppúgy, mint a Google Glass szemüveget. A világot internethozzáférésekkel ellátó ballonok és a légi szélturbinák ötlete szintén innen származik, miként a Larry Page által tavaly szeptemberben bejelentett Calico projekt is, aminek keretében számítógépek segítségével kutatják az öregedést és az olyan betegségeket, mint a rák vagy az Alzheimer-kór, s azok ellenszerét. A cél az emberi élet évtizedekkel való meghosszabbítása. "A kis lépések túl rövidek. A munkám nagy része abban merül ki, hogy a munkatársak figyelmét a valóban forradalmi dolgokra irányítsam" - nyilatkozta ezzel kapcsolatban Larry Page.


Ramesh Raskar, az MIT professzora, Astro Teller és Megan Smith alelnök

Sergey Brin ideje jelentős részét a titkos laboratóriumban tölti. Mindez nem csoda, hiszen a fejlesztések biztosíthatják a következő évtizedekre a Google pozícióját, ami már most rendkívül erős. Napjainkban naponta 3 milliárd keresés valósul meg a konszern keresőjén keresztül, aminek piaci részesedése 71 százalék. Android fut az eladott okostelefonok 80 százalékán és a Chrome az egyik, ha nem a legnépszerűbb böngésző. A Google Plus a Facebook után a második legnépszerűbb közösségi oldal, megelőzi a Twittert is. Az okostelefonok, a Nexus táblagépek, a Chromebookok, a felvásárolt Motorola mobiljai miatt pedig a vállalat immár jelentős hardvergyártónak is számít. S akkor ott van még a YouTube is, amely a világ legnagyobb videogyűjteményével rendelkezik, a Gmail, mint a legjelentősebb levelezőrendszer, a Picasa fotómegosztó, a Maps térképszolgáltatás, a Hangouts videótelefon és megannyi más termék.

Az adatelemzésekhez hatalmas szerverközpontokra van szükség. A hardverekért egy 50 éves svájci, Urs Hölzle felel. 1999-ben ő volt a cég nyolcadik alkalmazottja, akit Brin és Page vett fel, feladata már akkor a szerverek működésének felügyelete volt. "Óriási káosz volt" - emlékezett vissza a kezdeti korszakra. Azóta ő és beszerzői több milliárd dollárért vásároltak számítógépeket és megalkottak egy olyan szoftvert, ami lehetővé teszi, hogy a számítási teljesítményt automatikusan és a másodperc tört része alatt megosszák az egyes szolgáltatások között, attól függően, éppen hol van rá nagyobb szükség. Ennek a programnak köszönhetően a világszerte üzemeltetett több millió szerver úgy működik, mint egyetlen szuperszámítógép, s gyakorlatilag korlátlan számítási teljesítményt és tárhelyet biztosít a társaság számára. Ennek az infrastruktúrának a segítségével a Google komolyabb extra költségek nélkül próbálhat ki új szolgáltatásokat és távolíthatja el őket, ha nem válnának be.

A tengerentúli vállalat számára még ma sem a pénzszerzés az elsődleges szempont, habár 2013-ra olyan, mások által őrültnek tartott felvásárlások is termőre fordultak, mint a szerzői jogi aknamezőnek számító YouTube. "Amennyiben valami meglévő dolgot csak egy kicsit jobban csinálunk, akkor az emberek alig vagy egyáltalán nem fizetnek érte. De ha radikális módon javítunk a világon, akkor meg fog találni minket a pénz, tisztességes és elegáns módon. Hisszük, hogy hosszú távon így lehet elérni a legjobb nyereséget" - közölte Astro Teller. Larry Page ehhez hozzátette, hogy az új projektek célja az, hogy a meglévő dolgoknál tízszer jobb eredményt mutassanak fel. Példa erre a Calico projekt; amennyiben megtalálják a rák ellenszerét, akkor az emberek élettartama átlagosan talán 3 évvel nő. Ez Page szerint nem akkora előrelépés, mint amilyennek tűnik, ő plusz évtizedeket, akár 100 esztendőt is nyerne.

Tehát a Google számára nem létezik olyan probléma, amit egy megfelelő algoritmussal vagy elegendő számítási teljesítménnyel ne lehetne megoldani. A kaliforniai konszernhez évente kétmillióan jelentkeznek, minden jelentkezőnek 20 felvételi beszélgetésen kell megfelelnie. Amennyiben valaki csak egyetlen fordulóban elbukik, búcsút mondhat annak, hogy a Google alkalmazottja legyen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Fefy #22
    Azt, hogy nem kellene feldarabolni a guglit, egy szóval nem mondtam. A facebook viszont amilyen adatéhes cég, még könnyen beveheti a portfóliójába azokat a dolgokat, amiket a gugli is (ettől függetlenül ne tegye, maradjon meg közösségi oldalnak). Ahogyan írtam, a levelezés már működik (facebook-os [email protected] címe minden felhasználónak van, ráadásul e-mail is küldhető), csak még nem olyan kifinomult, mint a gmail és egyelőre nem kapott marketinges támogatást.
  • fecg21 #21
    NullZ3r0

    Messzemenőkig egyet értek veled, sőt elsők között vagyok akik a cikket kommentelve azt írtuk hogy fel kellene darabolni a céget. Csakhogy a helyzet az hogy a gugliéknál van a zsozsó, és nem is kevés. És láthatólag nem akarnak ülni rajta, Szinte már virus szerűen terjeszkednek minden irányba, szerintem ez aggasztó,.
  • NullZ3r0 #20
    Fefy: ez lehet, viszont mivel ilyet még nem csinált, nem kell feldarabolni. A suszter maradjon a kaptafánál: a Google legyen keresőcég, a Facebook meg legyen közösségi oldal.
    A mobil oprendszert, a térképet, a robotot is fejlessze más-más cég, és készítsenek szabványos protokollokat ezek összekapcsolására, amit bárki használhat. Ez kéne, nem pedig egy helyre mindent.
  • Fefy #19
    "a Facebook egy területre koncentrál, a közösségi webre"

    A webre szó után az egyelőre szó még bőven elférne, ugyanis a facebook amit művel, annak előbb vagy utóbb egy Google2 lesz az eredménye, azzal a hatalmas különbséggel, hogy undorítóbb módon fogja csinálni.
  • NullZ3r0 #18
    Kyron: a Facebook egy területre koncentrál, a közösségi webre. A Google mindent akar. Ezért nehezebb kikerülni. Persze, talán ki lehet, ha barlangba költözöl. De ha már a felszínen vagy, a műhold megtalál.

    Kínának nincs olyan szintű globális hatalma, mint a Google-nek. Lokális az van sok, és bár gyorsan fejlődik, a Google még gyorsabban.

    A magáncégeknek legyen egy profiljuk, ne akarjanak mindent csinálni. Fel kell darabolni őket olyan részekre, amik önálló egységekként tudnak működni. Antitröszt törvény, ha mond valamit.

    ""Egy állami szerv más, az legalább valamilyen mértékben köz kontroll alatt van"

    Azt csak hiszed. Amit és amennyire hagynak kontrollálni, persze. A többire azt mondják nem a te dolgod. Az igazán durva dolgokról pedig nem is tudunk. "

    Ez most a szokásos hőbörgés, mint hogy "a Gyúrcsány meg a Zorbán ellopják a pénzünket". Igen, komoly gondok vannak az átláthatósággal, meg a demokratikus kontrollal. De erre nem az a helyes válasz, hogy feladjuk és leteszünk róluk, lemondunk minden jogunkról, átadva az állam szerepét egy magáncégnek (kvázi diktatúra). Hanem tenni kell a jog érvényesüléséért. És ezért írtam csak hogy "valamilyen mértékben", mert az ugyan nem teljes, de legalább van valami.
  • Kryon #17
    "a Facebook-ot egyszerű kikerülni: nem regisztrálsz és kész."

    De szép is lenne. Csak sajnos a "barátaid" akarva-akaratlanul megosztanak egy halom dolgot, így sokat tudnak rólad, akkor is ha nem regisztrálsz. Ha nagyon akarod, a Google-t is kerülheted.

    "De a Google ott van mindenhol, és nélküle nincs Internet kb. Sőt, most már mobil se nagyon. Térképük van mindenről és mindenki szokásait ismerik. Jönnek a Google-autók és a mesterséges intelligencia, meg a robotok. Aztán ott az űrmeghódiccsa. Abban is ott vannak rendesen. Nem lepődnék meg, ha majd lenne Google űrhajó-társaság is."

    Most helyettesítsd be a Google helyére mondjuk Kínát. Jobban hangzik?

    "Szépen bekebeleznek mindent, és ezt nem kéne hagyni egy kézben összpontosulni."

    Sajnos a "demokratikus" országokban a politikusok annyira félnek a bársonyszék elvesztésétől, hogy egyre kevésbé mernek belevágni efféle drága, kockázatos kalandokba az adófizetők pénzéből. Sajnos ezt magáncégeknek kell megtenni helyettük, ehhez viszont hatalmas cégek kellenek.

    "Egy állami szerv más, az legalább valamilyen mértékben köz kontroll alatt van"

    Azt csak hiszed. Amit és amennyire hagynak kontrollálni, persze. A többire azt mondják nem a te dolgod. Az igazán durva dolgokról pedig nem is tudunk.
  • NullZ3r0 #16
    Kyron: a Facebook-ot egyszerű kikerülni: nem regisztrálsz és kész.
    De a Google ott van mindenhol, és nélküle nincs Internet kb. Sőt, most már mobil se nagyon. Térképük van mindenről és mindenki szokásait ismerik. Jönnek a Google-autók és a mesterséges intelligencia, meg a robotok. Aztán ott az űrmeghódiccsa. Abban is ott vannak rendesen. Nem lepődnék meg, ha majd lenne Google űrhajó-társaság is.

    Szépen bekebeleznek mindent, és ezt nem kéne hagyni egy kézben összpontosulni. Akármennyire jófejnek is tűnnek most, naivitás lenne abban bízni, hogy ez mindig is így lesz. Mert mondjuk mi van, ha elkezdenek fegyvereket is fejleszteni (vagy már megy is titokban)? Akkor már késő lesz.

    Azért kell feldarabolni, mert ez túl nagy hatalom néhány magánembernek. Legyen fejlődés, de külön versenyezve, több cégben. Egy állami szerv más, az legalább valamilyen mértékben köz kontroll alatt van, ők meg semennyire se. Azt csinálnak, amit akarnak, és ezért ne uralkodjanak rajtunk.
    A zöld duma meg a környezetszennyezés az meg más téma, más veszély.
  • scagnetti #15
    +1
  • Kryon #14
    NullZ3r0:
    Azért mert igyekeznek értelmes dolgokba fektetni a pénzüket. Ha már adatkezelés, akkor inkább a FB-tól tartanék. Ők aztán tényleg mindent tudnak mindenkiről. Ha valakit félre kell állítani, úgy le tudnának járatni bárkit a segítségükkel, hogy soha ki nem magyarázná magát. Forradalmakat lehet csinálni (csináltak is) a segítségükkel, óriási zűrzavart tudnának kelteni, ha akarnak. És cukorhegy szerintem hajlamosabb Napóleonnak képzelni magát, mint a Google vezetők. Ha akarná, cége manipulatív erejét (és persze vagyonát) kihasználva bármikor megszerezhetnék a hatalmat egy instabilabb országban. A Google csak azt teszi, amit különféle állami szervek is már régóta. Annyi a különbség, hogy ők ezt nyilvánosan teszik. Az emberiségre veszélyt jelentő tényezők között nem hinném, hogy akár csak az első 10-ben benne lennének, de lehet összeesküvés elméleteket gyártani. Az igaz, hogy ha így folytatják, akkor jó eséllyel ők lesznek az első "szupervállalat", amilyeneket már főképp sci-fikben megjövendöltek régóta. Hogy jó lesz-e ez nekünk, majd kiderül. Sokkal rosszabbakat is el tudok képzelni náluk.
  • MsUser #13
    Ez hírverés, rengeteg területen fejleszt új megközelítéssel a google. Mindenki összeesküvés elméleteket gyárt megesz minket a google, de nem veszi észre senki, hogy magunkat esszük és elpusztítjuk élhető környezetünket, túlnépesedünk.
    Nem ártana messzebbre is gondolkodni, hová megyünk és hogyan ha kinőjük a földet "ami már megtörtént" és exponenciálisan romlik a helyzet.