Gyurkity Péter

Egymilliárd felett az Android 2014-ben 

Idén egymilliárd androidos készülék kelhet el, az Intel és az AMD is jobb támogatást ígér.

A Gartner legújabb előrejelzése szerint az idei évben már több mint egymilliárd androidos hordozható készülék találhat gazdára, a növekedés háromnegyede pedig a felemelkedőben lévő országokból tevődhet össze. A különböző gyártók az összes szóba jöhető eszközből (asztali és mobil PC, táblák, mobiltelefonok) mintegy 2,5 milliárd példányt értékesíthetnek, amely kellemes növekedést jelent majd 2013-hoz képest.

A teljes piacon belül természetesen a mobiltelefonok vezetnek, ezekből csaknem kétmilliárd darabot vásárolunk minden évben. A táblák idén behozhatják a hagyományos PC-ket, jövőre pedig meg is haladják majd azok eredményét, míg a különböző hibrid megoldások továbbra is csak egy vékonyka szeletet foglalnak majd el. Az operációs rendszerek versenyében az Android előnye már behozhatatlannak látszik, hiszen a második helyezett Windows is kénytelen beérni a címben is említett adat durván egyharmadával, a harmadik iOS/Mac páros pedig őket követi szorosan.


A fenti rangsor fényében nem túl meglepő, hogy a CES alatt mind az AMD, mind pedig az Intel komolyabb támogatást jelentett be, a jelek szerint ők is igyekeznek kihasználni az Android növekedésében rejlő lehetőségeket. Az AMD saját bejelentésében jelezte, hogy a jövőben megjelenő chipekben helyet kapó ARM-magok révén immár az asztali gépeken is teljes virtuális környezetben futhat az Android, az általuk eddig is pénzelt BlueStacks szoftver pedig a negyedik generációs APU-k (a Kaveri család) energiatakarékossági funkcióit is kihasználja majd.

Az Intel az Asus megoldásaira építve rántotta le a leplet a Dual OS funkcióról, amelynek révén egyetlen gombnyomással váltogathatunk majd a Windows és az Android környezet között, a jelek szerint azonban itt is az Android virtualizálásáról van szó, amely azonban legalább könnyen és gyorsan elérhető lesz. A Transformer Book Duet esetében például a Windows 8.1 és az Android 4.2.2 között választhatunk, természetesen a legújabb Core chipekre támaszkodva. Hamarosan kiderül, hogy mennyiben lesz igény a hibrid fejlesztésekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!