Gyurkity Péter

Androidos telefon a Nokiától

Egyes források szerint a Nokia közvetlenül a telefonos részleg felvásárlása előtt tervezi piacra dobni első androidos okostelefonját, amelyen a szoftvert is kézben tartanák.

A több alkalommal megbízhatónak bizonyult evleaks még a múlt hónap végén közölt néhány képet a Nokia állítólagos új telefonjáról, amely az Android operációs rendszerre támaszkodna, megjelenésére pedig közvetlenül a részleg felvásárlásának lezárása előtt kerülne sor. Most a Verge munkatársa egészítette ki a hírt, saját forrásokra támaszkodva.


Az egyelőre a Normandy kódnévre hallgató készülék - ahogy az a képeken is jól látható - többek között piros színben jelenne meg. Ennél jóval fontosabb, hogy a gyártó eddigi szokásától eltérően ezúttal nem a Windows Phone platformra, vagy valamilyen saját szoftverre építené azt, hanem a rivális Androidra, amely eddig a cégtől származó telefonokon nem volt elérhető. A korai képek alapján többen még úgy vélték, hogy egy újabb Asha családtagról van szó, a mostani értesülés azonban arra utal, hogy egy olcsóbb, valóban az Asha telefonoknak megfelelő, ám valamilyen eltérő néven piacra dobandó fejlesztést ismerhetünk hamarosan meg.

Bárhogy is legyen, a jól értesültek azt már most leszögezték, hogy az általuk alkalmazandó Android változatot keményen kézben tartanák, így a Google saját szolgáltatásai nem lennének beépítve a rendszerbe. A Kindle Fire táblákhoz hasonló megoldást kell itt elképzelnünk, bár az még nem világos, hogy a Nokia saját alkalmazásboltttal egészítené azt ki, vagy netán egy harmadik félre támaszkodna ezen a területen. Mivel a projekt bizonyára jó ideje alakulóban van, az is elképzelhető, hogy a telefonos részleg közelgő felvásárlása miatt azt végül kukázzák - nem kell már sokáig várnunk arra, hogy ez a kérdés eldőljön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #12
    Tuti kamu, ha igaz lenne, akkor gyorsan lenne rá root és gapps (na meg cyangenmod) :-)
  • MsUser #11
    Én Magyar forgalmazótól vettem aki a programozója is a telefonon lévő Android-nak évek óta fejlesztő is mivel javít is telefonokat. Sőt hivatalosan megvásárolható az általa fejlesztett szerviz program "Keletiek is vettek már belőle" nem titkos a cége.
    Semmi gond nincs az Androiddal a jelenlegi normális telefonokon, ha még is lenne átmegyek hozzá és megoldja.
    Jobb a garancia mint bármely forgalmazó Samsu-Sony-LG-HTC stb.-nél de tovább megyek amit a forgalmazók-szakszervizeiben nem tudnak javítani az nála landol.
    És saját szememmel láttam hogy javítható, az Android hozzáértő kezekben a leghasználhatóbb alternatíva.
    Egyébként NOKIA szervizes több-éves tapasztalat azt mutatja hogy pont ez a gyenge láncszem, simán csődbe viszi a céget a rengeteg hibás és "gyorsan elavuló készülék" amit persze javítaniuk kell mert eladáskor vállalták! Csak nem gondolták át :)
  • Zombee #10
    Valamiből meg kell élni. A készülékeik minőségén nem kell változtatni, a hardver maga meg nem egyedi, rengeteg androidos telefonban vannak ugyanazok az SoC-k. Mostanra az Android is jól használható, ha valóban foglalkoznának a rendszerrel, amire a nyílt forráskód lehetőséget is ad, lehetne ebből nagyon jó megoldás.
  • tomboy013 #9
    Ez tuti kamu. De ha mégse akkor gratulálok a nokiának hogy pályafutása végére ő is beáll a tucatszarokat gyártók sorába az androiddal :) bár engem ez nem érint úgyis lumiát veszek.
  • god25 #8
    Mekkora lesz, ha odaveri eladások számát tekintve a wines telókat. :D
  • Vol Jin #7
    Négynél nem nagyon lehet többet, ami az androidot illeti.
  • Zombee #6
    Úgy néz ki, mint egy Nokia, de semmi bizonyíték nincs rá, hogy Android lenne rajta.
  • M0RN1NGST4R #5
    nem gondolam volna,hogy a nokia tud még lejjebb süllyedni
  • Narxis #4
    +1
  • mousee #3
    Ha ez nem kamu, akkor megvan az új telóm...