Berta Sándor

Megmenekül a Loewe?

Úgy tűnik, hogy sikeresen megmenekülhet a német televíziógyártó, ugyanis konkrét befektetési ajánlatot kapott. A Loewe számára az utolsó pillanatban érkezett a segítség, hiszen korábban csődeljárás megindítására kényszerült.

A közelebbről meg nem nevezett befektető elszánt és kész megvásárolni a nehéz helyzetben lévő társaságot. Konkrét, írásos ajánlatot tett és jelezte, hogy hosszú távon is támogatja a stratégiai átalakítási koncepciót. "Az, hogy egy befektető a Loewe megvásárlását határozta el, aláhúzza azt, hogy a prémiummárka és a vállalat egyaránt nagyon vonzó. Ezáltal elértük azt a döntő mérföldkövet, ami újra a sikeres útra vezeti a céget" - jelentette ki Matthias Harsch, a Loewe vezérigazgatója.

A társaság már vizsgálja az ajánlatot, de egyáltalán nem zárható ki, hogy további konkrét megkeresések érkeznek be a menedzsmenthez. A következő lépés az lesz, hogy az érdeklődőkkel tisztázzák a vásárlási szerződés részleteit. "Most rajtunk múlik, hogy kiválasszuk a Loewe megfelelő pénzügyi partnerét" - emelte ki Rolf Rickmeyer, a gyártó pénzügyi vezetője. A társaság júliusban átfogó stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Hisense kínai vállalattal. Az első konkrét közös projekteket már elindították, a két fél többek között elektronikai platformot fejleszt ki az európai piacokra. Matthias Harsch szerint ez a kooperáció az új pénzügyi partnerrel együtt döntő elem azon az úton, amelynek köszönhetően a cég az okos otthonok szórakoztató megoldásainak prémiumszolgáltatójává válhat.

A Loewe október elején került végveszélybe, a cég csődeljárás megindítására kényszerült. A vezetők már akkor azt mondták, hogy hat lehetséges befektetővel tárgyalnak. Az Apple nincs köztük - tették hozzá, cáfolva a korábbi találgatásokat. A kilencven éve működő Loewe az egyik utolsó német márka a szórakoztatóelektronika piacán. Németországban az utóbbi években olyan hagyományos márkák szűntek meg, mint a Telefunken vagy a Grundig, amely egy török cég tulajdonába került.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #5
    Nem azok. Kb. Sony-val van egy árban, csak nálunk valamiért CSAK a prémium kategóriás cuccaikat lehetett kapni. Ráadásul itthon azt se tudták a népek eszik ezt vagy isszák ... nem reklámozta a kutya sem, aki meg direkt ilyet akart, az vagy megvette a legdrágábbakat vagy kintről rendelte meg. Pont az lett a veszte, ami a BlackBerry-nek meg a Nokiának, addig halasztgatták a kínai gyártás lehetőségét, hogy mindenki beelőzte őket ár/teljesítményben.

    "Konkrétan a belseje samsung. De a "dizájn" miatt, sok hülye van aki képes azért fizetni."

    Na és? Amikor Panasonic plazmát használtak a saját elektronikájuk okán verte a gyári Pana készülékek képminőségét a tesztek alapján. Ez olyan, mint annak idején hiába volt a Trinitron a Sony képcsöve, más gyártók sokkal jobb monitorokat tudtak gyártani vele.
  • Zoliz #4
    "Loewe az egyik utolsó német márka a szórakoztatóelektronika piacán"
    Fischer is vot meg tobbi, elmentek mind. Csak egy maradhat.
  • sanyicks #3
    semmivel. Konkrétan a belseje samsung. De a "dizájn" miatt, sok hülye van aki képes azért fizetni.
  • Szefmester #2
    A dizájn mindig sokat nyom az áron, legyen az bármilyen elcseszetten ronda is.
  • scagnetti #1
    Valaki világosítson már fel, hogy a LOEWE tévék, miért ilyen rohadt drágák? Nem hiszem hogy csak a dízájn miatt.
    Mennyivel tud többet, mint egy felső kategóriás LG ,Samsung, Sony stb.?