Berta Sándor

Leállítja a plazmatévék gyártását a Panasonic

A japán elektronikai óriáscég úgy döntött, hogy hátat fordít a plazmatévé-gyártásnak. A gyártó ezen részlege öt éve folyamatosan veszteséget termel és nem lát esélyt arra, hogy a helyzet megváltozzon, ezért felgyorsítják az átszervezést.

Bennfentesektől kiszivárgott információk szerint a nehéz helyzetben lévő Panasonic ezen pénzügyi év végén kiszáll a plazmatévé-gyártásból. Az ezzel foglalkozó részleget jövő márciusig felszámolják. A lépésre számítani lehetett, azonban azt aligha gondolta bárki is, hogy ilyen hamar bekövetkezik. A társaság már korábban leállította az új plazmatelevíziók fejlesztését, de a gyártást a tervezettnél egy évvel korábban fejezik be. Kazuhiro Tsuga, a társaság elnöke ezzel folytatja azt a stratégiát, hogy a veszteséges üzleti területekről fokozatosan kivonul a cég és kizárólag a nyereséges termékekre, illetve piacokra összpontosít. A Panasonic az utolsó a szektorban meghatározó japán cégek közül, amely kivonul a plazmatévék területéről.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a plazmatelevíziók piaca folyamatosan szűkül, mert a készülékek nem tudják eredményesen felvenni a harcot az LCD-modellekkel. A plazmatévék globális piaci részesedése tavaly 6 százalékra csökkent. A gyártó LCD- és plazma-részlege ötödik éve nem tud nyereséget termelni, ezalatt az időszak alatt a Panasonic összesen 15 milliárd dollárnyi veszteséget halmozott fel. A Japán nyugati részén működtetett Panasonic plazmatévé-gyár bezárása 410 millió dollárba kerül majd. A japán televíziógyártás évek óta válságban van, a Sony, a Panasonic és a Sharp piaci részesedése a bevételek alapján kevesebb, mint 20 százalékot tesz ki. Ezzel szemben a Samsung egyedül 27,7, míg az LG 15 százalékos részesedéssel rendelkezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Shan #17
    Melyik állítása nem volt igaz doncelger-nek??? Igen, a sok idióta miatt szűnik meg a plazma, nem a minősége miatt! Nyugodtan be lehet vallani, hogy az emberek 90%-a nem a képminőséget veszi figyelembe vételkor. Bár igaz, nagyon csábító a sok tarka-barka papagájkijelző a boltok polcain, meg milyen keveset fogyasz, hűűű, meg milyen olcsó, hááááá...
  • cloud.strife #16
    És ha még egy kicsit is értenél ehhez a szakmához, bazz...... még okosabb lennél. :)
  • cloud.strife #15
    Nagyon nem tiszta már a versenyhelyzet és ez a veszteséges üzem szülte ár, amivel az utóbbi pár évben játszik a Pana vitte csődbe a plazmagyártást.

    Egészséges piaci versenyben egy csúcs plazma annyiba kerülne mint egy csúcs LED. És akkor nem mentek volna csődbe vele. Ettől még persze a nép tehet róla, dehát ez van....... :(
  • szombi #14
    Itt mindenki hülye, és te vagy a helikopter! :)
    Biztos neked van igazad és akkor nem is kéne leállítani a plazmatévék gyártását...
  • donceleger8 #13
    Az a baj, hogy az emberek többsége "idióta". Mint ahogy itt is olvasható egyes kommentekből, fogalmuk sincs mennyivel jobb a Plazma az LCD-nél! Az áramfogyasztás jön itt mindenki! De komolyan, a pofám leszakad! A készülék hátulján olvasható szám maximum a duplája az LCD-re írt értéknél, de felőlem háromszor is fogyaszthatna többet, ha a képminősége jó!!!!! Ez pont olyan, mint egy jó kávé! Ha finomabb, akkor leszarom, hogy háromszor annyiba kerül, csak azért mert olcsó de szar nem fogom a másikat inni. De persze nem fogyaszt többet, csak a sok tudatlan ember rámondja mert fogalma sincs hogy működik egy Plazma, csak azért kell neki az LCD mert ezt hallotta. Meg a szomszédnak is ez van és akkor neki is ez kell! Azzal már nem foglalkoznak, hogy sokkal szebb képe van a Plazmának! Még egy HDReady belépő szintű Plazma is tönkreveri a FullHD LCD-ket! És mivel tévé, vagyis képet ad, méghozzá szebben, így pont ez a lényeg! És ott van a válaszidő, amiben sohasem érheti utol az LCD a Plazmát! Plazmánál gyakorlatilag nincs válaszidő, azonnal azt mutatja amit kell, míg az LCD a képmegjelenítési technológiájának köszönhetően minimum 2-5 ms válaszidővel rendelkezik. Gyorsan mozgó jeleneteknél mintha üstökös húzna el a képernyőn. Ez elfogadhatatlan. Szóval szar válaszidő, alacsony kontraszt, fakó színek, a fekete az szürke a folyamatos háttérvilágítás miatt! Ez az! Nézzen mindenki csak fos LCD-ket!
    Én majd a vége felé bevásárolok 4-5 Plazmát is, biztos ami biztos, és életem végéig kibírja a Plazma, hogy még csak véletlenül se kelljen LCS-re fanyalodnom!!!!!!
  • Sir Cryalot #12
    (...mert főleg akkor lehetne tüske ugye, ha nem lenne színszűrőgetnékjük, ugyebár)
  • Sir Cryalot #11
    Szvsz a LED-es szembántalmaknak az eltúlzott kék spektrum az oka, mert nem tüske forma hanem lepény, de ez nem kizáróok mert lehetne tüske is.
  • SlickAdam #10
    na akkor nezd meg mennyi egy Pana ST60-as plazma, es mennyi egy AKARMELYIK CSUCS led tv! aztan ha megvan a ket szam, probald meg megmagyarazni, hogy miert ad jobb (teny) kepet az ST60-as...
  • B0nFire #9
    "ez a legtöbb háztartásban minimum 50 col"

    Minimum? 50? Nem tudom, mekkora palotában laksz, hogy befér egy IMAX-vetítővászon a szobába, de a magam és környezetem példájából kiindulva még a 100 centis képernyő is kissé túlzás egy háromszor négy méteres szobában. Amikor a 32"-os tévémet megvettem, lényeges szempont volt, hogy a szekrénysoromba ennél nagyobb nem fér be a helyére. Egy számmal nagyobb tévéhez már a bútoromat is le kellett volna cserélni félmilláért. No, azt azért nem. :P
  • sanyicks #8
    ja olcsóbb a plazma... az 720p-t tudó plazma az 1080p-s lcd-hez képest :D amúgy meg drágább.