MTI

Snowden kísérettel már kimerészkedik az utcára

Edward Snowden, az Oroszországban ideiglenes menedékjogi engedéllyel tartózkodó amerikai informatikus kísérettel már kimerészkedik az utcára - derült ki a férfi orosz ügyvédjének a Russia Today angol nyelvű televízió számára adott nyilatkozatából.

Snowden "sétálgat, utazhat és utazik is" - mondta Anatolij Kucserena, de azt nem árulta el, pontosan hol tartózkodik Oroszországon belül az Egyesült Államok titkosszolgálatainak adatgyűjtési módszereiről számtalan információt kiszivárogtató férfi. Hozzátette, hogy az amerikai informatikus számára - saját kérésére - kíséretet biztosítottak. Egy magán biztonsági cég emberei vigyáznak rá. Kucserena közölte, hogy senkinek sem hozzák tudomására Edward Snowden lakhelyét. "Ezt ő kérte, s mivel tisztában vagyunk azzal, hogy a veszély meglehetősen nagy, ezért még nem lehet beszélni róla, vagy kiadni a lakhelyét" - mondta az orosz ügyvéd. Azt állította, hogy egyelőre még sehol, senki sem ismerte fel az amerikai férfit, bárhol is járt. Arról is beszámolt, hogy Snowdent szülei és nagyszülei is meglátogathatják.

A Rosszija 24 állami hírtelevízió ugyanakkor úgy értesült, hogy az apa, Lon Snowden a korábbi állításokkal ellentétben még mindig nem kapta meg az orosz vízumot, mert nem nyújtotta be az ehhez szükséges dokumentumokat. Az orosz ügyvéd úgy tudja, hogy Edward Snowdennek, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt szerződéses alkalmazottjának vannak még birtokában olyan anyagok, amelyeket nem szivárogtatott ki. "Igen, bizonyosan. Tudni kell, hogy Edward eléggé hosszú ideig dolgozott az CIA-nak. Jól képzett szakember, profi" - jelentette ki az erre vonatkozó kérdésre Anatolij Kucserena. Arról, hogy mivel foglalkozik az amerikai férfi Oroszországban, az ügyvéd csak annyit mondott, hogy feltételezhetően jogvédő tevékenységgel.

Edward Snowden június 23-án érkezett Hongkongból Moszkvába. Augusztus elsején kapott ideiglenes menedékjogot Oroszországban. Az engedély évente további 12 hónapra meghosszabbítható. Az amerikai informatikust az Egyesült Államokban súlyos törvénysértéssel vádolják és felelősségre akarják vonni. Vlagyimir Putyin elnök ugyanakkor közölte, hogy nem adják ki az amerikai informatikust, bár ezt Washington többször kérte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #9
    Ejj! Azt hittem, komolyabb emberekkel beszélgetek. ;)

    Az USA MINDENKIT megfigyel, akit tud. That's fact. Természetesen nem hagyná ki a buliból a saját állampolgárokat, a világért sem! Nem csak PRISM program van és nem csak NSA.
    A nem megakadályozott merényletek pedig, enyhén szólva gyanúsak. Statisztákkal, Moszad-ugynokokkel, teljesen eltéro tanuvallomásokkal, elhallgatott tényekkel, cenzúrázott hírekkel, hazug, hivatalos jelentésekkel.

    Na igen, Snowdent simán megolhetnék, de a srác azért bebiztosította magát, nameg az oroszok is kapnak tole infókat. Ha meg már nincs tobb a tarsolyban, akkor példát statuálnának vele, hiszen meg kell elozni a további hasonló eseteket.
    Ez a "buntetes" lehet, hogy nem is lesz igazi, csak a médiának kell hihetoen prezentálnia. A hírek egy (talán a nagy-) része kamu. A CNN, erdetileg a Sivatagi Vihar propagálására jott létre. Osama kurv@ra nem az volt, akit Pakisztánban megoltek... Minden mainstream legalább csúsztat és erosen cenzúráz. Sajnos ez is igaz.
    A felszín durva hazugság, de konnyen utána lehet járni legalább annak, hogy nem igazak a hírek, nem is kell nagyon titkolni, csak sulykolni a hazugságot napestig. A tobbség, a tomegpszichózis a lényeg. Egy elenyészo, gondolkodó/felébredt kisebbség nem zavar sok vizet, egy kontroll mellett, persze.
    Láthatjuk itt az sg-n is. :)
  • MasterMason #8
    Egyébként pedig nem az átlag embereknél fog ez lecsapódni, üzleti célú felhasználás lesz a vég. Hatalmas gazdasági előnyt jelenthet, ha egy egy tenderen valakik már akkor tudják mi lesz a kiirt tender feltétele, mielőtt bárki másnak tudomása lenne róla.
  • MasterMason #7
    Csúnya volna, ha a világ legnagyobb és legerősebb titkosszolgálatának nehezére esne megtudni, hogy éppen hol van snowden. Egyetlen dolog miatt van életben, mert a halála olaj volna a tűzre. Akkor lett volna esélye meghalni nyomtalanul, ha inkognitóban szivárogtat a világnak, akkor csak a szolgálatok tudták volna ki az, és könnyű célpont lett volna. Az ismertség és média figyelem mentette meg a haláltól. Persze egyéb fenyegetésnek még ki van téve, nevezetesen, hogy hazarabolják amerikába és bíróság elé állítják.
  • ManoNegra #6
    mindeki mást igen, még a zsidókat is. Tehát a cionista öszeesküvés most egyenlő a zátonyra futással.

    Lassan a testtel! :-)

    Izrael nyers adatokhoz is hozzáfért az NSA bázisából

    Az NSA volt szerződéses alkalmazottja, Edward Snowden által rendelkezésére bocsátott dokumentumokra hivatkozva a The Guardian azt írja, az együttműködés olyan mély volt, hogy az izraeliek közvetlenül hozzáfértek nyers adatokhoz, amelyeket az NSA még ki sem értékelt. Bár a szövetséges hírszerző szolgálatok együttműködése bevett gyakorlat, a nyers adatok átadása annál ritkább – írja a lap.

    [...]
  • Macropus Rufus #5
    azért az megérne egy komolyabb okfejtést, hogy mi oka volt a jenkinek, hogy a fél világot megfigyeljék kivéve a saját lakosságukat (ui. a prism botrány lényege az, hogy csak a zusa területén kívűlről gyűjtöttek adatokat.)
    De még arra is hülyék voltak, hogy megakadájozzanak egy Boston-t.
    Én a szentátus helyében már kezdeményezném is az NSA vezérek letartóztatását stb. Ui. ez a botrány olyan negatív fényben tünteti fel a demokrácia örzőit ami elfogadhatalan, és még csak nem is tudták megakadájozni a bostoni robbantást.
    (az, hogy mennyi nem történt meg nem releváns, ui. azt nem lehet bizonyítani, hiszen meg sem törént, max. az NSA állít valamit.)

    Ez a megfigyelés sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy mindekiről legyenek adataik. Mindekiről. Rólad, rolam bárkiről. Totális kontroll alá akarják vonni a fél világot. Ez nem konteózás, csak 1xün nincs logikus magyarázat arra, hogy mindenkit megfigyeltek kivéve magukat és közben az USA területén elkövetett terror támadások 100%-át amerikai állampolgáro hajtották végre. Mindegyiket.
  • Szefmester #4
    Nem vagyok nagy konteós, de azt gondolom érzed hogy attól hogy valaki megfigyel valakit még nem jelenti azt hogy azért teszi mert az ellensége.

    Én ha megfigyelném a várost ahol élek, akkor megfigyeltetném a saját terepem is magammal, hiszen sosem tudni mikor akar beépülni valaki a környezetembe.

    Szóval "az a mocskos zsidó aki az anyját is eladná 10Ft-ért" az biza meg fogja figyelni a kedves barátait is, mert sosem tudhatja ki az aki csak kihasználni akarja.

    Ha megvan ez a megfigyeljük a világot móka, akkor ott olyan időintervallumon és olyan összegekkel "játszanak" a játékosok hogy tutira nem 2 évre előre gondolkoznak.. lehet inkább 20, vagy 50 évben kell gondolkozni.

    Én is többre tartom a hosszú távú terveket mint a rövid távúakat.
  • Macropus Rufus #3
    a gond ott van, hogy az USA 3db országot nem figyelt meg a PRISM segítségével:
    - Anglia
    - Kanada
    - Új Zéland

    mindeki mást igen, még a zsidókat is. Tehát a cionista öszeesküvés most egyenlő a zátonyra futással. Az már másik kérdés, hogy miért pont ezt a 3 országot nem figyelték meg és mindeki mást igen. Gy.k. az összes szövetségesét megfigyelte/lehallgatta, a zsidókat is.
    Az összeesküvésre az adhat okott, hogy ua. a megfigyelt országok közűl egyik sem emelte fel a hangját, hogy milyen alapon kémked egy ország a másik ország összes állampolgára ellen. Még a tökös Viktorkánk sem kérte ki magának, hogy mi a lófaszt matatnak az ő levelezésében is. De ugyan ez vonatkozik pl. a németekre a svájviakra de 1xübb írni: a NATO teljes tagságát megfigyleték, kivéve magukat :) és a feljebb említett 3 országot.
  • Ferrer #2
    Gyurcsány a hibás.
  • Tetsuo #1
    Gondolom, a cionista maffia felfedését az oroszok is meg fogják akadályozni. Ahogy a The Guardien sem publikálta a fontosabb részeket.