Szekeres Viktor

Megérkezett a Halálos iramban 6 első plakátja

Nem sokkal több, mint három hónap van már csak hátra a Halálos iramban hatodik részének mozis premierjéig, s végre megérkezett a sokak által várt film első plakátja is.

Vannak folytatásfilmek, melynek marketingjét már egy évvel a premier előtt elkezdik, s akadnak olyanok is, melyek esetében nem költenek felesleges dollárokat olyasmire, amivel a közönség egyébként is tisztában van. A Halálos iramban hatodik részének készítői minden bizonnyal úgy gondolták, hogy a nézők úgyis tudják, hogy érkezik valamikor a folytatás, így bő három hónappal a május végi premier előtt adták csak ki a film első, abszolút teaser-jellegű plakátját, melyen még a május 24-i amerikai bemutató dátuma sem szerepel.

Persze a vasárnapi Super Bowl közben a film megkapja az első tévés előzetesét, amit nem sokkal később a mozis trailer is fog követni. A Halálos iramban 6-ot, akárcsak az előző pár epizódot, Justin Lin rendezte, s jó pár visszatérő színész mellett új arcokat is felfedezhetünk benne. A névsor: Vin Diesel, Paul Walker, Dwayne Johnson, Jordana Brewster, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Sung Kang, Gal Gadot, Chris "Ludacris" Bridges, Elsa Pataky, Luke Evans és Gina Carano.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wolfi24 #4
    Aki még nem látta volna a super bowl trailerét, annak itt van:
    Tv Spot

    Izgalmasnak néz ki.
  • Jagdgeschwader #3
    Kicsit több kocsis akció kell csak bele, mint az ötödik részben volt, és tök jó lesz a film! Gina Carano? Ő nem valami ex-pankrátor?
  • tom.. #2
    De ha meg csak a monoton padlógázt hallod váltás nélkül akkor meg unalmas lenne
  • ADAMEX9 #1
    Ebben is ilyen váltók lesznek?