SG.hu·

A langyi nyári hónapok után bitang erős mozis szeptember

A nyár egyik leglátványosabb filmje, játékadaptáció, trükkös scifi és kőkemény horror várhat ránk, ha a magyar mozik szeptemberi kínálatából választunk.

Hányszor voltál moziban augusztusban?

Nyáron elég nagy uborkaszezon volt a hazai mozikban, előfordult, hogy egy héten mindössze egy új filmet nézhettünk meg. Igaz a kínálatban akadtak remekül sikerült produkciók, azonban idén sajnos még egy tucat nyári produkciót sem tudunk kiemelni, mindössze nyolc vagy kilenc kihagyhatatlan film volt, melyek zöme természetesen nem hollywoodi - a várt közönségfilmek jó része (A sötét lovag: Felemelkedés, Merida, a bátor, Prometheus) bár nem sikerült rosszul, mégis kisebb vagy nagyobb csalódást okozott. Szerencsére a filmínségnek vége, végre ismét lehetőségünk nyílik arra, hogy hetente többször menjünk moziba. Jelen állás szerint a szeptemberi négy premiernapon 24 bemutatóra kerül sor, tehát átlagosan heti hat új filmre fizethetünk be.


Az első valóban szeptemberi mozis hét hatodikán fog kezdődni, vagyis jövő héten, s ekkor "mindössze" 5 film kerül bemutatásra, így a hónap leglazább hete lesz. Az öt közül a legtöbben minden bizonnyal A Bourne-hagyatékot (The Bourne Legacy) fogják választani, amelyben nem csak Matt Damont cserélték le, hanem a remegő kezű operatőrt is. Nem szerepelt túl jól Amerikában, ha a bevételeket nézzük, azonban még a negatív kritikák is kiemelték, hogy a nyár egyik leglátványosabb filmje a Step Up 4.: Forradalom (Step Up Revolution) volt, amely ha színészileg nincs is a topon, zseniális táncos tehetségeket mutat be nekünk. Új filmmel jelentkezik idén a francia Sylvie Testud: a Valaki más élete (La vie d'une autre) című romantikus filmben Juliette Binoche ébred hirtelen arra, hogy kiesett az életéből 15 év, s megpróbálja "visszaszerezni" szerelmét. A hónap egyik kötelező filmjét is ekkortól láthatjuk, ez pedig nem más, mint a svéd Feketék jogai (The Black Power Mixtape 1967-1975) című dokumentumfilm, mely a Black Power mozgalom, kialakulását és történetét vizsgálja az afroamerikai közösségekben - 1967 és 1975 között. A hét ötödik premierje a Havanna, szeretlek! (7 días en La Habana) lesz, mely nagyon érdekesnek ígérkezik, de már múlt hónapban beharangoztuk egyszer.


Szeptember 13-tól hat film mutatkozik be a hazai mozikban. Hollywood ezúttal a A Kaptár: Megtorlással (Resident Evil: Retribution) próbál nézőket szerezni, melyet itthon 3D-ben és IMAX-moziban is meg lehet nézni. A Fékezhetetlen (Lawless) is amerikai film, de hiba lenne hollywoodinak nevezni, hiszen készítője az az ausztrál John Hillcoat, aki a remek Az út, illetve a még jobban sikerült Az ajánlatot is készítette - a forgatókönyvet ismét Nick Cave írta. A héten lesz magyar premier is, a titkosszolgálatról szóló Drága besúgott barátaimat Cserhalmi Sára rendezte, főszereplője pedig Derzsi János. Az ínyenc közönség további három filmet próbálhat be: az Édesnégyes (Your Sister's Sister) című amerikai független komédiát, a Hétszer lenn, nyolcszor fenn (8 fois debout) című 2009-es francia drámát, melyet már lehetett látni tévében is, valamint a Titokzatos társulatot, amelyről elég annyit mondani, hogy Ferzan Özpetek készítette, akinek olyan alkotásokat köszönhetünk, mint Az utolsó hárem, vagy az itthon ugyancsak elég jól fogadott Tudatlan tündérkék.


Szeptember 20-tól is féltucat film közül választhatunk elvileg, hacsak nem változik a műsor. Meglepő módon nagyobb hollywoodi premier nem lesz, hiszen sem a Démoni doboz (The Possession) című horror, sem az Üss vagy fuss! (Hit & Run) nem igazán stúdiófilm. Ettől független könnyen emészthetőek, akárcsak a Babycall (Babycall) című norvég thriller, melyet minden bizonnyal főszereplőjével, Noomi Rapace-szal próbálnak eladni - a színésznőnek ez volt az utolsó skandináv filmje, mielőtt Hollywoodba költözött volna. Romániából mostanában nagyon erős filmek érkeznek hozzánk, így reménykedhetünk, hogy A lefejezett kakas rendezőjének 2010-es próbálkozása, a Vörös kesztyűk (Manusi rosii) sem sikerült rosszul. De valószínű, hogy a hét legfontosabb premierje akkor sem utóbbi lenne, ha jól sikerült, hiszen végre itthon is láthatjuk Lazhar tanár úr (Monsieur Lazhar) című kanadai filmet, melyet idén Oscar-díjra jelöltek az idegennyelvű kategóriában. A héten még sor kerül egy különleges premierre, egy magyar kísérleti film, az Álomvölgy - Az üresség felfedezése lesz látható pár előadás keretében - Vancsó Zoltán filmjében nincs se szöveg, se történet, mindössze fotókat láthatunk.


Az utolsó szeptemberi mozis hét 27-én kezdődik és nem kevesebb, mint hét filmet fog elhozni nekünk. Hollywoodból csak a Looper - A jövő gyilkosa (Looper) című scifi érkezik, nagyjából ugyanabban az időpontban, mint a tavaly szinte mindenhol bukó, de nálunk hatalmas sikert arató Lopott idő. A hónap két gyerekfilmje érdekes módon egy napon mutatkozik be: az egyik a Sammy nagy kalandja 2 (Sammy's avonturen 2), a belga animáció első része sem szerepelt rosszul idehaza, a másik családi szórakozást az ugyancsak folytatás Barátom, Knerten 2.: Knerten nyomoz (Knerten gifter seg) ígérheti Norvégiából. Nagyon ígéretesnek tűnik az 1976-ben játszódó angol horror, a filmes körökben játszódó Berberian Sound Studio (Berberian Sound Studio). Aki ínyenc, azt minden bizonnyal érdekelni fogja Apichatpong Weerasethakul új filmje, Hotel Mekong (Mekong Hotel) - ő rendezte a 2010-es Arany Pálmás Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című alkotást. A futottak még kategóriát a francia romantikus komédia, a Párizs-Manhattan (Paris-Manhattan), valamint a Toszkán szépség (La prima cosa bella) zárja Olaszországból.


Melyik szeptemberi hazai mozis<br> premier érdekel legjobban?

Természetesen október sem fog elmúlni premierek nélkül, ráadásul elég sok bemutató lesz, hiszen ha már egyszer beindul a verkli, kár lenne leállítani. Jön ismét Asterix és Obelix, akárcsak Liam Neeson meg James Bond, de a folytatásfilmek sorát a Parajelenségek 4 is bővíteni fogja. A képregények rajongói a Dreddnek örülhetnek, a gyerekek pedig a Lorax és a Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak című animációs mozikban. És látható lesz nálunk is Oliver Stone 18-as karikát kivívó filmje, a Vadállatok. Arról nem is beszélve, hogy végre kiderül, hogy milyen lett Koltai Róbert filmje, a Magic Boys, melynek születését botrányok sora kísérte.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2012. 09. 17.. 14:49||#14
Pédául "Élve eltemetve" címmel legalább három különbözõ filmet forgalmaztak itthon, legutóbb tavaly, nem szokott ez gondot okozni - igaz, ebbõl kettõnek angolul is ugyanaz a címe.
© 123462012. 09. 17.. 11:34||#13
Inkbább pont hogy a tizenpáréves tinilánykáknak van (gyerek). Felnõtt - legalábbis evilágon élõ - nõ ilyet nem néz meg.
© Zoliz2012. 09. 12.. 10:21||#12
Valahogy a sztep áp nem sokakat érdekel, nemcsoda mert nõknek való film, se férfi se gyerek nem érdekelt benne
© Csiki19912012. 09. 03.. 14:01||#11
Vigyázz, az nem fékezhetetlen, hanem Féktelenül... 😄
© nlght2012. 09. 03.. 12:07||#10
Az senkinek sem tûnt még fel, hogy a zseni szinkronosok már adtak egy akciófilmnek "Fékezhetetlen" címet? Ráadásul nagy költségvetésû volt, nem pedig C kategória: Keanu Reeves és Sandra Bullock, sõt volt 2. része is...

Ok rendben, hogy annyira balf*szok, hogy nem tudják, hogy volt ilyen, végülis szakmabelinek sem kell lenni, mert egy átlagember is ismeri a filmek többségét. De ezek már arra is lusták, hogy ráguglizzanak, hogy foglalt-e a cím vagy sem... A lawless meg törvénytelent jelent és nem fékezhetetlent. Eszemf*szommegáll!
© Rage472012. 09. 02.. 23:56||#9
<#guluszem1><#nevetes1>
© Laza2012. 09. 02.. 18:02||#8
"Hit & Run" = Üss VAGY fuss

Mi a baj a címek fordításával? <#idiota>
+1
© okosan gyerekek2012. 09. 02.. 13:17||#7
igen, és egy hülye százat csinál!
© okosan gyerekek2012. 09. 02.. 13:16||#6
a langyi homoszexuálist jelent, te idióta!
© petrov1442012. 09. 01.. 13:03||#5
"Romániából mostanában nagyon erõs filmek érkeznek hozzánk, így reménykedhetünk, hogy A lefejezett kakas rendezõjének 2010-es próbálkozása, a Vörös kesztyûk (Manusi rosii) sem sikerült rosszul. De valószínû, hogy a hét legfontosabb premierje akkor sem utóbbi lenne, ha jól sikerült, hiszen végre itthon is láthatjuk Lazhar tanár úr (Monsieur Lazhar) címû kanadai filmet, melyet idén Oscar-díjra jelöltek az idegennyelvû kategóriában. A héten még lesz egy különleges premier, egy magyar kísérleti film, az Álomvölgy - Az üresség felfedezése lesz látható pár elõadás keretében - Vancsó Zoltán filmjében nincs se szöveg, se történet, mindössze fotókat láthatunk."

Komolyan, itt olyan érzésem volt, mint mikor a hírcsárdát olvasom <#conf><#nevetes1>

Egyébként a Fékezhetetlen érdekelne, de gyanítom, hogy a mi kis városunkban várhatom a bemutató a végtelenségig, de nem baj, megnézzük a Ted-et, mert közös programnak jó lesz.