Szekeres Viktor

Robbantgatós akciójelenetet forgatnak Vasember és Thor közös filmjében - képek és videó

Miközben Joss Whedon stúdióban folytatta A bosszúállók (The Avengers) felvételeit, addig az akciójelenetekért felelős segédrendező a szabad ég alatt vette fel a film egyik nagyszabású látványjelenetét.

A hírek szerint a heves esőzések miatt A bosszállók (The Avengers) clevelandi forgatási munkálatai stúdióban kezdték meg a készítők, de úgy tűnik, hogy mindez csak a fő stábot érinti, hiszen eközben a 2nd unit, azaz a második forgatócsoport és annak rendezője elkezdte az utcai jelenetek felvételét, ráadásul egy meglehetősen nagy tömegjelenettel.

Klikk ide! Klikk ide!

A rengeteg statiszta mellett a bámészkodók még hatalmas robbanásokat is láthattak: az első videón csak a menekülő tömeg látható, a felvételt valaki a munkahelyének helyet adó épület negyedik emeletéről készítette, míg a második videón ugyanez a menekülés látható a bámészkodó tömeg szemszögéből, pár jókora robbanással fűszerezve. Sőt, a szemfülesebb fotósok még az egyik főszereplőt, az Amerika kapitányt alakító Chris Evanst is lefényképezhették, legalábbis erről tanúskodnak a Celebuzz felvételei. (Később, amikor Chris Evansszel forgattak, már a rendező is a helyszínen irányította a forgatást.)




Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • labzo #1
    Már azt hittem, hogy ez is, egy újabb valósághű CGI effekt lesz.