Szekeres Viktor

15 percnyi vadonatúj X-Men: Az elsők-jelenet várható

A rajongóknak is érdemes lesz egy pillantást vetniük a pár hónap múlva megjelenő X-Men: Az első DVD-re, hiszen azon nagyjából negyedóra új jelenet lesz látható, főként Moira MacTaggart karakterével kapcsolatosan.

Ősszel jelenik meg DVD-n és Blu-ray formátumban az X-Men: Az elsők, mely hiába aratott elismerést kritikusi körökben, a közönséget valamiért nem érdekelte annyira, mint a korábbi X-Men-filmek. A DVD-n természetesen a készítők nem csak az új vásárlóknak akarnak kedveskedni, hanem a sorozat fanatikusainak is.

Többek között ennek tudható be, hogy 13 törölt jelenet is felkerül a lemezre, nagyjából 15 perc hosszúságban, ami azt is jelenti, hogy nem túlságosan hosszúra sikeredtek a bónuszok, amiket csak külön lehet majd megnézni, nem lesznek a filmbe ágyazva. Korábban a rendező, Matthew Vaughn elmondta, hogy a filmből jó pár Moira MacTaggart-jelenet került kivágásra, ami észlelhető is, hiszen többször eltűnik hosszabb időre Rose Byrne karaktere. Ezen snittek az ügynöknő és Charles közös jeleneteit, valamint CIA-s történéseket mutatnak majd be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!