Szekeres Viktor
A Fekete hattyú rendezője készíti el a varázslós-nácis HBO-tévésorozat első részét
Bár Darren Aronofsky már korábban lemondott arról, hogy elkészítse a Wolverine-mozifilm folytatását, következő rendezése is minden bizonnyal érdekelni fogja a képregényfilmekért rajongókat.
A Variety híre szerint Darren Aronofsky fogja rendezni az HBO Hobgoblin című sorozattervének pilotját. A pár hónapja bejelentett projektre sokan azonnal felkapták a fejüket, hiszen a történet a II. világháború alatt játszódna és pár szélhámosról, valamint varázslóról szólna, akik szakértelmüket és képességeiket Hitler és a németek legyőzésére akarják felhasználni. A pilot forgatókönyvét Michael Chabon és felesége, Ayelet Waldman írta.
A Fekete hattyú című filmmel végre befutó Aronofsky tehát a jó pár Oscarra jelölt filmje, és a Wolverine-mozifilm folytatásának lemondása után, de még következő, be nem jelentett mozis rendezése előtt, kipróbálja magát a tévés világban is. A fantáziafilmes körítés nem lesz idegen számára, ráadásul rá eddig is jellemző volt, hogy többféle stílusban alkot. Az pedig már csak hab a tortán, hogy korábbi filmjei, a Pí, a Rekviem egy álomért, A forrás és A pankrátor, mind remekül sikerültek.