MTI

Ki lopta el a Hodorkovszkijról készített filmet?

Az idei Berlinale egyik izgalmas bemutatójának ígérkezik Cyril Tuschi orosz születésű német rendező filmje az egykori Jukosz olajkonszern koholt vádak alapján perbe fogott, majd börtönbe vetett tulajdonosáról, Mihail Hodorkovszkijról.

A bemutatóra azonban árnyékot vet, hogy múlt pénteken ismeretlen tettesek betörtek Tuschi berlini produkciós irodájába, eltulajdonítva két laptopot és két asztali számítógépet. Ezek merevlemeze tartalmazta a film 111 perces végleges változatát. A rendőrség "abszolút profi betörőket" emleget, és persze nyomozást indított utánuk - egyelőre eredmény nélkül. Mint az 1969-ben Frankfurtban született filmrendező a Süddeutsche Zeitungnak elmondta, egy hónapon belül már másodszor lopták el a számítógépeit. Január elején Bali szigetén pihent, és hotelszobájában éppen a Khodorkovsky című film utómunkálatain dolgozott; az a számítógép is nyomtalanul eltűnt, amikor egy napon több órára elhagyta a szállodát.

Tuschi emlékeztetett arra, hogy Oroszországban valóságos hisztéria tört ki néhány nappal filmje február 14-re tervezett berlini vetítése előtt. A Kommerszant című gazdasági napilap a hétvégén a címoldalán jelentette, hogy a film "jogi következményekkel" fog járni mindazok számára, akik megszólalnak benne. Hodorkovszkij volt felesége, Jelena, aki szintén nyilatkozik a filmben, vasárnap aggódó hangú e-mailt küldött a rendezőnek, közölve: "hibát követtél el, amikor orosz újságíróknak nyilatkoztál".

A film készítéséhez Tuschi öt év alatt 180 órányi interjút készített Moszkvában, Szibériában, New Yorkban, Londonban, Tel-Avivban és Berlinben. Műve bepillantást enged a putyini propagandagépezet működésébe, s bemutatja, miként vált Oroszország egykor leggazdagabb emberéből az "állam ellensége" és fegyenc. Megszólal a filmben Hodorkovszkij anyja, fivére, Leonyid Nyevzlin, a Jukosz egykori főrészvényese - és Joschka Fischer, a Schröder-kormány külügyminisztere. Ő többek között arról a különös hamburgi találkozóról beszél, amelyen Vlagyimir Putyin elnök azzal hencegett neki, hogy az orosz állam "büntetlenül lenyelhetné" a Jukoszt. Pár év múlva ez be is következett.

Tuschi nem hiszi, hogy a betörések mögött az orosz titkosszolgálat állna - szerinte ez nem illik az FSZB stílusához. Orosz üzleti partnerei mindenesetre azt tanácsolták neki, hogy sürgősen kérjen személyi védelmet a német rendőrségtől. Ők maguk úgy döntöttek, hogy óvatosságból inkább nem utaznak Berlinbe a film jövő hétfői bemutatójára. A rendező pedig sürgősen másik lakásba költözött, és ezentúl kísérő nélkül nem lép ki az utcára. A Khodorkovsky premierjét - ha ez lett volna a szándékuk - nem sikerült meghiúsítaniuk a betörőknek. Tuschi néhány órával a betörés előtt küldte el a Berlinale Panoráma szekciójának a film egy korábbi változatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!