Szekeres Viktor

Kikerült a netre 2010 legpocsékabb mozifilmjeinek listája

Bár csak két hét múlva hirdetik ki az Arany Málna-díjra jelölt filmeket, nyilvánosságra került az a lista, melyen a jelöltek szerepelnek. Legnagyobb eséllyel természetesen az Utódomra ütök és a Szex és New York 2 indul a versengésben.

A díjszezon kellős közepén indig felfrissülést jelent a Razzies, azaz az Arany Málna-díj középpontba kerülése, hiszen végre nem ugyanazokat a filmeket emlegeti fel a sajtó, mint a legtöbb díjról szóló hírnél. (Idén a Social Network - A közösségi háló, a 127 óra, A király beszéde vagy a Fekete hattyú uralja a filmes-díjas közbeszédet.) Mindennek az oka pedig prózai, Arany Málnával ugyanis az év legrosszabb filmjeit szokták díjazni.

Bár a Golden Raspberry Awards jelöltjeit csak január 24-én hirdetik ki, a MovieLine már közzétett egy leszűkített listát, melyen 12 olyan film címe szerepel, melyek még eséllyel hajtanak az év legpocsékabb alkotásának címére. Ezen a listán a következő filmek szerepelnek - mindössze egy-két meglepetés van csak: Utódomra ütök, Szex és New York 2, The Expendables - A feláldozhatók, Nagyfiúk, A titánok harca, Bérgyilkosék, Maci Laci, Jonah Hex, Az utolsó léghajlító, Alkonyat: Napfogyatkozás, Vampires Suck és Exférj újratöltve.

A színészjelölések fényében a legnagyobb meglepetés, hogy nem szerepel a listán a Díva című zenés film, melynek több alakítását (Cher, Christina Aguilera, Cam Gigandet, Kristen Bell) is a legrosszabbak között tartották számon. Ugyancsak érdekesség, hogy az az Angelina Jolie is jelölt lehet Az utazó című film kapcsán, aki ezért a szerepéért Golden Globe-jelölést kapott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aldo Moro #26
    A feláldozhatók egy jó film, nekem a Bérgyilkosék is tetszett. Leginkább az Alkonyat érdemelné meg, akkor talán végre leszállnának már erről a tini vámpiros abszolút logikátlan dologról. Na az a film egy vicc.
  • kwzatz #25
    Oh, a Nagyfiúk... Ne, visszajönnek az emlékek, ááá...
    (kb. 40 perc utána úgy döntöttünk barátnőmmel, hogy nem nézzük tovább... azért elvárható lenne egy vígjátéktól, hogy az ember mosolyoghasson rajta, nem?)
  • kalapos01 #24
    De te most abból a hülyeségből indulsz ki, hogy ha neked tetszett egy film, akkor az nem szar. Ott a Szex és New York. Hiába jött be neked, de az egy szar.
  • Stranger666 #23
    Mondj már egy ilyen vackot
  • Basic #22
    Ez már tényleg ökörség, hogy szándékosan az ismertebb filmek közül keresnek olyant, amire aztán ráakaszthatják a legrosszabb film címet. A szex és New York 2 nekem nagyon bejött, az első is tetszett, és sztem a második része még annál is jobb lett, a feláldozhatóak egy sima akciófilm, semmi extra, de nem arany málnára való, exférj újratöltve szintén poénos, jó vígjáték. A felsoroltak közül, és amiket én is láttam, egyedül az utolsó léghajlító nem fogott meg, de amúgy az sem nevezhető rossz filmnek, csak teljesen mást és máshogy megvalósítva vártam a sorozatot ismerve.
  • Axlkenobi #21
    Az egész Arany Málna egy poén. A legtöbb jelöltet úgy válogatják ki, hogy nagy, ismert film legyen, amit trendin fikáztak függetlenül attól, hogy megérdemelte-e vagy sem.

    Mindent elmond az egészről, hogy egy Sandra Bullock pl. még el is megy átvenni a díjat, mert vicc az egész és ő úgy is fogta fel.

    Jelölték a teljesen korrekt Feláldozhatókat? Nagy kaland. Kellett oda, hogy valamin legyen nagy csodálkozás.

    Komolyan ezt az Arany Málnát max. az ilyen netes vérpistikék veszik, akik szeretnek divatból fikázni mindent a neten.
  • smaszi #20
    Ezek közül amit láttam: Az utolsó léghajlító, The Expendables, A titánok harca, Alkonyat: Napfogyatkozás.
    Ami nem tetszett: Az utolsó léghajlító, Alkonyat: Napfogyatkozás.
    A másik kettő meg egyszer nézhető ugyan, de akkor jól szórakoztat.
    A többiről nem tudok véleményt alkotni, mivel nem láttam...
  • bladesoft #19
    Szex és New York 2 egyetértek.
    Az utolsó léghajlító ez is sajna. Pedig most hogy ismerem a sztorit egész jó lehetett volna.
  • IMYke2.0.0.0 #18
    "Olyanokat akarnak kiosztani, akik rahedli pénzt elszórtak a készítésre meg a reklámra, mégis annyit se ér a filmjük, mint a celluloid (merevlemez), amire ráforgatták."

    Te fogtad fel egyedül, hogy miről szól ez az egész!
  • Terlis #17
    A Vampire's suck ezekszerint minden kommentelőnek tetszett? :) (Remélem csak nem láttátok!)

    Persze, lehetne olyan kézikamerás házivideókat is aranymálnázni, amit csak 100 ember ha látott, de ennek nem ez a lényege. Olyanokat akarnak kiosztani, akik rahedli pénzt elszórtak a készítésre meg a reklámra, mégis annyit se ér a filmjük, mint a celluloid (merevlemez), amire ráforgatták.