Szekeres Viktor

Érdekes infók kerültek ki az Alkonyat 4-5-ről

Egyelőre még messze a következő Alkonyat előzetese, de infókban már most sem szűkölködünk. (Értelemszerűen az alábbiakban spoilerek is előfordulhatnak, főleg azok számára, akik nem olvasták a könyvet.)

Jelenleg is forgatják az Alkonyat: Hajnalhasadás első és második részét, melyet Stephenie Meyer negyedik regénye alapján készítenek, de, akárcsak a Harry Potter záróepizódját, a moziban két részletben láthatunk. Wyck Godfrey, a Twilight-saga egyik producere a USA Today-nek adott interjújában elmesélt pár érdekességet a produkcióról, mely mozis premierjére még elég sokat kell várnunk, hiszen az Alkonyat 4 november 18-án, míg az ötödik rész 2012. november 16-án kerül bemutatásra Amerikában.


Godfrey azzal kezdte mondandóját, hogy az ötödik Alkonyat-film jóval akciódúsabb lesz, mint a negyedik rész, mely az érzelmeket fogja előtérbe helyezni. Az első film egyébként nem sokkal Bella vámpírrá változása után lesz megszakítva. A rajongók által várva várt szülős jelenettel kapcsolatban a készítők el fogják kerülni a rettegett R-es korhatárt, s ezt úgy oldják meg, hogy minden eseményt a főhősnő szemein keresztül fogunk látni. Godfrey a korhatárral kapcsolatban egyébként azt is kiemelte, hogy a könyv legfontosabb szexjelenete nem válik szoftpornóvá, hanem szerves és igen fontos része lesz a mozifilmnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #39
    Divatfika a francokat - leírtam, hogy mi az (egyetlen) előnye ennek a filmnek.
  • Laza #38
    Nem unják még ezt a szomorú szamuráj .. akarom mondani vámpír históriát? Olyan borzalmas a története a filmek alapján, hogy iszonyat, és már 3 filmet csináltak belőle. A Harry Potter részeihez tudom hasonlítani, ahol a film elején és végén volt 10-10 perc sztori, közben meg iskolai bohóckodás ... itt meg azt kell nézni, hogyan szenved a 3 hülye gyerek a szerelemtől ... omg.
  • Nailyenugysincs #37
    A könyv négy részes de az uccsó könyvet kettészedik
  • funkyman #36
    Te jó ég, mennyi rész lesz még ebből a ratyiból?
  • Szefmester #35
    hádetélleg... az egyik kitalációnak mondhatni évszázadokra visszavezethető "történelme" van és régóta benne van a mitológiában, míg a másik egy könnyű pénz reményében kitalált valami, amire ráhúzták a vámpír szót.. ennél a dhampír vagy mi (penge) is csak éppen jobb.. de az is közelebb állt az eredeti mondakörhöz.

    Például lehet hogy a minotaurusz sem bika volt hanem egy pocok.. csak hát az nem olyan félelmetes.. viszont aranyosabb szóval adjuk el azt a tinipicsáknak.. az élőholt éjszakai teremtmény, ami körül ott a rothadás kellemetlen aurája, akitől minden élő ösztönösen viszolyog nem igazán alkalmas egy romantikus tini nyálregénynek. Megvan a vámpírromantika sok filmben de az minden csak nem éppen a klasszikus nyálcsorgatós tini film.
  • Chocho #34
    Háde télleg...
  • smaszi #33
    És itt is: "télleg"
    Könyörgöm, az a szó a TÉNYLEG!!!!!
  • Nailyenugysincs #32
    Honnan lehet tudni hogy milyenek az igazi vámpírok? Miért valódibb az hogy elég a napon minthogy csak csillog a bőre? Ezek mind-mind csak kitalációk, nem hiszem hogy léteznek valódi vámpírok, bár ki tudja? Én úgy vagyok vele hogy akármi létezhet amíg nem bizonyítják az ellenkezőjét. De ezek a vámpírtörténetek télleg csak kitalációk. Én csak azt mondom hogy testi adottságaikból kifolyólag nekem ezek teccenek a legjobban és ha lehetne választani én ilyen lennék.
  • Murder3 #31
    őszintén tök midn1 új megvalósításba mutatott nem létező teremtméyneket nem lehet eredeti-hez hasonlítani.
  • Szefmester #30
    Azért azt nem áért leszögezni hogy ezek a "vámpírok" elég messze vannak a "valódi" vámpíroktól, mert az oké hogy van olyan mondakör ahol nincs fokhagyma meg a többi, de ez a csillogunk mert ennyi a hátrányunk hát elég problémás. A legtöbb normálisan elkészített vámpíros filmben is erősek a vámpírok, csak ott megvannak a gyengéik is, ezért is intézik el őket könnyen.