Szekeres Viktor

Színészcsere várható az Alkonyat 5-ben

A stúdió valószínűleg két részre fogja szedni a negyedik Alkonyat-könyvből készült filmet. A gondot csak az okozza, hogy egy ötödik részre nem írt alá szerződést a szereplőgárda, és a megnövekedett igényeket nem feltétlenül teljesíti a Summit.

Régóta járja az a pletyka, hogy az Alkonyat-sorozat utolsó regényét a Summit Entertainment két részben vinné vászonra, ami érthető, hiszen ez a bevétel duplázását is jelentené. Azonban a Hajnalhasadás alapján készülő esetleges ötödik résszel kapcsolatban akadhatnak problémák.

Miközben a negyedik részt rendező Bill Condon két epizódra írt alá és Stephenie Meyer is benne lenne a duplázásban, addig a színészek az Alkonyat előtt csak négy filmre szóló szerződést kötöttek, mely szerint mindegyik filmre előre meghatározott, jelenlegi sztárpotenciáljukhoz képest alacsony összeget kaptak. Egy ötödik rész tehát a színészek igényei miatt mindenképp jóval magasabb költségvetéssel bírna.

A három főszereplő, Kristen Stewart, Robert Pattinson és Taylor Lautner gond nélkül meg fogja kapni a hatalmas fizetésemelést, velük a tárgyalások jól haladnak, és Peter Facinelli, valamint Billy Burke is vissza fog térni, mint Edward, illetve Bella édesapja. A gond a többi Cullennel van, Kellan Lutz-szal és Ashley Greene-nel, akik minimum tízszer annyit akarnak kapni, mint amennyit a Summit az Alkonyat 5-ért ajánlott nekik. És mivel a stúdió nem valószínű, hogy hagyni fogja magát, ezért elképzelhető, hogy ismét színészcserére kerül sor a vámpíros sorozatban. Ez persze nem lenne idegen a készítőktől, hiszen Rachelle Lefevre karakterét, Victoriát a harmadik részben már Bryce Dallas Howard fogja alakítani.

A 37 millió dolláros első részt követően az Újhold 50, míg a Napfogyatkozás 65 millió dollárba került, így a stúdió, hogy csökkentse a költségeket, fontolgatja, hogy a 4-5. részt már nem Vancouverben, hanem Louisiana államban fogja készíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smaszi #18
    Ja még annyit, h. a BSG Mini series part 1 -ben (mostanság darálgatom a sorit) több volt az akció (ami azért hiányzik egy vámpír filmből).
  • smaszi #17
    Visszatérve a Twilight-ra, az első még csak-csak elment, volt valamiféle "varázsa" (persze 1,5 órában még jobb lett volna), de a második rész az valami kínszenvedés volt... Mikor már végre beindult a cselekmény, vége lett a filmnek.
    Komolyan úgy éreztem végén, hogy: ennyi, ez volt a második rész? (Delete)
  • TeDDyRuSh #16
    Nem kell sajnálni egyik oldalt sem. A Summit előre leszerződött a színészekkel 4 részre, és ezzel sokat spóroltak. Egyértelmű számomra, ha akarnak egy plusz bevételt hozó mozit, akkor a feltételek is változnak. Vagy több gázsit fizetek, vagy elhajtom őket, hogy köszi, de sokba vagy. Én nem nagyon szeretem a színészcseréket egy több részből álló "sorozat mozinál". Reménykedek, hogy a 3 jobb lesz mint a második rész. Ami tuti, hogy utoljára az újhold c. filmre ültem be moziba az összes "epizód" közül.
  • CaptainRumi #15
    "csak a 3d-vel nem lehet magyarázni az avatar sikerét"

    Nyilván. Viszont nem is a történetnek köszönhető...
    De inkább ne kezdjük el itt is, mert még a Twilight-ból is Avatar fórum lesz. Mondjuk ebből is látszik milyen érdektelen ez a franchise, már rég a 3D-ről van szó és nem is róla :)
  • winnie #14
    azért mosolygok utána, de egyébként 3d-3d, mindegyik látványos volt (sőt, az egyik az első volt, a másik a sokadik) és az avatar előtt is bőven volt 3d-film. (arra célzok, hogy csak a 3d-vel nem lehet magyarázni az avatar sikerét - nem véletlen, hogy a bemutató hétvégéjén kevesebben nézték meg, mint a menő képregényfilmeket, vagy animációkat.)
  • smaszi #13
    "(csóró én akkor láttam először 3d-filmet. nem is értem, hogy most mi ez az avatar-imádat:))"

    Talán az, hogy az Avatar nem anaglif 3D...vagy nem?
  • winnie #12
    "Tudtok még ilyet? Herrit ne hozzuk fel."

    rémálom az elm utcában 6. a 90-es évek egyik legnagyobb mozis élménye volt anno. (csóró én akkor láttam először 3d-filmet. nem is értem, hogy most mi ez az avatar-imádat:))
  • mynameisbence #11
    nem lessz 6. mer nem lenne miből megcsinálni, de meyer írhatna még folytatást csak kevesebb nyál kéne és több akció mer nem igaz hogy vámpíroknál nem lehet ezt megoldani és nem is kéne sokat agyalni mer már megvan a főellenség és a negyedik végén volt is utalás hogy még nincs vége
  • CaptainRumi #10
    A filmtörténet egyetlen élvezhető 6. filmje, ami még anyagi siker is volt az a Jedi visszatér. De az is csak azért mert igazából a 3.

    Tudtok még ilyet? Herrit ne hozzuk fel.
  • CaptainRumi #9
    hatodik??? ne csináááld.