MTI

Hamarosan a mozikban Mészáros Márta új filmje

A jövő héten mutatják be Mészáros Márta új filmjét, az Utolsó jelentés Annáról című mozit, amely az Eszenyi Enikő által életre keltett szociáldemokrata politikusnak, Kéthly Annának állít emléket.

"Kéthly Anna fantasztikus nő és nagyszerű politikus volt, aki eltűnt a történelem süllyesztőjében" - mondta Mészáros Márta a szerdai sajtótájékoztatón az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendező szerint egy ilyen jelentős és izgalmas figuráról más nemzetek már több filmet is készítettek volna, míg Magyarországon a mai napig alig ismerik Kéthly Anna nevét.

Amellett, hogy Mészáros Márta a filmben egy részben fiktív történeten keresztül bemutatja a nézőknek a politikust, a hetvenes évek Magyarországáról is mesél. "Én ezt a kort ismerem és mindig is el akartam mondani egy filmben, hogyan működött a puha diktatúra" - fogalmazott ezzel kapcsolatban. A rendező elmondta, ahogy azért is érdekelte a téma, mert az 1949-ben felszámolt szociáldemokrata párt, amelynek Kéthly az egyik meghatározó alakja volt, valójában azóta sem született újjá Magyarországon.

Mint kifejtette, a filmre írt történetből feltétlenül igaz, hogy Kéthly Brüsszelben élt, és folyamatosan megfigyelték. Arra vonatkozó bizonyíték nincs, hogy őt magát is megpróbálták volna hazacsábítani, de tény, hogy a hetvenes években több emigrációban élő értelmiségit is megpróbáltak rávenni, térjen vissza Magyarországra.

Az Utolsó jelentés Annáról a hetvenes években játszódik, amikor Kéthly önkéntes száműzetésben élt Brüsszelben. A történet szerint a Fekete Ernő által megformált fiatal irodalmár azt a feladatot kapja a titkosszolgálattól, hogy menjen ki Brüsszelbe, lépjen kapcsolatba az emigrációban élő idős szociáldemokrata politikussal, és hozza haza. Az Eszenyi Enikő által alakított Kéthly Annával való találkozás egy igazi szellemi párbaj, amelyen keresztül régi emlékek, mélyen eltemetett érzelmek kerülnek felszínre, és ezek hatására a fiatalember fokozatosan felfedez egy másik Magyarországot.

Eszenyi Enikő és Fekete Ernő mellett az október 15-én debütáló filmben láthatjuk többek között Cserhalmi Györgyöt, Kováts Adélt, Szilágyi Tibort, Hámori Gabriellát, Hollósi Frigyest és Básti Julit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Daza500 #5
    Na ja. Nem az akció vs. kefélés-orientált kockáknak készül.

    A hölgy kicsit komolyabb filmeket csinál.
  • winnie #4
    a temetetlen halott nem volt nagy eresztés, de az előtte lévők, főleg a kisvilma, ami ugye a napló-trilógia zár része, jó volt. (a régi napló-filmek, a napló szerelmeimnek meg a napló apámnak, anyámnak alap, de az örökség, a magzat is jó, a kilenc hónapot még nem láttam.)

    nyilván nem az azta-féle usereknek készült:)
  • Darth Sith #3
    Én kiváncsi vagyok rá. Bár nyilván nem lesz akkora sikere, mert nincs benne CG orgia, fröcsögő vér, tele sexel...
  • Chocho #2
    Nekem nagyon tetszett a Temetetlen halott, szóval én szerintem meg fogom nézni.
  • AZTA #1
    ejha na ezt vajon hányan fogják megnézni..