MTI

Intim fejlövés - a filmszemle díjazottja a mozikban

Június 4-től vetítik a mozikban az Intim fejlövés című magyar filmet, amelynek rendezője, Szajki Péter az idei Magyar Filmszemlén megkapta a legjobb elsőfilmes alkotónak járó Simó Sándor-díjat.

A négy férfi erős szexuális töltetű történetét elmesélő film sajtótájékoztatóját a héten tartották Budapesten. Szajki Péter mozija a szexualitásról és az intimitásról, a perverziókról és a komplexusokról szól őszintén és kendőzetlenül, de nem öncélúan. Az egyetlen nap alatt játszódó négy mesében a magánéletében történt események miatt érzelmileg összezavarodott, feldúlt férfiak végül egy bárban kötnek ki. A rendező-forgatókönyvíró kiemelte: arra a legbüszkébb, hogy a nagyon kevés pénzből, mindössze 12 nap alatt forgatott film nem profi körülmények között, de profik részvételével készült, és sikert ért el.

"A film dramaturgiája az volt, hogy egyik történetnek sem tudjuk meg a legvégét, azt, hogy a főszereplő merre megy tovább az életben" - mondta az MTI-nek még februárban, amikor megkapta a Magyar Filmszemle díját. Akkor arról is beszélt, hogy a forgatás a 12 nap miatt rendkívül stresszes hangulatban folyt, és óriási tempóban dolgoztak, "a stáb általában szinte azt sem tudta, mi történik". A filmet a filmszemlés bemutatója előtti éjszaka írták ki Betára.

Prukner Pál, a filmet gyártó és forgalmazó egyik cég, a Katapult Film forgalmazási munkatársa a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Intim fejlövést eredetileg csak DVD-forgalmazásra szánták. Ezzel kapcsolatban Szajki Péter korábban elmondta: szó sem volt a filmszemlés szereplésről, ám amikor elkészült, a produceri stáb (Angelusz Iván, Reich Péter, Sipos Gábor, Rajna Gábor és Szűcs Dóra) látta, hogy jobb lett, mint amit gondoltak, így került a szemlére.

Az Intim fejlövés egyik főszereplője, Szabó Győző a sajtótájékoztatón elmondta: a filmben kialakult nem mindennapi helyzetben még nem volt, de "volt olyan, hogy egyik napról a másira megfordult az életem". A sajtótájékoztatón szót kapott színészek arról beszéltek, hogy a filmbéli helyzetek esetleg különösek, de mindegyik mögött emberi tragédiák húzódnak meg.

Szajki Péter filmjét, ami kizárólag digitális kópiákkal jelenik meg,multiplexekben és Art mozikban is vetítik majd. Az Intim fejlövést a Katapult Film Kft. mellett a Laookon Filmgroup és a Leon Film forgalmazza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!