Ötvös Tibor

Folytatódik A sebezhetetlen is?

M. Night Shyamalan számos kudarca után visszatérne egyik első filmjéhez és Samuel L. Jacksonnel folytatná A sebezhetetlent. Érdekesség, hogy épp ez volt az a filmje, amely először okozott kisebb csalódást a kasszáknál.

Shyamalan és Samuel L. Jackson egy MTV-nek adott közös interjúban fejtették ki, hogy mekkora az esélye a folytatásnak, valamint hogy miért is nem bővült rögtön a megjelenése után trilógiává a film.



"Folyamatosan ezt a kérdést szegezik nekem, így el sem tudom felejteni" - kezdte a rendező. "Épp ezért a napokban feltettem magamnak a kérdést: készítsem el A sebezhetetlen 2-t? Eredetileg is trilógiának terveztem, ám a kritikai és anyagi fogadtatás miatt végül ez a terv akkor kútba esett."

"Akárhányszor találkozunk, mindig azzal jön, hogy "ezt a filmet neked írtam" - kezdte Jackson. "Én ilyenkor megkérdezem, hogy "akkor mi a fa..ért olyanokat forgatsz, amiben nem vagyok benne? A sebezhetetlennel egyébként Shyamalan úgy járt, mint QT a Jackie Brownnal. Az is egy remek film volt, de nem a Ponyvaregény 2. A sebezhetetlen pedig nem a Kicseszett halottakat látok folytatása."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kojiro #14
    Hogy a hírhez is kapcsolódjak: Ez tipikusan az a film, aminek baromi jól meg lehetne csinálni a folytatását, ugyanis Willis a végén jön csak rá, hogy milyen "" is van, és megváltoztatja a világról alkotott képét, de ugyanakkor meg elitéli a Jacksont. Ha a második részben pl találkozna valakivel, aki szintén valamilyen képességekkel rendelkezik, ő is ugyanúgy le akarná leplezni, de egy ponton nem menne túl, és itt jönne a képbe a jó öreg "kurvára nem értek vele egyet, de szükségem van rá" klisé, és Jackon ekkor azt mondaná: "segitek neked, ha megteszel cserébe valamit" :D.
    NA megyek is megírom a forgatókönyvet :D.
  • Kojiro #13
    nekem a lány a vizben határozottan tetszett
    2x láttam 1 hónapon belül anno
    de nem ismerek olyat, akinek tetszett volna egyáltalán :)
    na mind1, a halálba is egyedül megyünk :)))
  • xido #12
    Szerintem ennél a folytatást nagyon el lehet szúrni azzal,hogy esetleg tucat szuperhős filmként folytatódna,mert ugye megismertük a képességeket,innentől már csak a moralizálásra nem lehet építeni,akció is kell bele...
  • VictorVance #11
    Nem értem, miért volt bukta a Sebezhetetlen. Szerintem attól függetlenül, hogy kevesebbet hozott, mint a 6. érzék, még a 250 milla is elég szép teljesítmény.
  • Chocho #10
    Én is így vagyok, mindegyik tetszett eddig. A Sebezhetetlen 2 pedig minden idők legeredetibb szuperhősfilmje lehetne. :)
  • Kemuri #9

    The Village 71 millából készült, Worldwide 256 millát termelt vissza.
    Signs 72 milla budget 400 milla worldwide.
    Happening 60 milla budget, valahol 70-80 millió között van most worldwide.
    Unbreakable 75 millió budget, 250 millió worldwide.
    Lady in the Water bukott... a mozikban, nyílván ha a DVD meg bluray meg kölcsönzői pénzeket hozzávesszük az sem bukó.

    Én továbbra is bírom a stílusát, még nem csalódtam benne.
  • 5i #8
    Egyszer láttam a filmet, de valami halál unalmas volt.
  • sanyimanoo #7
    Szerintem ez volt Shyamalan legjobb filmje. A ritmusa is kiemelte a többi szuperhős-film közül. Végülis az egész az 'eszmélésről' szólt, ami bár nem túl akciódús, de érdekes. Bár nem hiszem, hogy ebben a ritmusban lehet folytatni a filmet, azért szívesen megnézném a következő részt.
  • Blasta #6
    Mellesleg ez a lépése kurvanagy fasság lenne a részéről, nálam is már felkerült a fentartásokkal kezelendő rendezők listájára.
  • Blasta #5
    "Érdekesség, hogy épp ez volt az a filmje, amely először okozott kisebb csalódást a kasszáknál."

    Gyakorlatilag a 6. érzékkel ismerte meg a világ (harmadik rendezése), és RÖGTÖN az utána következő filmje már hasalt a pénztáraknál...