SG.hu·

2008 első felének legjobb és leggyengébb mozifilmjei

A 2008-as mozitermés első felét a "fejlődő" szóval lehetne összegezni. Az előző évhez képest több elfogadható produkciót szállított Hollywood, Európa és Ázsia, de akárcsak botrányosan rossz film, úgy kiemelkedő produkció is csak kevés akadt. Ismét megmondjuk a frankót, hogy ennek hatására hátbaveregetésben és teli szájjal való röhögésben is legyen részünk.

Mivel tavaly év végi összegzésünk kirobbanó népszerűségnek örvendett, ezért most fél év lepörgése után ismét leltárt vonnánk, hogy vajon mely filmek voltak a legrosszabbak és a legjobbak az év első felében. Értékelésünkben szigorúan a hazai mozipremiereket vesszük figyelembe, közülük is azokat, melyeket mi is értékeltünk. Így sajnálatos módon nem lengethetjük meg kalapunkat a magyar Kalandorok előtt, mint ahogy sajnos listán kívül kell emelnünk a kalapunkat az olasz Testvérem egyedüli gyerek és az uruguayi Ahova a pápa is gyalog jár című bemutatók előtt, valamint a New York-i Tribeca filmfesztiválon látott kínai Mi Guo (Lost Indulgance) előtt, mely reméljük mihamarabb kap helyet a hazai forgalmazók repertoárjában is.

A listák ismét csak nem egy ember, hanem az SG-s filmes brancs összízlését próbálják tükrözni - bízunk benne, hogy kaptok jó tippeket, illetve megnézésük után káromkodásra ingerlő érthetetlen választásokat. De minden bizonnyal minden lista hasonló érzéseket váltana ki az emberből, éppen ezért mindig jót tesz egy összevetés az IMDb nézői tömegének, illetve a RottenTomatoes kritikusi tömegének véleményével.

Meglepetések nem nagyon vannak a listákon, hiszen mi is emberből vagyunk, mint ahogy azt is meg kell jegyeznünk, hogy nem volt könnyű kétszer tíz filmet összehozni. Mint már jeleztük, az idei év bővelkedett közepes, teljesen felejthető filmekben, ami az utóbbi évek hollywoodi trendjeit figyelembe véve talán nem is meglepő. Nosza, mindenki számolja össze, hogy a 2008-as premierek közül mennyit látott.


A leggyengébbek

10. Gyilkosság online: Nagyon vártuk Diane Lane thrillerét, jót akartunk borzongani és mosolyogni a számítógépes ábrázolás bakijain. Sajnos borzongásból nem kaptunk semmit, ellenben a filmben a részletekre odafigyeltek és csak úgy röpködtek a netes zsargonok. De attól még az összkép súlyosan feledhető volt, túlságosan is Fűrész-porízű.

9. Ie. 10000: Bár itthon sikeres lett a film, de a közönség és a kritikusok utálata elsöpörte Roland Emmerich fantáziafilmjét, amely pár részlet híján akár még a mi világunkban is játszódhatna, de inkább a Csillagkapu filmmel vonható rokonságba. (A szerkesztőség egy része szerint nem is volt olyan szörnyű.)

8. 27 idegen igen: Úgy tűnik, hogy Katherine Heigl (ki?) immáron önmaga is képes elvinni egyedül egy filmet, pedig ez nem sok hollywoodi színésznőnek sikerült. Bár a kijelentés természetesen csak az anyagiakra vonatkoztatható, hiszen a siker megkérdőjelezhetetlen, ellenben a film a romantikus vígjátékok összes közhelyét felhasználja - és elég bénán...

7. A király nevében: Uwe Boll - többet nem is kell mondanunk. Na jó, mondunk. Jason Statham. A derék angol színész úgy gondolta, hogy ha már a közönség nem vevő az akciófilmjeire, akkor átnyergel a kaland műfajba. Rosszul tette. Ellenben a The Bank Job-ot és a Death Race-et már várjuk.


6. Aliens vs. Predator: Requiem: Az járt jól, aki hallgatott az előzetes kritikákra és nem nyelte be tövig az előzetest. A gyenge AvsP teljesen koncepciótlan és ultragagyi folytatásával nem is tudtunk mit kezdeni és, ha harmadik részt is a mostani páros rendezi, akkor bojkottot hirdetünk.

5. Asterix az olimpián: Minden idők legdrágább európai filmje a korrekt második részt és az unalmas első részt is alulmúlta. Valóban csak a nagyon fiatalok, valamint a gyermeki lelkületűek tudták élvezni a poénparádénak hirdetett francia látványfilmet.

4. Horton: Amerika megpróbál tanítani. A Grincs írójának újabb tanmeséje odakint remek kritikákat kapott, mi viszont nem értettük, hogy mire fel ez a nagy felhajtás, hiszen a Hortonból hiányzik minden gyermekeket (is) célbavevő produkció legfontosabb alkotóeleme, a báj.

3. Hipervándor: Az első félév talán legrettenetesebb csalódása volt Doug Liman scifije. A rendező úgy gondolta, hogy az érdekes koncepcióból egy fogyaszthatatlan gyerekfilmet készít, melyet azonban 12 év fölött már csak bajosan lehetett élvezni. A laza, hátradőlős, agykikapcsolós szórakozásból egy átgondolatlan káosz lett. Ez van, ha hülyének nézik a mozinézőt.

2. Michael Clayton: A nagy Oscaros kivétel, George Clooney kipukkant lufija. Negatív kritikái kapcsán fel lehet emlegetni, hogy a véleményező nem érti a filmet, de nem nagyon érdemes, hiszen a Michael Claytonon igazából nincs mit nem érteni. Egész egyszerűen gyenge lett.


1. Csak a testeden át: Eva Longoria romantikus vígjátéka ezúttal magasan vitte a pálmát és szerezte meg az első félév legpocsékabb filmjének megtisztelő címét - ritka, hogy a közönség és a kritikusok véleménye ennyire egybecsengje, a Csak a testeden keresztül létezését semmi sem indokolja.

Szerencsére voltak jó pillanatok is az évben. A legjobbak

10. John Rambo és Cloverfield: Megosztott helyen két nulla meglepetésfaktorral bíró film. Stallone rajzfilmszerű tomboldájában a leszakadó végtagok okozta ovációt a "végre egy realista film" felkiáltás kíséri a háború minden csínját-bínját ismerő tinik szájából. JJ Abrams Cloverfieldje sem árult zsákbamacskát: egy kézikamerás szörnyfilmet ígért és egy kézikamerás szörnyfilmet hozott. Élvezetes duó, de a művészfilmek kedvelői tartózkodjanak tőlük.


9. Fűrész 4.: A film, amely viszonylag kevés negatív kritikát kaphat, hiszen a 4. részre minden bizonnyal csak a hardcore rajongók maradtak (és a mazochisták), hiszen aki utálta már az első részt is, az rég lemorzsolódott. A Fűrész 4. bár egyre jobban elrugaszkodik a talajtól, de még így is remek szórakozás - továbbra is a forgatókönyvírók játékszerei vagyunk.

8. Charlie Wilson háborúja: Rém élvezetes '80-as évekbeli Amerika-fricska, benne egy olyan színészi teljesítménnyel, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Ilyen az, amikor kvázi egyetlen színész tesz korrekt filmet jóvá.

7. 2 nap Párizsban: Julie Delpy kvázi egyszemélyes független filmje, melyről bebizonyosodott, hogy sokkal személyesebb és erősebb a végeredmény, ha a rendező mindegyik munkafázist végig maga irányítja. 2008 eddigi legjobb randifilmje, csak győzzük a sok szövegelést felfogni.

6. Nyolc tanú: A film, mely alapjában csak egy egypoénos (ld. nézőpont-váltogatás), jól felöltöztetett és szanaszétcincálható lufi, mégis az első félév legszórakoztatóbb és legfeszültséggeltelibb alkotása volt. Csak kikapcsolt aggyal élvezhető, de úgy nagyon.


5. U2 3D - koncertfilm: Amióta idehaza is vannak 3D-s mozik, csak ámulunk is bámulunk. Akár az Arána Pláza IMAX-ében, akár a Westen Real-D termében nézzük meg, a U2-koncert olyan hihetetlen moziélménnyel ajándékoz meg minket, hogy ha vannak is negatívumok benne, akkor azt elfeledtetik velünk a pozitívumok.

4. Vágy és vezeklés: Nem hittük volna, hogy egy kosztümös film ilyen erős lehet. Nem hittük volna, hogy egy könyvadaptáció ilyen jól sikerülhet. Tévedtünk. A Vágy és vezeklés az utóbbi idők egyik legemlékezetesebbje, mely a kommerszhez szokott közönséget is megfoghatja.

3. Nem vénnek való vidék: Az idei Oscaros filmet méltattuk eleget kritikánkban, s ezúttal vita nem férhet az Amerikai Filmakadémiai döntnökeinek ítéletéhez. A Coen testvérek több filmjükért is megkaphatták volt az aranyszobrot, a lassú sodrású bűndrámáért szerencsére zsebre is vághatták azt.

2. Golyózápor: A film, amely meglehetősen megosztotta a közönséget, hiszen volt, aki botrányt kiáltott és a 10. percben kirohant a moziból (neki volt igaza, hiszen az első 5 perben lerakják a műfaj alapköveit, melytől a továbbiakban sem tántorodik el a Golyózápor), míg a nézők másik fele szerint Clive Owen akciókomédiája zseniális eresztés. A film megbukott, a tömeget eleve nem is érdekelte, de mi utóbbi irányba húzunk.


1. Út a vadonba: A film, melynek előkelő helyében ezúttal mindenki egyetértett a filmrovatnál, hiszen míg tavalyi győztes az első helyet annak köszönhette, hogy bár egyikünknek sem szerepelt a top3-ban, de mindnyájunk top10-ben ott figyelt, az Út a vadonban ott szerepelt mindegyik lista élbolyában, első helyeken, így az év végi versenyfutásban Sean Penn filmje indul a legnagyobb eséllyel a tavaszi filmek közül.

A lista legvégére kívánkozik a Legenda vagyok, melyet nem akartunk mindkettőbe beilleszteni, így külön kategóriát képezve jegyezzük meg, hogy a Will Smith-mozi nagyon megosztotta mind a szerkesztőséget, mind a nézőket, akiknek egyik fele igénybe vette a filmszínházak által előrelátóan a kijárathoz kikészített hányózacskókat, míg a másik fele tetszése okán lelkesen tapsolt és újabb hollywoodi filmes feldolgozásokat követelt.

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kalapos012008. 06. 29.. 09:28||#70
Látom, nem sikerült elolvasni a cikket, értelmezni a betûket.

Amúgy meg Indy? Muhahaha😊
© CaptainRumi2008. 06. 28.. 16:12||#69
sõt ha megnézem jobban ezeknek a fele mind 2007 es.......
hol marad Ironman vagy Indy? szar egy listátok van már nem azért....
© CaptainRumi2008. 06. 28.. 16:08||#68
Csak egy megjegyzés: Az AvP nem 2008 as film csak a magyar mozik szégyene, hogy idehaza csak idén sikerült bemutatni....még Vietnámban meg Tadzsikiztánban is elöbb volt mint itthon....
egyébként nem lett olyan rossz...jobb még mindig mint az 1.
© asztosz2008. 06. 26.. 12:49||#67
Miért nem mingyárt a boogeyman2 lett az elsõ nem is értem!
félve kérdezem h a Vérzõ Olaj-at láttátok -e egyáltalán????
© kalapos012008. 06. 25.. 21:03||#66
Neb*ssz! Ennyire nem jött be neked a fûrész 4? Lehet, hogy meg sem nézem...
© asztosz2008. 06. 25.. 16:26||#65
Jézusom Fûrész 4 na ne vicceljetek már!
© s8212272008. 06. 21.. 16:58||#64
Ezek lennének a jó/rossz filmek? Vicc! Ó azok a 90es évek amikor még tudtak értékes alkotásokat csinálni! Na mind1!
© NiGhTM4R32008. 06. 18.. 15:18||#63
"Másrészt pedig a film címe nem Human vs alien 😄"

Pontosan, azért ne akarjunk már mindenhol szerepelni, ez az õ harcuk 😄
De nem offolok tovább.
© barnie19902008. 06. 17.. 23:46||#62
IN BRUGES kritikat a nepnek! 😊
Siman benne lenne a top10-ben, aztan sehol egy kritika.
© bmw2008. 06. 17.. 23:37||#61
A legenda vagyok az nagyon gyengere sikeredett.
A Mr Brooks az kiraly volt.
Pl Nekem Az arany iranytu is bejott.
A Kis vuk meg haaat inkabb nem mondok ra semmit de csak azert mert magyar...
AVP-bol meg Nekem is az 1 jobban bejott.(a 2 annyira soetet, hogy alig latni a filmen vmit)
Rambo az eleg jol sikerult.
Na de ezek csak az En meglatasaim, izlesek es pofonok ugye.😊