SG.hu·
I.e. 10 000 - Az ősemberes eposz
Mamutok, kardfogú tigris, észvesztő, bár néhol steril számítógépes effektus-parádé jellemzi a Függetlenség napja rendezőjének új filmjét.
Nem semmi népharag söpörte el az I.e. 10 000-et, amint bemutatták. Az egy dolog, hogy a sok golyhó amerikai kritikus és néző kegyetlenül lehúzta a filmet, de a filmet itthon premier előtt megtekintő ítészek és bloggerek hada is epével teli kritikákat hányt és Roland Emmerich fejét követelte. Valóban ennyire elszúrta volna az ősemberes filmet a német rendező?
Szerintünk nem, de egyelőre várat még magára az első igazán jó, kommersz, nagyobb költségvetésű idei mozifilm (ugye a kisiskolás szintre belőtt Hipervándor felejtős volt). Tavaly ilyenkor már vászonra került a 300, melyet kampányában és szakadékos plakátjában is megpróbált utánozni az I.e. 10 000, pedig csak az ókori környezet hasonlít a két filmben meg a számítógépes grafika erőteljes jelenléte, de egyébként két teljesen különböző alkotásról van szó. (Az I.e. 10 000 partvizén az Apocalyptót is be lehet eveztetni egyébként.)
Az I.e. 10000 történetéről vétek lenne bármit is elárulni, hiszen a felfedezés örömét nem akarjuk senkitől sem elvenni (ilyen szempontból még a plakát is spoileres, hiszen ellövik rajta az egyik filmközepi poént...), de van egy olyan érzésem, hogy senki nem a történet miatt akarja megnézni Emmerich legújabb speciális effektekkel teli filmjét, hanem azért, hogy rágóztassa rajta a szemét. (Persze azt elárulhatjuk, hogy a Yagahl törzs sámánasszonya által hősnek jövendölt D'Leh utazásáról szól a film, aki szíve választottját akarja megmenteni, valamint a Kékszemű gyerek legendájáról, akit elrabolnak a Négylábú Démonok.)
Az I.e. 10000 imígyen hát egy tízezer évvel ezelőtti road movie lett, mely egy számítógépes játék mintájára épül fel: némi nyomkövetés, feladatmegoldás, tök felesleges átvezető szövegek, majd a pálya végi főellenség - ez utóbbiakra van persze a film kihegyezve. Akárcsak a 300-ban, itt is egyre erősebbnek tűnő lények törnek rá hősünkre (nem egyre nagyobbak, hiszen a mamutos kezdést nem igazán lehet überelni), míg azokat mind legyőzve eljut egy olyan felfedezésig, amit látva nem hisz a szemének és rádöbben, hogy más nem, csak az ő kis törzsük éldegél a bolygón.
Annak ellenére, hogy effektekre hegyezték ki a filmet és jó pár helyen szenzációsan meg is oldották ezeket, néhol bizony kilóg a lóláb, előjön a klasszikus Jumanji-effekt és még mindig nem tökéletes az emberek lemodellezése. A programozók mellett így természetesen háttérbe szorulnak a színészek, akik hozzák az ismeretlenektől elvárt tipikus középszert. Bár Camilla Bell már az Ismeretlen hívásban is szép volt (itt keveset szerepel sajnos) és a gonosz (Affif Ben Badra), szokás szerint jóval karizmatikusabb, mint maga a főhős. A film is inkább emberek közti konfliktusra összpontosít, mint sem az ember kontra állat összecsapásokra, így aki az utóbbira számít, annak irány a YouTube, azt a pár percet ott is megnézheti - ingyen.
Az I.e. 10 000 ott bicsaklik meg, hogy bár valami hihetetlen nagyívű, örök mondanivaló magában hordozó eposz kíván lenni, afféle prehisztorikus Rettenthetetlen, annak azonban sajnos roppantmód felületes, kapkodó és... semmitmondó. Érezhető, hogy a jobb fogyaszthatóság érdekében szanaszét vágták, hogy legyen egy normális tempója (még így sem lett), de egyes párbeszédek még így is hihetetlen blődnek és feleslegesnek hatnak. Egyszerűen nem tudnak értelmeset elmondatni a forgatókönyvírók "elődeinkkel".
Az I.e. 10000 nem egy nagy eresztés, tipikusan kihagyható film, de szerencsére közel sem kell a mások által megjövendölt világvége hangulattól tartani. A "botrányos"-skatulya helyett, mi inkább a közepesnél gyengébbe gyömöszölnénk bele, de azt előre jeleznénk, hogy akinek az agyvize hajlamos felfortyanásra a történelmi hűségnek való nem megfelelés okán, az messze, nagyon messze kerülje el a filmet.
A másik megoldás tudatosítani magunkban azt, hogy az I.e. 10 000 nem történelmi, és nem is dokumentum-, hanem egy fantáziafilm, egy mese (ld. még a témában a 300), mely egy másik civilizációról, eltérő emberekről, más lényekről szól. (És igen, a használt angol nyelv is a film könnyebb megértését segíti, nyilván senki nem gondolja, hogy eleink azt beszélték.)
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése