Ötvös Tibor

Botrány a Fűrész 2 plakátja miatt

Még be sem mutatták a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetésfilmjének folytatását, máris botrányok szegélyezik útját. Az említett plakát, mint azt a mellékelt képen is láthatjátok, kettő, igencsak eltorzult ujjat ábrázol.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Az amerikai MPAA (Amerikai Mozgókép Szövetség) az interneten megjelent poszter ellen azonnal kifogást emelt. Állításuk szerint nem hagyták jóvá, hogy a Lions Gate stúdió gondozásában megjelenő film készítői ilyen módon ábrázolják a második részt jelentő kettes számot. Ugyanígy nem engedélyezték a levágott testrészek poszterre kerülését. Azt egyelőre nem tudni, hogy a stúdió lecseréli-e a plakátot. Mindenesetre jót tesz ez a kis hírverés az október 28-án mozikba kerülő horrornak.

Az első rész megjelenésekor hatalmasat robbant. A minimális költségvetésből, mindössze 10 millió dollárból készült film első hétvégéjén 18 millió dollárt kapart össze, majd közel 100 milliós bevétellel és kult-státusszal zárta mozis karrierjét.

Az első rész egy viszonylag egyszerűnek tűnő kérdést vetett fel: Mit tennél meg azért, hogy életben maradj? Miután nem akarok semmi poént lelőni, így a történetet inkább nem mesélem el. Remélem, nem akarnak egy újabb bőrt lehúzni az egyszer már sikeres filmről!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Robert5 #16
    Ha a második résznél újjak vannak a plakáton, akkor itt újjbilincset fognak alkalmazni???
  • zegner #15
    Itt van az első rész plakátja:

    Sztem ez sokkal durvább
  • Esrohnoil #14
    Oké... gondolom EZT nem láttátok:

    DURVÁBB PLAKÁT
  • dtk1985 #13
    Nem tudom mi ezen a durva? Letört körmök? Ezek nem is eltorzult ujjak, max piszkosak.
  • Atheist #12
    Csak teljesen korlátolt emberek tiltanak be ilyen dolgokat, mint pl.: Mensont a Horvátoknál.
    Az Amcsik meg eleve tök kiszámíthatatlanok , hogy mi az erkölcsös vagy mi nem, náluk csak lutri.
  • NEOreg3 #11
    ez nekem túl durva, legalább képként linkelte volna be a cikk írója ehh én most megállok a fejlődésben, be lesz perelve az sg!
  • SirLord #10
    remek film volt, és ugye a végén elmenekült a "kirkos-gyilkos"...szoval folytatásra van itélve.
    Viszont ha arrol fog szolni, hogy az a kopasz ipse is egy magnokazetta miatt rendezte az egészet Zeppel, hogy szorakozzon az igazi kirakos gyilkos vele, akkor...akkor...akkoj méjges leszek ijgum-bujgum
  • SirLord #9
    megalol, közelébe sem ér az elsö rész plakátjának, amit itt az sg-n közzé-tettek....két feltételezhetöen levágott uj, amiböl az egyiknek letört egy darab a körméböl, és nem is látszik a vágás helye...ráfoghatnák, hogy egy ovodá ujai, aki elkezdett ásni a kavicsod homokozoban...
    az egyes plakátja...azon 5 uj is van, letört körmökkel, csak egy lábszáron, amiröl hiányzik az ember többi része...nos szerintem egy picit durvább ehez képest
    de ez csak saját vélemény.
  • Edem2000 #8
    A fűrész sztem nagyon jó volt. Olya film, amiben nincs egy nyugodt pillanat, az egész feszült, de a tetőpont mégis a végén van, ezért volt jó. Nem olyan hagyományos horror, amiben már az ötödik percben tudod ki a gyilkos, szépen kóstolgatja a rendező a nézőt. Nekem nagyon teccett. remélem a folytatást nem szúrják el mint pl. a Körnél.
  • YakHead #7
    OMax, a fűrész jobb, hiába kevésbé ismertek a szereplői.