Napi Online

Milliárdos per az Intercom ellen

Az El Greco grafikai stúdió nem fogadja el, hogy a Fővárosi Bíróság elutasította az Intercom Rt. ellen benyújtott keresetét, amelyben 1,4 milliárd forintot követelt az alperestől szerzői jogai megsértése címén. Így a Fővárosi Ítélőtábla előtt folytatódik a szerzői jogdíjak kapcsán kirobbant vita.

A grafikai stúdió 1,4 milliárd forintot követel az Intercom Rt.-től, mondván: nem kapta meg a filmforgalmazó társaság megrendelésére készített magyar nyelvű videokazetta- és dvd-borítók, illetve a különböző filmek népszerűsítését szolgáló hirdetési és reklámanyagok után járó szerzői jogdíjat, ráadásul a stúdió szerint bizonyos esetekben az Intercom az El Greco szerzői nevét is elbitorolta.

A grafikai stúdió próbapernek tekinti az eljárást, amelynek első fordulóján már túl vagyunk. Az El Greco ugyanis még 2003-ban perelte be az Intercomot, ám a Fővárosi Bíróság a filmforgalmazónak adott igazat. Az El Greco szerint a bíróság egy megkérdőjelezhető szakértői vélemény alapján hozta meg döntését, így azt a stúdió nem hajlandó elfogadni. Az Intercom Rt. az ügy kapcsán közölte, a Fővárosi Bíróság február elején kihirdetett első fokú ítéletében a felperes El Greco keresetét teljes egészében elutasította, és kötelezte a felperest 2,5 millió forint plusz áfa perköltség megfizetésére.

A bíróság a perben megállapította, hogy az El Greco által alkotott grafikai tervek nem egyéni, eredeti jellegű művek, így nem tekinthetők szerzői műnek, ezért a stúdiót nem illeti meg a névfeltüntetés joga és szerzői jogdíjra sem jogosult. A grafikai stúdiót minden esetben grafikák adaptálására, vagyis a magyar verzió elkészítésére kérték fel, az Intercom által biztosított úgynevezett guideline-ok, azaz pontos iránymutatások és minták alapján - derül ki az Intercom Rt. közleményéből, amely a Fővárosi Bíróság számára kedvező ítéletével nem kíván bővebben foglalkozni.

Az Intercom érvelése ellenére az El Greco nem nyugszik bele a szóban forgó bírósági döntésbe, az ügy folytatódik, mégpedig május 25-én reggel, a Fővárosi Ítélőtábla előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!