Szekeres Viktor

A Zöld íjász-tévésorozatot nem kötik össze a filmekkel

Míg a Marvel már sokadjára kapcsolta összes mozifilmjei világát a Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D. című tévésorozattal, addig a Warner nem nagyon tervezi, hogy filmjeiben bármiképp utaljon a Zöld íjász-sorozatra és viszont.

A Marvel mindent megtesz, hogy mozifilmjeit összekösse a tévés produkcióival, addig a Warner, mely a DC-s képregény-univerzum megfilmesítési jogait birtokolja, a hírek szerint nem tervezi, hogy bármilyen módon összekapcsolja mozis produkcióit a Zöld íjásszal (Arrow), illetve a tervezett Villám (The Flash) sorozattal. Még akkor sem, hogy Stephen Amell, aki a tévés Oliver Queent alakítja, megemlítette, hogy szívesen szerepelne egy közös mozifilmben Supermannel és Batmannel.

Greg Berlanti, az Arrow-sorozat egyik készítője a Fandango magazinnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy szinte semmiféle kreatív kommunikációs kapcsolatban nem állnak a mozifilmekkel foglalkozó Warneresekkel. A két fél viszonya mindössze arra korlátozódik, hogy a stúdió válaszol a karakterekkel kapcsolatos kérelmekre, hogy mely figurák szerepeltetésére van lehetőség a sorozatban, illetve utóbbiak ajánlanak is bizonyos, potenciállal rendelkező karaktereket nekik. Természetesen az is előfordul olykor, hogy a mozisok bár nem indokolják, de azt mondják Berlantiéknak, hogy egy-egy karaktert nem használhatnak - ennek okaira általában mindig fény derül utólag, vélhetően a mozifilmekből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!