MTI
A német benzinkutak mellé kötelező lesz elektromos gyorstöltőt telepíteni
Elektromos meghajtású autók gyors feltöltésére szolgáló berendezések telepítésére kötelezik a töltőállomás-üzemeltetőket Németországban - jelentette be Olaf Scholz kancellár Münchenben a nemzetközi autóipari és mobilitási kiállításon (IAA Mobility).
A kancellár a német autóipari szövetség (VDA) rendezvényét megnyitó beszédében ismertette, hogy a kormány heteken belül bemutatja törvénytervezetét, amelynek révén Németország lesz az első európai ország, ahol a töltőállomások 80 százalékát fel kell szerelni legalább 150 kilowatt kapacitású gyorstöltővel. A fejlesztésnek köszönhetően nem kell többé aggódni az elektromos autók hatótávja miatt - mondta a politikus. Kiemelte, hogy a közlekedés, a mozgás "egyetemes, emberi szükséglet, de a jövőben úgy kell közlekednünk, hogy ne károsítsuk bolygónkat és környezetünket". A mobilitásra egyre nagyobb az igény, és ezt a folyamatosan növekvő keresletet "fenntartható kínálattal kell kielégíteni". A szakma meg tudja oldani a feladatot, a fejlesztések azt mutatják, hogy "az emberi leleményesség" révén meg lehet teremteni a fenntartható mobilitást, ez pedig "korunk egyik legbátorítóbb üzenete" - mondta Olaf Scholz.
A kiállításon minden korábbinál nagyobb arányban megjelenő kínai cégekkel kapcsolatban jelezte, hogy nem aggódik a német autóipar miatt. Mint mondta, a nyolcvanas években sokan attól tartottak, hogy a japán autógyártók "letarolják a piacot", két évtizeddel később pedig a dél-koreai gyártók előretörése körül voltak hasonló félelmek. Újabban a kínai szereplők megjelenése miatt szokás aggódni, holott a német autóipar versenyképessége "vitán felül áll" - emelte ki a kancellár.
Ugyanakkor Hildegard Müller, a VDA elnöke a kiállítás megnyitóján is megismételte az utóbbi napokban számos nyilatkozatában kifejtett bírálatát, miszerint az ágazat maga ugyan igen versenyképes, de Németország mint termelési bázis a drága energia, a magas adó- és járulékterhek és a túlburjánzó szabályozás miatt elveszítette nemzetközi versenyképességét.
A vásárt - eredeti nevén nemzetközi autókiállítást (Internationale Automobil-Ausstellung - IAA) - minden második évben szervezik meg, 2021 óta Frankfurt helyett Münchenben és új néven (IAA Mobility), jelezve, hogy az ágazatot átalakító digitalizáció hatására az autók gyártása és értékesítése helyett egy szélesebb terület, a mobilitás a rendezvény témája. Ezt a változást mutatja egyebek mellett a szponzorok listája, amelyen kiemelt helyen szerepel például a világ legnagyobb felhőszolgáltatója, az AWS, valamint a Microsoft és az Accenture, a kiállítók között pedig ott van a Google, az LG és a Samsung is.
A szeptember 10-ig tartó kiállításon több száz vállalat vesz részt, a nem németek aránya a 2021-es 33 százalékról 50 százalékra emelkedett. A külföldiek legnagyobb csoportját az ázsiaiak alkotják 41 százalékos aránnyal. Ország szerinti bontásban Németország után Kína, az Egyesült Államok, Ausztria, Dél-Korea és Franciaország következik. A szervezők várakozása szerint a látogatók száma elérheti a 700 ezret.